// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
háború

Európára nem azért mértek csapást, AMIT TESZ!

// HIRDETÉS

Európára azért mértek csapást, AMI! Dan Dungaciu mélyreható elemzése a párizsi terrortámadások következtében kialakult helyzetről.

Merényletek Párizsban. Évtizedekig tartó béke, politikai korrektség, multikulturalitás, az az elképzelés, hogy Európának nincsenek ellenségei, bármilyen másság hasznos, ártatlan és békés – mindezt szétverték azoknak a robbanóövei és Kalasnyikovjai, akik feldúlták a Fény Városának társadalmi békéjét és kollektív tudatát.

A megdöbbenést az okozta, hogy Európának mégis vannak ellenségei, méghozzá valódiak, köztünk élnek, nem asszimiláltuk őket és nem tudtuk eltompítani nihilizmusukat (még a vallásit sem), továbbá bárki, bárhol áldozattá válhat, nemcsak azokban a szerkesztőségekben, melyek tüntetőleg közölnek Koránnal szembeni, erkölcsi-esztétikai szempontból vitatható karikatúrákat.

A Carl Schmitt számára oly kedves „barát” és „ellenség” gondolata egyre pregnánsabban körvonalazódik Európában, aminek – egyelőre – kiszámíthatatlanok a következményei. A csábító elméleti megközelítések, mint amilyen a Camille Pecastaing által javasolt „erőszak esztétikája” a Foreign Affairs legutóbbi számában, irrelevánssá válnak azzal, hogy megpróbálják „megtisztítani” a merénylőt bármilyen fajta erkölcsi-vallási determináltságtól.

Meglehet, hogy ez emberies és kívánatos, de elkésett. Most már másról van szó és egyesek sietnek ennek hangot adni. A baloldali francia kormányfő, Valls pedig nyíltan meg is mondta a Le Figaro-ban, a konzervatív Samuel Huntingtont parafrazálva: „c’est un combat de civilisation”.

Franciaország – Európa Amerikája

A paradoxonok paradoxona. Európa talán leginkább – kitartóan és módszeresen – Amerika-ellenes országát, függetlenül attól, hogy a baloldalról, vagy a jobboldalról beszélünk (De Gaulle híres Atlanti-óceántól az Urálig húzódó Európájának szintén az Amerika-ellenesség volt a fő mozgatórugója), ma az AEÁ-hoz hasonlítják.

És joggal. Hiszen az iszonyatos párizsi mészárlást csak az Amerikai Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én lezajlott eseményekhez lehet hasonlítani. A támadók céljai és a nemzeti és globális következmények miatt. A vendéglőknél, kávézóknál, stadionoknál végrehajtott támadások egy vérfagyasztóan nyilvánvaló dologra mutattak rá: Franciaországra, mint ahogy akkor Amerikára, nem azért mértek csapást, AMIT TESZ – a Charlie Hebdo karikatúráitól a külpolitikáig és a szíriai, vagy száheli katonai csapásokig.

Franciaországra, akárcsak Amerikára, azért mértek csapást AMI – életmódja és életstílusa, értékei, az egyház és az állam szétválasztottsága miatt. Ez sorsdöntő különbség! Mert ha ez igaz, akkor azt jelenti, hogy Franciaország, akárcsak Amerika és az egész euroatlanti civilizáció életre-halálra szóló ellenség marad, akármit is tenne. Akárhogy alakítaná a külpolitikai diskurzusát és politikáját. A geopolitikai egzisztencializmus kellős közepén állunk.

„Écrasez l’Infâme” – XXI. századi változat

Ilyen körülmények között a technikai kérdések csak kiindulási pontként érdekesek. Ki mérte a csapást? Elszigetelt és Franciaország területén megbúvó sejtek? Összehangolt és egy Franciaországon kívüli központ által megvalósított akció volt? E két lehetőség kombinációja? A válaszok, természetesen, érdekesek és azokkal – technikai értelemben – koordinálható az ellenreakció. Franciaország éppen a csapás előtt irányította Charles de Gaulle nevű repülőgép-hordozóját a Perzsa-öbölbe, hogy részt vegyen a szíriai összecsapásban, és már kb. 1.000 állampolgára harcol Szíriában (akikből nagyjából 250 vissza is tért). A belügyminiszter a párizsi támadás előtt arról beszélt, hogy 370 személyt tartóztattak le abból a célból, hogy megakadályozzanak terrorizmushoz köthető támadásokat.

De az egész kép megrajzolásához a technikai részletek nem lényegesek. Nem az számít, hogy ki találta ki a csapásokat, milyen cselekvési képessége van az „iszlám államnak”, hanem az, hogy miként határozzák meg az ellenséget. A közvélemény már megtette, egyes európai politikusok pedig, akiknek egyre nagyobb esélyük van részt venni a nemzeti, majd kontinentális döntésekben, nyíltan ki is mondták: a radikális iszlám, melyet meg kell találni és ki kell iktatni. Akárcsak Voltaire esetében két évszázaddal ezelőtt, újra egy vallási (vagy annak tartott) elem lett egy kétségbeesett Franciaország és – talán – Európa konkrét ellensége.

Az más kérdés, hogy ez igaz-e vagy hamis, hogy árnyalható-e a nagyjából 130 áldozat mögötti kép. Végső soron Voltaire idejében is voltak árnyalatok! Az azonban biztos, hogy minden árnyalaton túl, lesznek politikai következmények: Európában azokhoz mennek majd szavazatok, akik ekként határozzák meg az „Alávalót”, egyre növekszik majd a bevándorlással szembeni ellenérzés (Lengyelország már be is jelentette, hogy a párizsi tragédia után már nem érvényes a kvótarendszer), katonai stratégiák és szövetségek alakulnak át. Hiszen egyértelmű, hogy ha beazonosítottad az ellenséget, a közvélemény (és a választók) nyomása pedig feltartóztathatatlan, akkor a következmények sem maradhatnak el.

Legyen háború!

Az utóbbi napokban egyre gyakrabban lehetett a háború szót hallani. Először Franciaország elnöke mondta ki, majd a pápa is a harmadik világháború egyik epizódjaként beszélt az eseményekről. Már nem arról van szó, hogy elindul-e egy katonai akció vagy sem, hanem az, hogy milyen lesz? Egyoldalú lépés Franciaország részéről? Ez nehéz lesz, mert szükség van a Biztonsági Tanács beleegyezésére, és annak Oroszország is tagja. Szövetség lesz? Miféle szövetség? (Csak) európai? Ha igen, akkor egyértelműen nem lesz elég.

Ahhoz, hogy csapást mérhess egy mindenhol jelen lévő és nehezen lokalizálható ellenségre, támogatókra és szövetségesekre van szükséged, mint Amerikának a 9/11-es tragédia után, melyre szintén egy mindenhol jelen lévő és nem állami jellegű szereplő mért csapást, mellyel egy példátlan konfrontációban kell megküzdenie. Akárcsak Amerikának, a NATO-ra is szükséged van.

5. cikkely

Amikor a NATO-ról van szó, akkor az 5. cikkelyre, a három testőr elvének híres illusztrálására gondolunk: mindenki egyért, egy mindenkiért. Az 5. cikkely tehát azt jelenti, hogy ha a NATO valamelyik tagját támadás éri, akkor ez a Szövetség elleni támadás és kollektív módon válaszol rá. Franciaország – elvileg – maga is kérheti az 5. cikkely aktiválását, vagy ez burkoltabban is megtörténhet, mint az amerikai esetben.

Akkor Nagy-Britannia volt a fő játékos, mely mozgósította európai kollégáit, melyek egyhangúlag „felajánlották” Amerikának az 5. cikkely aktiválását. Ezt követően a NATO bekapcsolódott a „terrorizmus elleni háborúba”. Most joggal vetődött fel a kérdés, hogy ki lesz Franciaország Nagy-Britanniája? A sugalmazott válasz pedig az volt, hogy… Amerika! Amerika tehetné meg Franciaországnak azt, amit Nagy-Britannia tett meg érte, illetve azt, amit Kori Schake a Foreign Policy-tól „leading from behind”-nak nevezett.

Hogyan valósítható ez meg, a „hátulról irányítás” kifinomult diplomáciáján túlmenően? Franciaországnak most a Washingtoni Szerződés 4. cikkelyének alkalmazását kellene kérnie, vagyis a NATO-államok 28 állandó brüsszeli diplomatájának összehívását és konzultálását, akik a politikai elemzések és határozatok alapján eldönthetik az 5. cikkely életbe léptetését, és támadást rendelhetnek el a NATO területén kívül, olyan érvekre hivatkozva, mint: a NATO stratégiai területének a megtámadása, az agresszió milyensége, a veszély szintje, a közvéleményben kialakult fenyegetettségi érzés, a cselekvés elmaradásának következményei stb.

Habár 2014 Törökország hiába kérte ezt a területét ért támadások nyomán (Spanyolország pedig nem tette a madridi merényletek után), ma más politikai és stratégiai körülményekről van szó, a NATO afganisztáni beavatkozása pedig precedensként szolgálhat. Ha aktiválják az 5. cikkelyt, akkor egy beavatkozás nemzetközi legalizálásában a következő lépés az ENSZ, vagyis a Biztonsági Tanács beleegyezésének a megszerzése lesz (ezt szintén magára vállalhatja az AEÁ, ahogy Nagy-Britannia tette 9/11 után).

Oroszország „humanizálása” és tisztára mosása

Hogyan érhető ez el? Szó volt egy „nyitott koalícióról” (James Stavridis), a NATO vezetésével, mely már rendelkezik az afganisztáni tapasztalattal. Ezen kívül megszerezhető lenne a Biztonsági Tanács beleegyezése, ha ez a „nyitott koalíció” elég széles körű és laza lenne ahhoz, hogy beleférjen az… Orosz Föderáció is. A tegnap még szidott Moszkva ma a párizsi atrocitások által humánusabbá, vagy „humanizáltabbá” válhatna, melyeket egy olyan szereplő követett el, melyhez képest – szinte – bárki elfogadhatóbbá válik. A stratégiai következmények döntőek lesznek Romániára nézve.

A stratégiai következmények és Románia lehetősége

A párizsi terrorista támadások drasztikusan módosítani fogják a regionális biztonsági környezetet. Az új kihívások/konfrontációk áldozatai közé kell majd számítani az ezzel a területtel kapcsolatos elméleteket, elképzeléseket is. Ezek közül a két biztonsági tengely elmélete a legfontosabb. Ez a NATO által (még) hivatalosan fenntartott biztonsági elmélet/elképzelés abból a hipotézisből indul ki, hogy az európai kontinenst két irányból érik kihívások.

Egyrészről kelet felől (keleti tengely), ami Oroszország fekete-tengeri provokációit, a jegelt konfliktusokat, a Krím annektálását és a hibrid típusú konfliktusok állandósítását jelenti Ukrajna keleti részében. Másrészt dél felől (déli tengely), nevezetesen a migráció, a becsődölt államok, a fegyveres konfrontációk, a provokációk és a terrorista cselekmények által. Ez a stratégiai elképzelés végzetesen válságba kerül majd, főleg amennyiben Oroszországot bevonják egy terrorellenes koalícióba.

Egy ilyenfajta fejlemény lehetőségének – amit Moszkva egyre jobban támogat – jelentős hatásai lesznek. Egyértelművé válik, többek között a varsói NATO-csúcs szempontjából is, hogy felbomlik a két – a déli és a keleti – biztonsági tengely egyensúlya. A keleti fenyegetést minimalizálni fogják, és a déli válik meghatározóvá.

A varsói csúcs ezáltal az utolsó olyan csúcstalálkozóvá válhatna, melyen a Kelet még jelentős stratégiai fontosságot kap. Romániának stratégiailag kell újrapozicionálnia magát, azon kívül, hogy NATO-tagként az 5. cikkely aktiválása esetén teljesítenie kell majd szövetségtársai kérését és szerepet kell vállalnia egy közös katonai akcióban. A politikai és biztonsági döntéshozónak rövid és középtávon ez a déli dimenzióra történő átpozicionálás a fő feladata. De ez már egy másik történet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS