// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
infrastruktúra

Európai alapok – a román tehetetlenség tükre

// HIRDETÉS

Az EU által Romániának a 2014 és 2027 közötti időszakra nyújtott kohéziós alapok 1000 kilométernyi autópálya megépítésére lennének elegendők. Ha Románia le tudná hívni őket.

Az Európai Bizottság javaslata, hogy 2,2 milliárd euróval megnövelik a Romániának szánt kohéziós alapokat – amely 8 százalékkal több a jelenlegi költségvetésnél –, csak akkor jó hír, ha hátat fordítunk az általa tükrözött valóságnak. Románia 2014-ben is kapott egy 18 százalékos emelést, de eddig csak a rendelkezésre bocsátott alapok tizedét hívta le. Az EU azért ad több pénzt, mert szegények vagyunk,

de mi nem akarjuk, vagy nem tudjuk felhasználni.

Románia az egyik haszonélvezője a 2021–2027-es időszakra vonatkozó európai költségvetési terv kohéziós alapokra vonatkozó fejezetének, melyekkel a tagállamok közötti fejlettségi különbségeket akarják csökkenteni. Ez a fontos költségvetési pillér, mely a második legjelentősebb a közös agrárpolitika után, az európai szintű kiadások több mint harmadát képviseli, és 10 százalékkal fogják csökkenteni. De az Európai Bizottság még így is növelést javasol Románia esetében, a 2014–2020-as költségvetés 25 milliárd eurójáról 27,2 milliárd euróra. Bulgária és Görögország is 8 százalékkal többet kap, Olaszország 6,4 százalékkal, Spanyolország 5 százalékkal. A Visegrádi Csoport országai a nagy vesztesek: Csehország és Magyarország esetében a csökkentés 24 százalékos, Lengyelország esetében 23, Szlovákia esetében pedig 22 százalékos.

Tehát visszaigazolást nyer az a tendencia, hogy az alapokat

Európa keleti része felől dél felé irányítják át, melyet jobban sújtott a gazdasági válság.

Olyan találgatások is voltak, hogy ezzel bünteti Brüsszel a visegrádi euroszkeptikusokat a jogállam elleni támadásokért és azért, mert nem voltak szolidárisak a menekültválságban. Ez a vita még mindig folyik még akkor is, ha Günther Oettinger, az európai költségvetésért felelős német biztos elmagyarázta az Európai Parlamentben, hogy ezek az országok azért szerepelnek kevesebb pénzzel a költségvetési tervezetben, mert „versenyképesebbé váltak és gazdasági növekedést értek el”.

De az valószínű, hogy a szóban forgó feltétel, a demokratikus visszafejlődés a költségvetés európai parlamenti és európai tanácsi elfogadásával kapcsolatos tárgyalásokon számít majd. Főleg, hogy egyes nyugati kormányok továbbra is elégedetlenek a költségvetés elosztásával. Ennek figyelmeztető jelnek kellene lennie azok számára, akik ezekben a napokban egymásnak gratuláltak Bukarestben azért, amit ők román sikerként mutattak be.

Ez akkor lenne így, ha kihasználnánk a helyzetet. Emlékszünk, mekkora csinnadratta volt 2013-ban arra a hírre, hogy a 2014–2020-as időszakra vonatkozó költségvetésben több mint 5 milliárddal növelik a Romániának szánt alapokat, ami 18 százalékos növelés volt. E szakaszból eltelt négy és fél év után hazánk

a nekünk szánt pénznek csak nagyjából 10–16 százalékát volt képes lehívni

(az arány a forrástól függően változik, a hivatalos 16 százalékos érték pedig vitatott).

Tehát könnyen megismételhetjük az előző, a csatlakozás utáni első költségvetésben elszenvedett veszteséget. Akkor Románia a 2007–2013-as időszakra biztosított összegből 1,6 milliárd eurót veszített el, mert nem volt képes időben lehívni. Romániának ez év végéig 4,8 milliárd eurót kell elköltenie, amit szállítási infrastruktúrával kapcsolatos projektekre és regionális kórházak építésére szánnak. Fennáll annak a veszélye, hogy e pénz egy része is elvész.

A szakértők becslése szerint a Romániának a 2014–2027-es időszakra biztosított összegek kb. 1.000 kilométernyi autópálya megépítésének költségével egyenértékű. Az EU biztosítja nekünk ezt a pénzt, de nem dugja a zsebünkbe. Románia lehívási képessége pedig továbbra is riasztóan alacsony. Érdektelenség vagy alkalmatlanság? 11 évnyi EU-tagság után még mindig nincs egy komoly elemzésünk erről.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.