// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Oroszország

Ki vállalja magára Európa keleti felének megvédését?

// HIRDETÉS

Az öreg kontinens nem várhatja el a végtelenségig, hogy Amerika megvédje: saját haderejére kell támaszkodnia.

Alapjában véve ez az a kérdés, mely most számos közvetlen és közvetett, néha furcsa és meglepő hatásokat vált ki a térségbeli országokban. A tétek óriásiak, hiszen a meghozandó döntéseket már nem lehet túl sokáig elodázni, így aztán a térségünkhöz tartozó országoknak végül egyik vagy másik projekt részeként cselekedniük kell majd. Vagy legalábbis úgy tűnik számukra, hogy ezt kellene tenniük. Nem hiszem, hogy ez így van.

Igaz, volt idő, amikor úgy tűnt, hogy olyan nagy az euroatlanti térség egysége, oly mélyreható és teljes körű a kommunista világgal szembeni győzelem, hogy a szóban forgó kérdés már anakronisztikusnak, ha nem éppenséggel őrültnek tűnt a Vasfüggöny leomlása után maradt „pax americana” típusú új valósághoz képest. Legalábbis ezt remélték a térségünkben lévő államok, ebben hittek és ilyen irányt adtak a nemzeti prioritásoknak a védelem és a biztonság területén, amely „nemzetiből” egyre inkább egy amerikai ernyő árnyékába helyezett entitássá változott, vagyis megpróbálták megismételni a nyugati államok második világháború utáni időszak alatti tapasztalatát. De

az euroatlanti térségen belüli biztonsági paradigma valósága már a 90-es években módosulni kezdett,

éppen azért, mert a legtöbb elemző, különösen az amerikai iskolához tartozók úgy vélték, hogy a kommunizmus feletti győzelem szinte elképzelhetetlen méretének megállapítása alapján az lett volna normális, ha elkezdődik azoknak a forrásoknak a fokozatos, de egyre jelentősebb mértékű felszabadítása, melyeket az AEÁ az „európai biztonsági beruházásokra” fordít évente, hogy a napirenden szereplő más, de most már sokkal fontosabb elsődlegességekre, mondjuk az ázsiai–csendes-óceániaira irányítsák át a finanszírozást. És ez meg is történt, méghozzá egyre gyorsabban a koszovói konfliktus után, amikor az amerikaiak megfogalmazták a teljes mértékben csak most felfogott üzenetet: attól a pillanattól kezdődően

az európaiaknak a saját forrásaikra kell támaszkodniuk, komolyan kell venniük a saját hadseregeiket,

korszerűsíteniük kell ellátmányaikat, felszereléseiket és doktrínáikat.

Most ez a vita, sajnos, egybeesik az AEÁ és a NATO-n belüli európai szövetségesei között az éppen folyamatban lévő kereskedelmi háborúval kapcsolatos szankciók és ellenszankciók miatti fokozottan feszült állapottal. Ebből következően pedig az egyik vagy a másik fél által javasolt bármilyen újabb lépést hajlamosak provokációnak és jövőbeni befolyási övezetek megszerzésére irányuló kísérletnek minősíteni Európa legérzékenyebb térségében, a NATO/EU és Oroszország közötti érintkezési területen.

A feszültségeknek pedig van valós alapjuk, mert a nemzeti beruházások a védelmi és biztonsági politikák területén nagyon költségesek, a felszerelések beszerzése pedig mindig azzal a gondolattal történnek, hogy beszerzésükkel azok hosszú és nagyon hosszú időre szóló elkötelezettséget képviselnek a gyártó ország iránt, amely majd a pótalkatrészeket és a rendszerek karbantartását fogja biztosítani.

A csata most nyitott és egyre kíméletlenebbé válik,

számos és előre nem látott elágazásokkal, óriási összegekért zajlik, és – a látható tartományban – azon igény elé állítja az európai országokat, általában és különösen az Európa közepén levőket, hogy tudják a helyes választ a címben feltett kérdésre.
Nagyon kár, hogy felmerül egy ilyen kérdés, főleg úgy, hogy a NATO varsói csúcstalálkozóján bevezetésre került egy párhuzamos és a NATO-val együttműködő konstrukció óriási reményekkel teli ígérete, amely konstrukció harmonikusan ötvözné a NATO nagy léptékű és egyedi feladatait egy olyan európai apporttal, melynek megfogalmazásai kezdtek gyorsan megszilárdulni mindannak a révén, amit egy európai védelmi iparral és egy európai védelmi és biztonsági erővel kapcsolatos közös koncepció jelentett.

Mindegyik nem ellentétes célokkal rendelkezve, nem egymással versenyezve, vagy a térségünkben lévő szegény országoknak tett ajánlatok versengő piacával megvalósítva, hanem képességeiknek specifikus ipari projektekbe és a fegyveres erők szintjén a specifikus, a NATO-feladatokat kiegészítő küldetésekben zajló együttműködésbe integrálásával.

Ez elméleti szinten nagyon jól mutatott, csakhogy most eljött a döntések pillanata és

meg kell határozni, hogy pontosan ki fogja koordinálni az európai projektet,

vagyis ki lesz a legnagyobb befizető és ki rendelkezik majd az informális végső vétójoggal. Ekkor elhangzik az Angela Merkel kancellár által rendkívül világosan megfogalmazott ígéret, aki azt mondta, hogy hazájának „nagyobb felelősséget kell vállalnia az európai védelemben”, azt állítva, hogy teljes mértékben támogatja egy Európai Védelmi Tanács és európai bevetési erők gondolatát. Azzal a kiegészítő megjegyzéssel, hogy Berlin és Párizs álláspontja ebben a kérdésben „viszonylag közel áll egymáshoz”, valójában egy közös Merkel–Macron lépés folytatásáról lévén szó, melynek célja

egy állandó tagsági státusz megszerzése az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Érdekes, hogy az amerikai Carnegie Alapítvány szakértői tavaly tavasszal egy ilyenfajta intézmény létrehozásának szükségességét hangsúlyozták, mely „a létező amerikai modellre alapozva csodákat tehetne egy európai stratégiai közösség kialakítása terén, a brüsszeli »buborékon« belüli politikai vergődéseken túlmenően… azzal a fő küldetéssel, hogy biztosítsa a közép- és hosszú távra szóló elemzést és konkrét politikai ajánlásokat fogalmazzon meg…”

Itt megtalálhatják a szóban forgó cikket a nagyon érdekes javaslataival és ez némi képet adhat arról, hogy miként nézhetne ki egy ilyen európai szerv. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez a tagállamok beleegyezését feltételezné abba, hogy egy vegyes reprezentativitású szerv közös álláspontot fogalmazhasson meg a biztonság és a védelem terén is. Ez nehéz és nagyon problémás, mert ezt az ezzel a területtel kapcsolatos nemzeti hatáskörök felszámolására irányuló, többé vagy kevésbé diszkrét próbálkozásnak tekinthetnék.

Az Európa középső és keleti részén lévő államok pedig – a nagy európai kérdések felvetéséig – nagyon jól tudják, hogy saját forrásaik csak nagyon korlátozott lehetőséget biztosítanak biztonsági igényeik kielégítésére, és

kénytelenek gyorsan megoldani egy sor gondot, mint például határaik megvédését egy új migrációs hullámmal szemben.

Kikre támaszkodjanak? Persze, létezik egy jelentős NATO-jelenlét, de az amerikaiak a saját térségbeli bázisaikat akarják megerősíteni (Romániában az aranyosgyéresit és a Mihail Kogălniceanuban lévőt), főleg úgy, hogy úgy tűnik, egy sor közel-keleti létesítmény gondokkal és bizonytalan jövővel küszködik. Másrészről viszont az európai projekt is beindul, itt a védelmi iparra vonatkozó projektekbe történő jelentős beruházásokról (a finanszírozáshoz minimum három ország bevonására van szükség) és a Románia számára létfontosságú külső határok védelmét szolgáló közös erőkről beszélve.

Létezik valamilyen összeférhetetlenség a NATO- és az európai projektek között, az amerikai és az európai játék között?

Nem hiszem, sokkal inkább a nyitókérdésre adott válasz megfogalmazásában megnyilvánuló megközelítési különbségek vannak. Mégpedig azért, mert a Kelet/Nyugat, Észak/Dél gondok pont ugyanazok, a nagy gazdasági és fejlődési különbségek folytatódásán alapulóak maradtak. A jövő a térségünkben lévő országok bölcsességétől, valamint előrelátási és tárgyalási képességétől függ.

E tekintetben fontos lesz a Három Tenger csúcstalálkozó, amely talán olyan megoldást kínál, ami a nagy európai projektben érdekelt országok gyakorlati együttműködési szándékát jelenti majd, a mostaniak folytatására vonatkozó amerikai garanciák megszerzésével együtt.

Az egyik vagy a másik fél ellenségessé tétele nemcsak teljesen kontraproduktív lenne, de mélységesen káros is a nemzeti érdekeinkre nézve.

Létezik valamilyen nyomás e vita lezárása érdekében? Persze, hogy igen, hiszen az európai védelmi és biztonsági projekt lesz a jövő évi nagyszebeni vita egyik fő témája és megjelenik majd az Európa jövőjéről szóló zárónyilatkozatban is.

Ami, szívből remélem, az Amerikai Egyesült Államokkal közös lesz

és nem feszülten-konfliktusos állapotú ezzel a nagy stratégiai szövetségessel, amely alapvető módon hozzájárult az európai projekt identitásához. E kapcsolat elvesztése az évszázad legnagyobb tragédiáját generálhatja, óriási romboló következményekkel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS