Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Márciusban történt, hogy Diana Ivanovici Șoșoacă szenátor asszony, aki annak idején az AUR párt színeiben került be a parlamentbe (és jelenleg a SOS nevű formáció elnöke), letett az asztalra egy törvénytervezetet, amelyben nem kevesebbet kér, mint a két világháború közt Romániától elcsatolt területek visszaszerzését. A román parlament értelemszerűen becsúsztatta a tervezetet egy nagyon mély fiókba. Viszont a háborúban álló Ukrajna felháborodott a dolgon, sőt, a szenátor asszony neve felkerült az ukrán állam ellenségéit listázó Mirotvorec honlapra.
Ennek kapcsán (is) közölt véleménycikket Petru Clej újságíró a G4 Media felületén. A szerző abból indul ki, hogy a Nagy-Románia térképnek, mint bármely más történelmi térképnek, van egy – ha tetszik – egyszerű, historikus jelentése, dimenziója. Viszont van egy másik üzenetük is az ilyen térképeknek: az irredentizmus. Vagyis Románia azon (burkolt vagy nem) igénye, hogy területeket igényeljen vissza a szomszédos államoktól, Bulgáriától Ukrajnától, illetve a Moldvai Köztársaságtól.
A szerző szerint Romániában létezik egy irány,
éppen azért, mert állításuk szerint Ukrajna 1940 és 1944 között több román területet elcsatolt. Ezeket a területszerzéseket aztán az 1947-es párizsi békeszerződésben szentesítettek, így az adott régiók a Szovjetunió részévé váltak. Erre egyébként az orosz diskurzus az Ukrajna ellen indított fegyveres agresszió utáni időkben rá is játszott mondván, hogy biza, Ukrajna elcsatolt román területeket, ami a szerző szerint ki tudja, hány román fejébe ütött propagandisztikus szöget. És az nem számít, hogy az ominózus területeket tulajdonképpen nem az 1991-ben függetlenedett Ukrajna csatolta el 940-ben, majd 1944-ben, hanem maga a Szovjetunió.
Itt meg kell jegyezni, hogy Ukrajna és Románia 1997-ben aláírt egy szerződést, amelyben kölcsönösen elismerik az 1947-es párizsi békeszerződésben rögzített közös határokat. (Egyébként Magyarországgal 1996-ban született hasonló szerződés.) Nyilván elsősorban azért születtek meg ezek a szerződések, mert Románia EU- és NATO-taggá kívánt válni, viszont a területi követelések kizáró okok lettek volna a csatlakozás tekintetében.
2023-ban viszont jön szenátor asszony és kicsap az asztalra egy törvénytervezetet, mely szerint módosítani kell az 1997-es, Ukrajnával kötött szerződést oly módon, hogy Románia elcsatolja Észak-Bukovinát, a Herca-vidéket, Budzsákot (Cahul, Bolhrad, Izmajil) a történelmi Máramarost és a Kígyó-szigetet. Egyrészt teljesen világos, hogy egyetlen romániai politikus sem lesz hajlandó a törvénytervezetet megvitatni, pláne a jelenlegi helyzetben. Másrészt
Cahul városa nem Ukrajnához, hanem a Moldvai Köztársasághoz tartozik, a történelmi Máramaros északi része pedig sosem tartozott a Románia nevű államhoz, amely 1862-ben jött létre.
Diana Șoșoacă szenátor asszony hivatalos Facebook-oldalának borítóképe egy nagyon Nagy-Románia térkép. A szerző szerint ezzel az a baj, hogy az ilyen jellegű térképék provokatív felmutatása nem egyéb, mint irredentizmus, amely értelemszerűen feszültségeket és adott esetben diplomáciai konfliktusokat okozhat.
És akkor következik a számunkra, magyarok számára is ismerős hasonlat: a Nagy-Magyarország térkép látványa (kontextustól függetlenül, tesszük hozzá) igen könnyen vörös posztóvá válik Romániában. Na de a bibliai szólással élve: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.” A szerző szerint a román irredentizmus semmivel sem jobb, mint a magyar vagy épp fordítva. Ráadásul veszélyes fegyver, lásd épp a tavaly februárban kirobban fegyveres konfliktust, melynek során Oroszország megtámadta Ukrajnát. A világ összes kontinensein vannak hasonló, területi konfliktusok, százával. A szerző itt tesz egy érdekes megjegyzést (amivel nem feltétlenül lehet egyetérteni): a területi konfliktusok esetében irreleváns az adott területekre jellemző etnikai összetétel, ugyanis az irredentizmus elsősorban a fennálló jogrend tagadását jelenti.
A szerző egy Samuel Johnson-idézettel zárja sorait:
A 18 századi angol író, moralista stb. nyilván nem az igazi hazafiságra gondolt, amikor a fenti, valóban csípős megjegyzést tette, hanem a melldöngető álpatriotizmusra. A szerző szerint a kortárs irredentizmus a gazemberek utolsó menedéke, amely álhazafias demagógiától bűzlik és szélsőségesen rossz esetben olyan katasztrofális vérontáshoz vezet, amely jelenleg zajlik, Románia határaitól nem is olyan távol.
Samuel Johnson híres aforizmáját sokan félreértik. Főleg olyan emberek idézik valamiféle aranyfedezetű hivatkozásként, akik a nemzeti büszkeség bármely formáját el akarják ítélni. (Persze, ez csak rájuk vet rossz fényt, meg a tudatlanságukra.) Tisztázzuk, mit is jelent Johnson híres aranyköpése. Az aforizmát Johnson barátja és életrajzírója, James Boswell jegyezte fel, és angol nyelven így szól: „Patriotism is the last refuge of a scoundrel.” A mondat rejtélyesnek tűnő jelentése kulcsát a két kiemelt szó adja. Egyrészt Johnson nem általános minősítést tett, amikor legazemberezte a „patriotizmusnak” hódolókat. Mert ez esetben a „the” határozott névelőt használta volna. Az „a” határozatlan névelővel gyakorlatilag arra utal, hogy bárki gazember, aki a „patriotizmusnak” hódol.
Na de mi az a „patriotizmus”, amire Johnson gondolt? (Nem mellesleg, a szó értelme tulajdonképpen megszünteti a mondat aforisztikus, aranyköpés-jellegét.) 1725-ben megalakult a korabeli Whig Párt (a whigek, nagyon sommásan, liberális nézeteket vallottak) egy vadhajtása, a Hazafias Párt (Patriot Party), amelynek későbbi jelentős személyisége id. William Pitt volt. Na, hát Johnson Pitt úrra haragudott, őt tartotta gazembernek, illetve bárkit, aki a Hazafias Pártba beállt. Ez a patriotizmus értelme Johnson idővel afféle progresszív aforizmává váló mondatában.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
A román zászló megcsókolásának elutasítása tetemes bírságot vonna maga után, és a trikolórról elnevezett tér kialakítását is kötelezővé tenné egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által kezdeményezett törvénytervezet.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
A rendőrök elfogtak Konstanca, Dâmbovița, Buzău és Brăila megyében négy román állampolgárt, akiket a dán hatóságok európai elfogatóparancs alapján egy honfitársuk meggyilkolása miatt kerestek.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.