Az ország, ahol bűncselekmény megmondani a bunkónak, hogy bunkó.
Románia Európa nyomortanyája. Itt nagyra értékelik a káromkodást, a vulgarizmust, a pletykát, az átverést, a plagizálást, a megbundázott ügyeket, a hamis okleveleket, a megvesztegetést, a hazugságot, a lustaságot, a locsogást és a nepotizmust.
Minden szitokszót bevetnek, hogy értsék az ostobák, hogy értse a nép. A vitapartnert megalázni, nyakára hágni, leteremteni kell. Csak az számít, hogy beolvass neki, hogy lekörözd. A „párbeszéd” züllése folytatódni fog, még nem értünk a zsák aljára, semmi remény nincs a gyógyulásra. A fiatalokat (a tisztességes jövő reménységeit) már a nyomortanya szellemében nevelték. Az iskolát szétzúzták, nincs ereje újjászületni, megreformálódni, a nyomortanya perifériája felé taszítják, hogy ott is maradjon, a legtöbben ezt szeretnék. A tévék nem hajlandók kilépni a nyomortanya sikeres show-műsorából, mert nézettséget veszítenek. A meghívottak locsogók, bunkók, rejtett napirendet követő papagájok, a műsorvezetők felkészületlenek, tulajdonosok és az érdekeik képviseletéért fizetők által meghatározott témákkal jelentkeznek. A külföldről hozott szórakoztató tévéműsorokat csillámba csomagolják és képmutató módon a nyomortanyának ajándékozzák. A tájékoztató sajtó hiányzik. Így csak a pártos és a bulvársajtó marad. A nyomortanya meséket akar, a bulvársajtó bebotoxozott nyomortanya-dámákról szóló meséket kínál. A nyomortanya segge a nap vezetőhíre. A politikusok a nyomortanya sarában birkóznak. Erre sohasem lesz aszfaltos út.
Itt nincs csapvíz a vécéhasználat utáni kézmosáshoz, nincs rá igény. A lajhárokat bátorítják és előléptetik.
Romániában hamarosan bűncselekmény lesz megmondani egy bunkónak, hogy bunkó. Nagy kockázat kiröhögni a nyomortanya főnökét, mert verésre számíthatsz a szolgáitól. A nyomortanya elleni lázadást szembeköpéssel, arcodba fröccsentett undormányokkal büntetik. Őrült vagy, ha kikezdesz a nyomortanyával. A nyomortanya győzött, a jóérzésnek, a tisztességnek, a szakmaiságnak vége, a szabályokat a nyomortanya szabja meg, a nyomortanyások szeszélyei szerint kell élni, ilyen az élet a nyomortanyán! Ha nem tetszik, akkor kifelé!
Valószínűleg ez a menekvés. Az egyéni.
Mindenki boldoguljon, ahogy tud. A nyomortanya önző fenevadakkal van tele. A vérszomjas individualizmus az a tulajdonság, amelyet ápolni kell, hogy valaki a nyomortanya hírességévé váljon. Ami a tied, az a tied, a többi nem a te dolgod! A nyomortanyán képmutatás a nagylelkűség. Azért adsz, hogy kapjál valamit cserébe, nem azért adsz, hogy a megajándékozottal együtt örvendezz.
Semmilyen csoda nem hozza vissza Európa nyomortanyájára az Európába távozott románokat. Miért térnének vissza? Szüleiket eltemetni? Sírhelyet venni maguknak? Pihenni? A nyomortanyán soha nincs nyugalom. A hisztéria és a cirkusz azt a benyomást kelti, hogy a nyomortanya festői, élénkszínű, az élet szép! Hamis benyomás. A szellem meghalt, beletörődve túlélünk.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.