Hát, nem is tudjuk, örüljünk-e, avagy reszkessen a gatyánk.
Hány katonája van Romániának? Sokkal kevesebb, mint a kommunizmus alatt. A román hadsereg, a katonák és a harci eszközök számát tekintve, az 57. a világon. Románia 1989 előtt szovjet mintára óriási, de nagyon gyengén felkészített hadsereget tartott fenn. Mostanra megváltozott a geostratégiai helyzet, Románia a NATO tagja, a hadsereg pedig kizárólag hivatásosokból áll.
A román hadseregnek a kommunizmus bukása előtt csaknem 400.000 aktív katonája, 6 millió tartalékosa, 3.000 tankja és csaknem 1.000 harci repülőgépe volt. E számok alapján a 17. legnagyobb volt a világon, és a nyolcadik Európában.
Ám ezt a jelentős erőt nem az ország védelmére használták. A hadsereg már a 80-as évek elejétől számos építőtelepet tartott fenn, de a termények betakarításában is részt vett. Az úgynevezett kiképzési időszak után sok tízezer katonát használtak különféle feladatokra. A legnehezebb munkákat a hadsereg végezte. Besorozott katonák haltak meg százasával a Duna–Fekete-tenger csatornánál, a transzfogarasi műútnál, vagy a Nép Házánál.
Fegyveres erőként a román hadsereg jelentősen visszaesett, a világranglista 57. helyére, Kamerun, Mozambik és Angola társaságába. A román hadsereg aktív részének ma nagyjából 73.000 harcra kész és 80.000 tartalékos katonája van.
A felszerelését illetően a hadsereg 111 szállító repülőgéppel, 81 helikopterrel, 16 korszerű vadászgéppel, 875 tankkal, 1.456 harci járművel és 410 tüzérségi egységgel rendelkezik. Románia ezen kívül rendelkezik még 38 orosz származású MiG típusú repülőgéppel, de ezek nem felelnek meg a NATO-standardoknak. A román hadsereg éves költségvetése 2,2 milliárd dollár körüli.
A román hadsereg struktúráját tekintve tipikus felépítésű. Három fegyvernemből áll: szárazföldi erő, légierő, haditengerészet, melyek a Honvédelmi Minisztériumnak (MApN) közvetlenül alárendelt Fővezérkar parancsnoksága alatt állnak.
Románia a NATO tagországaként elindította a haderőstruktúra alapvető átalakításával járó folyamatot, melynek célja hozzáigazítani a román hadsereget a jelenlegi és jövőbeni igényekhez.
A NATO műveleti standardjainak alkalmazása első körben csak az ezekben a küldetésekben résztvevő egységeknél történt meg.
Románia 2009 óta több mint 1.270 katonával vett részt a NATO égisze alatt zajló műveletekben, akiket nagyon magas szintű küldetések széles spektrumában vetették be.
Míg kezdetben a román részvétel ENSZ által vezetett, utólagos költség-elszámolású küldetésekre korlátozódott, Románia jelenleg az emberi és anyagi erőfeszítéseken túlmenően jelentős pénzügyi erőfeszítéseket is tesz a NATO-küldetésekben való részvétele kapcsán.
Jelenleg Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Afganisztánban vannak román katonák. Románia NATO-felvétele óta több mint 40.000 román katona fordult meg a hadműveleti színtereken.
A román hadsereg hivatásossá válása felé a legfontosabb lépés 2007. január 1-én történt, amikor megszűnt a sorkötelezettség. A román állampolgárok azóta csak önkéntes alapon vehetnek részt bármilyen fajta katonai szolgálatban.
Ennek ellenére bizonyos helyzetekben kötelező a katonai szolgálat. A katonai szolgálat, sorkatonai minőségben kötelező a 20 és 35 év közötti férfiak számára, ha mozgósítást rendelnek el és hadiállapot áll fenn, vagy ha ostromállapotot hirdetnek ki. Mindezekben a helyzetekben a nemzetvédelem és nemzetbiztonság terén illetékes intézmények igényei szerint mozgósítják/hívják be a tartalékosokat.
A törvény szerint, az aktív katonai szolgálat időtartama és a behívás/mozgósítás időtartama nemcsak a munkaidőbe számít be, hanem az állami társadalombiztosítási rendszerhez való hozzájárulásnak is elismerik.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.