Ezúttal tényleg másképp van: a „shutdown-hatás”

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség (is) adta.

Egymást érik a viták a pandémia gazdaságra gyakorolt hatásáról, ami egyaránt megjelenik majd a keresleti és a kínálati/termelési oldalon is. Ebből fakadnak az állami beavatkozásra, a központi bankok és a kormányok cselekvésére irányuló biztatások. Az utóbbi hetekben masszív készpénz-injekciókat és monetáris politikai programokat, válságkezelő költségvetési programokat indítottak be. Ezek mérete eléri, néha még meg is haladja a 2008-as pénzügyi válságot követő lépések nagyságát.

1. Most mégis más a helyzet!

A legutóbbi pénzügyi válságot már keresztül-kasul megvitatták és példátlan eseménynek tekintették. Alan Greenspan, a Fed volt vezetője azt mondta, hogy száz évenként kerül sor ilyesmire. Kenneth Rogoff és Carmen Reinhart az évszázadok során bekövetkezett válságok sorozatának vizsgálatával akarták megcáfolni az „egyedülállósági” klisét (This Time Is Different: Eight Centuries of Financial Folly, 2011). Azért egy mélyreható gazdasági és társadalmi válsággá átalakuló nagy pénzügyi megrázkódtatás mértéke mégiscsak magyarázatul szolgál arra, hogy az emberek miért hajlamosak elfelejteni a történelmet; nem ritka a rövidtávú kollektív emlékezet.

Ám van valami különleges abban, ami most történik velünk, amelyet – szerintem – nemcsak a kereslet és kínálat közötti kapcsolat gazdasági értelmezésén keresztül kell megítélni –, ahogy az 1929–1933-as Nagy Hanyatlást és az abból jó egy évtizeddel később kirobbant Nagy Recessziót értelmezték (ez utóbbi válság leküzdéséhez a központi bankok nem-konvencionális műveleteit is bevetették, mennyiségi lazítással, QEs).

Azt hiszem, eléggé nyilvánvalóan megfigyelhető az, amit „shutdown/lockdown-hatásnak” (lelakatolt ajtó) lehet nevezni. A pandémia terjedésének lelassítására irányuló erőfeszítés a gazdasági tevékenység részleges vagy teljes leállítását, az emberek elszigetelését teszi szükségessé; ez olyan, mintha lakatot tennénk az ajtóra, lezárul a gazdasági és társadalmi tevékenység jelentős része. Ezt a hatást egy „sudden stop”-hoz (hirtelen leállás – a szerk.) lehet hasonlítani, amilyenre a pénzügyi piacokon szokott sor kerülni, amikor már nem áramlik a készpénz, vagy amikor a „likviditási csapda” nyilvánul meg. De a shutdown-hatás keményebb, mert nem lehet a központi bankok pénzinjekcióival ellensúlyozni. Ezért nem lehet elkerülni a gazdasági tevékenység visszaesését.

A Covid-19 elleni harc logikája ütközik a gazdasági tevékenység lefolyásának logikájával,

ami a termelési tényezők (és a munkaerő) mozgását, belföldi és nemzetközi szakosodást, megszakítás nélküli termelési láncokat feltételez. Elkerülhetetlen módon csökken a gazdaságok fordulatszáma, az így keletkező sokkhatás pedig más természetű, mint amilyet a kereslet csökkenése vagy olyan kínálati sokk okoz, mint a kőolaj hordónkénti árának brutális növekedése (ami néhány évtizede stagflációt, a gazdasági tevékenység csökkenését és nagy inflációt okozott), vagy egy katasztrofális mezőgazdasági év. A shutdown-hatás más jellegű, mérete miatt pedig specifikus rendkívüli hatásai vannak. Ebben rejlik annak magyarázata, hogy miért korlátozott a monetáris és a fiskális-költségvetési lépések hatékonysága. A kapcsolatot kikarikírozva, de azért mértékkel, azt lehetne mondani, hogy a monetáris lazítás nem csökkenti automatikusan a lakosság megfertőződését, a halálesetek számát.

Ez olyan, mint a háborúban (Kriegswirtchaft/war economy), abban az értelemben, hogy a gazdaságok más működési rendszerre állnak át. Források mozgósítására és átirányítására van szükség, hogy tartani lehessen a fő harci arcvonalat, az emberi életek megmentését, a túlterhelt egészségügyi rendszerek fenntartását. Ez megterheli az állami költségvetéseket és ezeket menet közben kell talpra állítani, források áthelyezésével. Az EU-ban ideiglenesen felfüggesztik a fiskális szabályok alkalmazását, hogy ezzel mozgásteret biztosítsanak a tagállamok kormányainak. Szó van „helikopterpénzről” (helicopter money), amelyek utalványok/kuponok formájában jelenhetnének meg alapvető élelmiszerek, közüzemi költségek kifizetésére; gyanítom, hogy most közvetlenül bankszámlákra utalnák ezeket.

A „mint a háborúban” számos vállalat számára túlélési háborúval egyenértékű, melyek számára nem a profit maximalizálása a legfőbb cél, hanem az értékes aktívumok, az emberi tőke megőrzése. Ennek bizonyítéka, hogy a fiskális/költségvetési közbelépési programok nagy részének azok támogatása a célja, akiknek – még ha ideiglenesen is – eltűnik a munkahelyük.

2. A pandémia elleni háború más típusú háború

Nagy különbség van a források klasszikus háború alatti mozgósítása és a pandémia körülményei között zajló folyamatok között. Például, a második világháború serkentett bizonyos iparágakat a hadviselő országokban, még akkor is, ha ezek katonai termelésre összpontosultak, miközben a pandémia a shutdown-hatással a gazdasági tevékenység jelentős csökkenését váltja ki. Ezért elkerülhetetlen a recesszió. A gazdaság alacsonyabb fordulatszámon, különféle ágazatok fennmaradási, túlélési körülményei között működhet. Igaz, hogy most is át lehet állítani egyes vállalatok termelését, a jelenlegi harc igényeinek megfelelően (például: a General Motors lélegeztető-készülékeket gyárthat az intenzív osztályok számára, más vállalatok védőmaszkot állíthatnak elő). A nagy bizonytalanság és a félelem is hat, ami a tőzsdék alakulásában tükröződik.

Mi enyhítheti a gazdasági tevékenység elkerülhetetlen visszaesését? Az otthoni munka, amire ott kerülhet sor, ahol azt a digitalizálás (elsősorban) elősegíti; bizonyos redundanciák megléte a gazdaságban, melyek a jelenlegi körülmények között felszínre kerülnek. És a közhatóságok beavatkozása. Működhetnek még sui generis együttműködések a közszféra és a magánszféra, a részvényesek/tulajdonosok és alkalmazottak között a cégek megvédése érdekében.

A Covid-19-et végül le fogják győzni. Analógiaként fel lehet idézni az 1918-as (szárnyasokról átadódott) pandémiát, főleg, hogy akkor is egyéni és társadalmi elszigetelődésre, vesztegzárra, higiéniai lépésekre és hasonlókra szólítottak fel. De akkor nem létezett a mostani tudományos képesség és nem lehetett egy ellenszert/oltóanyagot bevetni, most csak (nem túl hosszú) idő kérdése, hogy egyértelmű harci eszközzel, oltóanyaggal rendelkezzünk – mert nem számíthatunk csak az emberek megfertőződéssel és ellentestek természetes termelésével megszerzett immunitásra. A gazdasági és társadalmi tevékenység valószínűleg gyorsan magához tér majd, még akkor is, ha maradnak majd jelentős következmények is, mint a magasabb állami és magánadósságok.

3. Milyen lesz utána?

Valószínű, hogy a válság utáni gazdaságok digitalizálás által generált módosításokon mennek majd keresztül, megtörténik a termelési láncok újragondolása, nagyobb hangsúly kerül a robusztusságra/ellenálló képességre, a helyi és regionális gyökerekre. A globalizálás már hosszabb ideje visszaesőben volt, ami feltételezhetően még hangsúlyosabbá válik az elkövetkező években.

Valószínűleg újraértékelik majd a közegészségügyi rendszerek helyét a modern társadalomban, tekintettel arra, hogy más vírusok is megtámadhatnak bennünket. A mostani pandémia azért is mért ránk kegyetlen csapást, mert nem tanultunk eleget a SARS és az Ebola leckéiből; állandóan riadókészültségben kell lenni, az emberiségnek e téren nem szabad védtelenül hagynia magát. Több forrást kell majd a közegészségügyre fordítani (ha magánkórházak vannak többségben, a helyzettel nem lehet megbirkózni) és be kell kapcsolódni a biztosítási rendszerekbe.

Akutabbá válik a méltányosság kérdése a gazdasági rendszerek működésében. Újra kell majd gondolni a globális közös javak védelmét – a pandémiákkal szembeni védelem beszédes példa erre. Folytatódik a multilateralizmus hanyatlása az államközi kapcsolatokban? A klímaváltozásnak vannak olyan hatásai, melyek nemzetközi szintű együttműködést és megfelelő mértékű részesedést igényelnek a nemzeti költségvetésekben. Elválik, hogy mindezek miként hatnak majd ki a gazdasági és geopolitikai rivalizálásokra.

A pandémia Európában, az Unióban jobban kiemeli a repedéseket és a törésvonalakat.

Ahhoz, hogy tényleg az legyen, aminek hivatalosan mondja magát, nem korlátozódhat csak „egységes piacra”, amelynek megvannak a saját hiányosságai. Ha nem módosít az irányítási mechanizmusain, ha nem tanúsít szolidaritást a nehéz pillanatokban, akkor elveszíti relevanciáját. Általában véve szolidaritásra, különösen „pénzügyi szolidaritásra” van szükség (ami kockázatokat megosztó/risk sharing sémákat tesz elengedhetetlenné). Mindenesetre jó, hogy forrásokat mozgósítottak az EU költségvetésén (a koronavírus elleni harcnak szentelt összegek) és az Európai Befektetési Bankon (EBB) keresztül, hogy az Európai Központi Bank masszív nem-konvencionális lépéscsomagot, a több mint bonyolult időkhöz igazított szuverén és magán beszerzéseket jelentett be.

4. Hol van Románia az európai tablón?

Romániának az az érdeke, hogy az EU minél szolidárisabban cselekedjen a nagy megpróbáltatások alkalmával. De amúgy nagy mértékben a saját forrásainkból kell boldogulnunk. Nálunk is valószínű a recesszió, ahogy az Európában és az AEÁ-ban, a világ más részein is várható.

Azt nem engedhetjük meg magunknak, amit az amerikaiak, a németek, a franciák, az EU más államai tesznek, mert jóval kevesebb forrással rendelkezünk. De lehet több forrást biztosítani a közegészségügynek, a kényszerszabadságos időszak leküzdésére, a honi termelés támogatására – többek között állami megrendelésekkel és ideiglenes adókönnyítésekkel.

Biztosítani kell a közszolgáltatások hibátlan működését, főleg, hogy a lakosság jelentős része otthon marad majd a vészhelyzet alatt; védeni kell a köztájékoztatási eszközöket (televízió és internet).

A pótköltségvetés már folyamatban van. Mert fiskális mozgástérre van szükség az állami költségvetés átszervezésére, a források átcsoportosításával. Szigorúan büntetni kell az üzérkedést, különösen az alapvető élelmiszerekkel és az egészségügyi termékekkel. Bizonyos körülmények között akár az árak felső határát is meg lehet szabni.

Nem szabad állandó kiadásokkal túlterhelni az állami költségvetést, még akkor sem, ha az új körülmények között az EU-ban felfüggesztették a fiskális szabályokat. Ha szem előtt tartjuk ezt az elvet, akkor sort lehet keríteni a gazdaságnak a GDP néhány százalékának megfelelő támogatására (ideiglenes kiadások) anélkül, hogy a nemzeti pénz válságát váltanánk ki; de a fiskális kedvezményeknek ideigleneseknek kell lenniük.

Romániát most a viszonylag alacsony (a GDP 35 százalékának megfelelő) államadósság segíti.

De nem segít a szuverén hitelminősítés, mely az egyik legalacsonyabb (BBB-) az EU-ban. A pénzügyminisztérium már bejelentett gazdaságtámogató lépéseket, melyeket ki lehet terjeszteni.

Egy szolidaritási adóval segíthetnénk az államnak megbirkózni a kényszerszabadságokkal, a vészhelyzet által megkövetelt általános szükségletekkel, melyet a jövedelmek (nemcsak a fizetések) bizonyos szintje felett lehetne kivetni; ezt az adót nem alkalmaznák az orvosokra, a pandémia elleni harc első vonalában küzdő egészségügyi személyzetre, mint ahogy a közrendvédelmi dolgozókra sem.

Minél nagyobb mértékben és minél gyorsabban fel kell használnunk az EU költségvetéséből, az EBB-től, az EBRD-től és más hasonló forrásokból igényelhető összegeket. A jelek szerint a bankrendszer részt fog venni abban az erőfeszítésben, mellyel ezekben a rendkívül nehéz időkben megtámogatják a gazdaságot. Az állam mellett kell állnia a pénzkiáramlások meggátolásában, főleg akkor, amikor adóoptimalizálásokról (profit shifting), spekulatív műveletekről van szó – más államokban tiltják a „rövidre eladást” (short selling). Jó lenne egy bécsi megállapodáshoz hasonló rendezés, amilyenre 2008 után került sor. Van egy ősi mondás, bajban ismerszik meg a jó barát.

A Román Nemzeti Bank a nagyon nehéz körülményekhez igazított lépéseket fogadott el, az EU más államaiban is megtörténtekhez hasonló módon, többek között fenntartva a másodlagos pénzügyi piacon történő beavatkozás lehetőségét is. Jó, ha Románia és az euróövezethez nem tartozó többi állam különleges megállapodásokkal (swap-keretek) rendelkeznének az Európai Központi Bankkal – egyes országok esetében 2009-ben is voltak ilyenek.

Ha túljutottunk a pandémián, úgy kell majd cselekednünk, hogy a gazdaság és a társadalom robusztusabbak és ellenállóbbak legyenek; szilárdabb hazai gazdasági gyökerekre van szükségünk, többek között a pénziparban is; szilárdabb állami költségvetésre van szükségünk, nagyobb adóbevételekkel, hogy ellene tudjunk állni a kedvezőtlen sokkoknak. Újra kell gondolnunk az adórendszert, hogy nagyobb kohézióval, ellenálló képességgel, robusztus állami költségvetéssel rendelkező társadalmunk legyen.

Egy adott pillanatban eltűnik majd a shutdown-hatás. Az a fontos, hogy a veszteségek ne tűnjenek határtalanoknak. Ez attól függ, hogy miként zajlik majd a pandémia elleni harc; a közkormányzás és minden egyes polgár szintjén létező felelősségtudattól (ha már szóba került a szükséges társadalmi távolságtartás), a vészhelyzetekben elfogadott szabályok betartásától függ.

Nem kell sok idő e vírus leküzdéséhez. De amikor ez a harc majd véget ér, jó lenne, ha nem teljesen kifacsarva keverednénk ki egy óriási pszichikai stresszből. Mentális ellenálló képességre, türelemre, szolidaritásra, fegyelemre van szükségünk.

U. i. Minden megbecsülésem az orvosoké és az egészségügyi személyzeté, Romániában és a világban mindenhol; ők az első vonalban harcoló katonák, akik mindnyájunkat védenek.