// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Három hét van az egyesülés ünnepnapjáig

// HIRDETÉS

És a román politikai elit csak szólamokat pufogtat. A romániai magyar politikai elitnek nincs mit ünnepelni. A magyarországi politikai elit pedig a románok lelkébe tapos.

Kevesebb mint három hét van hátra december 1-ig. A kommentátorokká átváltozott történészeknek lesz nagyjából 20 heves napjuk, mert minden eddiginél keményebben helyt kell majd állniuk a mindenféle megemlékező szimpóziumokon és kollokviumokon, melyekkel a hatóságok a centenáriumnak szentelt akciók minimális tervét akarják majd kipipálni.

Lesz még egy sor ünnepi előadás is. A verses, énekes és táncos típusúakból, melyeket sok helyen nagyjából

ugyanazok találják ki, írják és rendezik meg, akik 29 évvel ezelőtt azokat a mamutműsorokat koordinálták, ahol a dinasztikus szocializmust dicsőítették.

Vagyis Nicolae Ceauşescut. Amúgy is újra divatba jött a gyászolós történelem. Persze, lesz két-három minőségi előadás is, ahol a színházigazgatók kemény megszorítások árán szereztek némi pénzt a projektre. Mert a színházak költségvetése idén kisebb volt, mint valaha. Egyesek George Ivaşcu úr, a művelődési miniszter ígéretével fogják áltatni magukat, aki azt mondta, hogy a centenárium ünneplése 2020-ig tart majd. Így aztán még van idő. Majd meglátjuk, hogy Ivaşcu úr hivatalban lesz-e még december 1-én. Akárhogy is lesz, fogadni mernék, hogy az utódja megfeledkezik majd erről az ígéretről.

A magas rangú politikusoknak valószínűleg nem lesz mit tenniük és Gyulafehérvárra fognak seregleni.

Legalább egy napra, vagy – mondjuk – néhány órára abba kell majd hagyniuk, a látszat kedvéért bár, a háborúkat, a vádakat, a harcokat és a feljelentésekkel való kölcsönös fenyegetőzéseket. Akár akarják, akár nem, a hivatalos emelvényen együtt lesz majd Iohannis elnök, a Szenátus elnöke, Tăriceanu és a Képviselőház elnöke, Liviu Dragnea. Valószínűleg megteszik ezt a Parlament ünnepi ülésén is. De a mindenféle konzulensek, illetve arculati vagy szaktanácsadók által megírt és kiötlött ünnepi beszédeikben, persze, gondosan elhelyezik majd az elmaradhatatlan kölcsönös szurkálódásaikat. Arra számítanak, hogy a románoknak legalább egy része megnézi a rendezvény tévéközvetítését, így nem lehet elszalasztani a lehetőséget. Az ország polgárainak ebből az alkalomból is meg kell tudnia, hogy egyesek nagyobb hazafiak másoknál, a hazafiságot pedig nem konkrét cselekvésben mérik, hanem a harciasság fokában. A „jól megmondta nekik” intenzitásában. Meglátjuk, hogy a második és a harmadik legfontosabb közjogi méltóság szíveskedik-e részt venni a Cotroceni-palotában tartott fogadáson és ha igen, akkor miként és mennyire fognak osztozni az udvariassági köszöntésekben.

A magyar kisebbség vezetői már bejelentették, hogy nekik semmi ünnepelni valójuk nincs.

Ellenkezőleg. Persze, e bejelentés előtt nem kérték ki azok véleményét, akiket állításuk szerint képviselnek. De időnként szabályozni kell a termosztáttal a sovinizmus hőfokát, hiszen hamarosan itt lesznek a választási összecsapások.

Budapest diplomatái több mint biztos, hogy bojkottálni fogják a cotroceni-i fogadást. A Magyarország fővárosában tevékenykedő politikusok már azelőtt lefektették az egyértelmű viselkedési szabályokat, hogy kegyetlenül megharagudtak Jean-Claude Juncker úrra, aki egész Európa ünnepének merészelte nevezni Románia ünnepét. Ezek a szabályok pedig valójában ugyanazok, mint az előző években.

Bukarestben senki sem mond semmit,

nem lesz semmilyen tiltakozás, még csak formai sem, mert Dragnea úr jó barátja Orbán úrnak,

a barátságot és a magyar típusú illiberalizmus Romániába ültetését pedig semmilyen formában nem szabad veszélybe sodorni.

Aztán következik december 2. Vasárnap. Pihenőnap. A jól megérdemelt pihenés. Kész! Ezen a Centenáriumon is túl vagyunk. A letudott kötelezettség örömét felesleges azzal a kérdéssel elrontani, hogy hány románnal van kevesebb Romániában, mint 2017. december 1-én volt. Miért emigrálnak úgy, mintha a hazájukban rosszabb lenne, mint Szíriában. Miért hiszik úgy, hogy a jövő rosszul hangzik számukra Romániában. Hétfőtől, december 3-ától visszatérünk a szokásos programhoz. A politikusok a veszekedéshez és a meddő vitákhoz, a románok pedig azon fognak majd gondolkodni, hogy nem kellene-e használniuk az útlevelüket.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro