Hogy mi kezdődik? Hát a rémálmok Romániája, ha szabad így kifejezni. Sabin Gherman írása.
Tudd meg, hogy amikor az emberek bánatosak és már semmire sem reagálnak, akkor egy miniszter zavartalanul alkalmazni tudja gyermekeit a minisztériumba, egy másik pedig ugyanilyen zavartalanul kinevezhet egy emberrablással vádolt volt képviselőt egy stratégiai cég élére; hasonlóan normálisnak tűnik majd egy nagy önkifejezési gondokkal küszködő oktatási miniszter, mint ahogy az is normálisnak tűnik majd, hogy bűnözők kapaszkodnak az ország élére – Hannah Arendt a gonosz banalitásáról beszélt. Itt kezdődik.
Tehát beszéljünk egy kicsit a poszt-demokráciáról; ez az az utálatos tudomány, melyben
Igen, úgy tűnik, hogy ezt szintén Oroszországban fejlesztették tovább: vége annak a diktátornak a helyén, aki jegyre adta a kenyeret és a húst, most egy néha nyugodt, néha határozott alak van, aki mestere annak, hogy a nép befizessen a populizmusaira. És ez nemcsak Keleten van így, a felesleges hatalom csábítása már olyan társadalmakban is kísért, melyek nem mentek át a kommunizmuson. Valentin Naumescu az egyik tévéműsorban egy adott pillanatban azzal magyarázta az európai sodródást, hogy eltűnik a háború szörnyűségeire még emlékező utolsó nemzedék. Márpedig nálunk egy kicsit súlyosabb a helyzet: nem maradt semmilyen erkölcsi emlék a raktárunkban és így aztán úgy, ahogy – kevés kivételtől eltekintve – nem voltak disszidenseink, íme, most arra sem vagyunk képesek, hogy magunkévá tegyük azoknak a börtönökben elpusztult kivételeknek az értékeit. Sőt, miközben sorra eltávoznak Nagyenyed vagy Máramarossziget (a kommunista politikai börtönök – a szerk.) utolsó túlélői, továbbra is a pribékeknek fizetünk óriási nyugdíjakat. És hallgatunk.
korábban még úgy-ahogy, hol sántikálva, hol szaladva, de Nyugat felé haladt. Léteztek olyan eszmék és intézmények, melyekhez senki sem merészelt hozzányúlni, felfogva, hogy az euro-atlantizmus jelenti Románia történelmi elsődlegességét és ez nem lehet alku tárgya. Nézzük meg a mostani helyzetet: nem a gazdasági válság punnyaszt minket, hanem az alapokra mért csapás patkányhoz illő lehetősége – Európa sodródik, itt az alkalom, hogy érvényesüljünk, most kell rátennünk a kezünket az intézményekre. Tegyél ehhez hozzá jelentős mennyiségű manipulálást, frusztrációt, „büszke románságot” – értsd: „hagyomány” – és megérted majd, hogy már csak a külföldiek legitim geopolitikája tart még minket a felszínen.
Személy szerint, én elkezdtem félni; vagy nem is, nem félni – szégyenkezni. Fiam naponta kérdezgeti, hogy miért nem hagyjuk itt az országot és megyünk el bárhova – és ráébredek, hogy az összes nyolcadikos csak erről beszél a nagyszünetekben. Igyekszem azt mondani neki, hogy nincs igaza, néha úgy beszélek vele, mint egy péunérés (PUNR - Román Nemzeti Egység Pártja, tetszhalotti állapotban lévő szélsőséges párt – a szerk.), felpaprikázom magam, vagy elviszem Creangă kulipintyójába; Enescut hallgattatok vele, hogy jól az eszébe véssem – és átverem. Igen, magamat is átverem minden nap, igyekszem nem emlékezni arra, hogy
ces roumains extraordinaires qui se battent pour la liberté, the first live revolution, nem megyünk haza/a halottaink nem hagyják („nu plecăm acasă / morţii nu ne lasă”, a forradalom egyik szlogenje – a szerk.). És egy cent küladósságunk sem volt, pedig nem akkor másztunk le a fáról, egyetlen disznókörömből tizenöt féle ételt tudtunk csinálni és pult alól szereztük be a könyveinket. Emlékszel, mennyit könyörögtek a nagynénjeid, hogy legalább egy hétre add kölcsön az Önkívületet (Marin Preda „Delirul” című regénye – a szerk.)?
Szégyellem, hogy a történelmünk sohasem volt másmilyen – lapozd fel Slavici levelezését, a Börtöneimet (Închisorile mele) és a fejed fogod majd. A hadsereg vezetői által a turtucaiai (jelenleg a bulgáriai Tutrakan – a szerk.) erődbe – (I. világháborús – a szerk.) szégyenteljes vereségünk helyszínére – hurcolt kurváktól a korabeli politikusok bunkóságáig minden benne van és minden olyan, mint ma. Ugyanaz a szócséplés, ugyanazok a viszályok, ugyanazok a kisstílű lopások – és muszáj kimondani: ugyanaz a nép, mely mást remélt, a szülők a gyermekeiknek, gyermekeik a saját gyermekeiknek, és így tovább, és így tovább, egészen a mai napig, amikor ezt olvasod.
Talán mi is egy utolsó nemzedék vagyunk, azoké, akik tudják, hogy mit jelent a kapu előtt álló fekete Volga, talán azzal, hogy nem mondjuk el a gyermekeinknek a történelmet, meg fogjuk ismételni azt az undormányos történelmet. És ne hidd, hogy lehetetlen, rájöttek, hogy
Persze, elmondod majd nekem, hogy létezik a #kitartok, #nemmegyünkel, #vöröspestis és más hasonlók, plusz a létfontosságú intézményekbe fektetett remény; csakhogy pontosan úgy, mint egy folyamatosan bántalmazott test esetében, a szervek feladják. Az igazságszolgáltatás, a csendőrség, a szolgálatok, a sajtó – melyek hajdanán a közérdeket szolgálták – a poszt-demokráciában lassan-lassan az állam élén álló banda törekvéseit, viselkedését, elsődlegességeit kezdik követni mindaddig, míg létre nem jön a nyílt cselekvéshez szükséges kritikus tömeg. Nem hallottam arról, hogy létezne egy Kövesi (az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság vezetője – a szerk.), vagy egy Augustin Lazăr (Románia főügyésze – a szerk.) Moszkvában, például – lehet, hogy voltak valaha és elfáradtak, vagy „kiirtották” őket. Putyin ellenfelei pedig kénytelenek voltak felfogni a leckét – nem hajították őket rabszállítóba csak azért, mert bajuszt rajzoltak a képére; több száz módon kaphatsz a fejedre, ha viszket a nyelved.
Az egyesek számára oly kedves orosz mintára
és az sem, ahol paplan alá bújva hallgatod a Szabad Európát; a rémálom akkor válik majd valóra, ha azt látod, hogy a nép jelentős része és az intézmények abban támogatják majd a megválasztott – igen, demokratikusan – hatalmat, hogy megszabadítson minket az EU-tól és a NATO-tól és a multiktól és az idegenektől, akik – az összeesküvés-elméletek szerint – gyarmattá akarnak változtatni minket, és így tovább, és így tovább; legyünk a NATO-ban, de ne nagyon; legyünk az EU-ban, de ne nagyon – ilyesmik még nem voltak Romániában. Ha csak egy kicsit is tisztelnénk a történelmünket, akkor tudnánk, hogy így kezdődik.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.