Úgy tűnik, a nyolc óra jól végzett munka után Románia elnöke beállt a játékasztal mellé. Băsescu nyomdokain járva.
A német dízel lustábban indul. De ha bekapcsol a turbó, nehezen állítod meg. Klaus Iohannis elnök néha azt az érzést kelti, hogy Traian Băsescunak szeretné álcázni magát és „játékosabb” lenne, talán mert felhúzták a vádak – különösen a 2014-es szavazói részéről –, melyek szerint csak díszelnök, de talán főleg azért, mert közeledik a választási kampány és volt pártja, a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) némi segítségre szorul. Csakhogy egy normaszegő és népszerűséget hajhászó tinédzserhez hasonlóan
még akkor is, ha cselezései jóindulatúaknak tűnnek. Úgy tűnik, mintha a két éve az országprojektjébe beledermedt elnök csak a rossz szokásokat tanulná el a (néhány éve még) népszerű elődjének játékosi szerepéből. Ügyésznek osztogat tanácsokat, kormányfőket igyekszik kiközvetíteni.
Két éve telepedett be Cotroceni-be a jól végzett munka német komolysága és még mindig nem tudtam rájönni, mi okozza azokat a ritka pillanatokat, amikor Klaus Iohannis képes laza, kifinomult, csaknem brit humorú lenni és azt a benyomást kelteni, hogy benne van a dolgok sűrűjében, nem azok felett lebeg valahol a fellegekben. Ezek azok a pillanatok, amikor nem a tanácsadói szövegeit olvassa fel papírról, amikor úgy dönt, hogy akárcsak egy introvertált tini rocker, a népszerűség kedvéért együtt lóg a lakótelepi haverokkal, ezzel igyekezve bizonyítani, hogy ő is képes erre.
Ezek azok a pillanatok, amikor azt akarja mutatni, hogy ő is képes játékos-elnök lenni, amely szerepkör a Băsescu-korszak szüleménye, és – az igazat megvallva – eddig inkább csak rosszat hozott, mint jót.
De Klaus Iohannis elég nehezen tud beleszokni a játékosi szerepbe és akárcsak egy elefánt a porcelánboltban, sok mindent összetör, mire megtalálja a kijáratot. Néhány napon belül sikerült igazán băsescussá válnia, csakhogy nem abban az értelemben, hogy – például – megfogalmaz néhány határozott és koherens álláspontot Románia külpolitikáját illetően, hanem abban, hogy felkapaszkodik az események hullámára és elnökhöz nem illő módon pancsol bennük.
Nem utasította Dacian Cioloş kormányfőt, hogy melyik lányt válassza, de öregesen a szőnyeg szélére állította: fiacskám, itt az ideje családot alapítani és felhagyni ezzel a technokratáskodással. Ha Dacian Cioloş a választás után is kormányfő szeretne lenni, jól tenné, ha kiegyezne valamelyik politikai párttal, üzente meg neki a játékos Iohannis: politikai legényt akarok, nem technokrata kalandort.
Aztán rögtön rákoppintott a másik tábor orrára is. Elítélteket vagy büntetőügyeseket sem fog kormányfőnek jelölni. Dragnea, Ponta vagy Tăriceanu, például, szintén megkapták a jól megérdemelt játékos-elnöki adagjukat.
És mintha Klaus Iohannis ráérzett volna a játék ízére. Meg sem száradt rendesen a tinta a vádlott Sebastian Ghiţă nevetséges „önfeljelentésén”, melyben azt állítja, hogy állítólag közreműködött a DNA-vezetővel (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), Laura Codruţa Kövesivel szembeni plágiumvádat elutasító jelentés meghamisításában (nem árulta el, hogy miként, hol és milyen minőségében), Iohannis elnök újra rendkívül határozottnak bizonyult:
Több mint helyes. Ugyanakkor nem emlékszem arra, hogy ennyire határozott lett volna olyan esetekben, amikor olyanokról volt szó, akik elég sok időt eldöntöttek mandátuma alatt Románia kormányában, például Tobáról vagy Opreáról.
Aztán egy kicsit meggondolta magát. „Nem hiszem, hogy lemondásról kellene beszélnünk, hiszen – legalábbis egyelőre – semmilyen jele nincs annak, hogy plagizált volna”, mondta Klaus Iohannis. Márpedig pont ez a gond, hogy vannak, ezeket pedig tisztázni kellene. Nehéz a játékos élete.
Iohannis célkeresztjét az a mocskos ügy sem kerülte el, mely szerint Mircea Dumitru oktatásügyi miniszter együttműködött a Securitatéval: „Amennyiben létezne egy írásos dokumentum, mely szerint a miniszter úr együttműködött a Securitatéval, az végzetes lenne a karrierjére nézve.” Ez újra egy teljes mértékben helyes állítás, ha csak úgy, légüres térben olvasod. De érdemes felhozni ezt az ügyet, mely semmin sem alapul – a CNSAS (Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács – a szerk.) cáfolja, hogy bármilyen új információ jelent volna meg Dumitru ügyében, akiről már többször is kimondták, hogy nem működött együtt a Securitatéval.
Zavartalanul kijelentette, hogy „megbeszélést folytatott” Augustin Lazăr főügyésszel, melynek során „arra kérte”, hogy oldja meg „sebesen” azt az ügyet, mely szerint Laura Codruţa Kövesi egy megállapodás alanya volt, melynek során kimosták a plágiumvádból. Az ügyészség fel is fortyant: a főügyész úr nem szokott ilyen telefonhívásokat kapni és nem bocsátkozik ilyenfajta tárgyalásokba. Persze.
Az elnöknek, természetesen, „alapjában véve” – hogy Iohannis úr egy másik elődjét idézzük – igaza van. Ezt a botrányt, melyet olyanok indítottak el, akiket éppen a DNA ügyészei állítanak bíróság elé, minél hamarabb tisztázni kellene, mint ahogy sok másikat is. Ennek ellenére, ha ennyire foglalkoztatja a kérdés, akkor Iohannis elnöknek talán a CNATDCU (Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács – a szerk.) elnökét vagy az oktatási minisztert kellett volna felhívnia és őket kellett volna megkérnie, hogy „oldják meg sebesen” Kövesi plágium/nem-plágium ügyét. Itt újra az az érzésünk, mintha senki sem sietne hivatalosan világosságot tenni ebben az egész „büntetőügyesek versus Kövesi, a DNA nagy közönséggel érintkező része” mérgezett intrikában. Plágium volt, vagy nem volt plágium? Mindenki rossz intézményekhez intéz feljelentéseket, telefonhívásokat, vagy kéréseket melyeknek semmi közük sincs egy plagizálás hivatalos megállapításához.
Ma felvilágosított minket, hogy nemcsak Kövesi plágiumügyéről beszélt a főügyésszel – mely megbeszélésre különben hivatalos keretek között, Cotroceni-ben került sor, hanem minden nagy érdeklődésre számot tartó ügyről, melyek „régiek” és melyeknél gyorsabb megoldást szeretne: bányászjárás, forradalom. „Elfogadhatatlan, hogy még mindig nem tudjuk, mi történt a forradalom alatt, ki a bűnös, mi történt a bányászjáráskor, kik a bűnösök”, mondta Klaus Iohannis, mentendő a menthetőt. Próbálják csak megcáfolni: nem szeretnék, ha 25 év után mi is tudnánk, „miért haltunk meg a forradalomkor”? Szeretnénk. Játékosi sasszé.
Úgy tűnik, Klaus Iohannis már nem az a játékos, aki vakul belevetette magát az ANAF (adóhatóság – a szerk.) és a börtönben ülő Dan Voiculescu tévéinek székháza közötti ügyletbe, megmagyarázhatatlan (vagy talán nagyon is megmagyarázható) módon és teljesen érvek nélkül a végrehajtott tábor oldalára állva. Most ügyesebben játszik és megtanulta gyorsan kijavítani a cselezések során elkövetett hibákat. Majd elválik, hogy a játékos megmarad a megyei liga sarában, ahova a helyben futásban rendkívül tehetséges elődje került, vagy képes olyan dolgokkal is játszani, melyek tényleg Romániának is fontosak, nemcsak saját személyének és választási tőkéjének.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.