// 2024. október 1., kedd // Malvin
DNA

Hogyan lett a Román Ortodox Egyházból tolvajok klikkje?

Egy pillanat alatt. Abban a pillanatban, ahogy az igazságszolgáltatás belenyúlt a fészekbe.

Szolgálóin keresztül a Román Ortodox Egyháznak (BOR) múlt csütörtökön sikerült újabb negatív teljesítményt nyújtania. Mindnyájunknak fityiszt mutatott azzal, hogy egyes papjait a törvények fölé helyezte.

Miről is van szó pontosan. 30, a tévés tudósítások szerint egytől-egyig nagy hős pópa, tízzel kevesebb, mint az Ali Babával szembeszálló 40 tolvaj, nem talált jobb elfoglaltságot magának, mint testületileg kiállni Teodosie Snagoveanu Őboldogságossága mellett. Aki eléggé félrelépett, és

eléggé mélyen belenyúlt a tisztességtelenség mézes bödönébe.

Miután a törvény arra kötelezte, hogy az igazságügyi felügyelet szabályainak megfelelően rendszeresen megjelenjen a rendőrségen, Şpagoveanu (a megvesztegetést jelentő „şpagă” felhasználásával alkotott szójáték – a szerk.) szükségét érezte holmi reverendás, fehér szakállú, feketébe öltözött testőrök kíséretének, akiknek az volt a szerepük, hogy bátorságot és némi plusz férfiasságot öntsenek belé. Mely jellemzők eléggé elhagyták Őspágaságát, amikor egyik megvesztegetést fogadta el a másik után, hol egy parókiáért, hol egy sikeres teológiai felvételiért cserébe, de aki hirtelen zavarba jött, amikor arra emlékeztették, hogy bizonyos következményekkel jár a világi szabályok megsértése. Talán még bilincscsörgéssel is.

És, hogy a világi bűnökben rendkívül járatos egyházfik ostobasága és gazembersége tökéletes legyen, az egyik kísérő a következő elmélettel támasztotta alá a gesztusukat: „Az Egyháznak meg kell mutatnia, hogy egységes, az egységet pedig a papokon, a hívőkön keresztül lehet kimutatni.”

Nem igazán értek ahhoz, hogy mi áll a Szentírásban, és a papi kánonnal kapcsolatos más részletekben sem vagyok járatos, ennek ellenére tudom, hogy

a tízparancsolat egyike minden hívőtől megköveteli, hogy ne lopjon.

Márpedig a megvesztegetés végső soron a lopás egyik formája. Vagy nem így van, Eugen Tănăsescu blogger atya, aki képes voltál azzal mentegetni a szóban forgó seregletet, hogy a testi épségét szándékozott megvédeni annak a kenőpénzes érseknek, aki előtt minősíthetetlen hajbókolásokat végeztek?

Csak kérdem. A Szent Zsinat, személyesen a BOR Őboldogságos Pátriárkája adott felmentést, a hitegység nevében, e bibliai rendelkezés alól?

Remélem, hogy nem. De nagyon meglep a BOR és a Pátriárkia szóvivőjének hallgatása a konstancai 30 plusz 1 pap hülyeségével szemben.

Mert az ostobaságon kívül, persze, már csak egy dologról lehet szó. Arról, hogy sem a Szent Zsinat, sem Dániel pátriárka, sem a BOR egyházvezetőinek jelentős része nem tanult semmit a Colectiv klub tavalyi balesetekor elkövetett baklövésekből és csökönyösen igyekeznek – a pofátlanságban való egység nevében – egyre jobban eltávolodni a néptől. Igyekeznek klikké változni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.