// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Hírek a normális Romániából

// HIRDETÉS

Néha valóban úgy tűnik, hogy Romániában az abnormális a normális, és fordítva.

Jelen szöveg a ziare.com oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Ezek a hírek szinte egyszerre érkeztek.

Az első így szólt: az egyik miniszter – a fejlesztési – arra panaszkodik, hogy az általa vezetett intézmény Dragnea idejében „családi minisztériummá” vált, melyben a férj az X igazgatóságon dolgozik, a feleség pedig az Y osztályon és mindkettőt azért alkalmazták, mert Ennek meg Annak az ismerősei.

Íme, a 2. számú hír:

a kormányfő Z. asszonyt államtitkárrá, Z. asszony fiát pedig tanácsadóvá nevezi ki

a Győzelem-palotába (a kormány székháza – a szerk.) és hogy a családi kép teljes legyen, szintén a kormányfő dönt úgy, hogy Alina Gorghiu (nemzeti liberális párti szenátor – a szerk.) férjét Románia EBRD-s képviselőjévé nevezi ki.

Mindezekre néhány nappal azután kerül sor, hogy a Romániát megillető európai biztosi tisztséget, a körülmények szép összejátszása nyomán, Adina Vălean kapta meg. Igen, Crin Antonescu felesége, aki az EP-be akart menni képviselőnek, de a párt elutasította. Kárpótlásképpen a házastársa kapta meg a mandátumot.

Az utóbbi időben nemcsak a hagyományos család zűrös.

Az ideológiai családok is válságokon mennek keresztül.

A pészédés (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) família bejelentette, hogy lemond a rózsákról és a nevéről, két volt tagja liberális pártot hozott létre, a PNŢCD (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt – a szerk.) vezetője levelet ír a pénéléseknek (PNL = Nemzeti Liberális Párt – a szerk.), melyben megszidja őket, mert megkoszorúzták Coposu szobrát, az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségéhez nemrég csatlakozott egyik szervezet (USR, azaz Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) pedig úgy döntött, megkérdi a tagoktól, hogy baloldaliként vagy jobboldaliként óhajtanak bekerülni a politikai naplóba.

De a fentieket mind elhomályosítja a hír, hogy Teodor Meleşcanu elnökölte a Ceauşescu bukásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepi parlamenti ülést. Igen, arról a Meleşcanuról van szó, aki 1989. december 20-án, az EBESZ egyik összejövetelén tartózkodva ellenezte a megemlékezést a temesvári megtorlás áldozatairól.

Ahova, persze, Ceauşescu küldte.

Három évtizeddel később ez az alak a Szenátus vezetője.

Ebből látható, hogy a normális Romániában nemcsak a liberális, pészédés és hasonló családoknak, hanem a dinoszauruszoknak is kijár az esélyegyenlőség…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro