// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Erdélyi védelem

// HIRDETÉS

Tovább folyik a hajsza Markó Attila után. Az RMDSZ meg görgeti az akadályokat.

Bizonytalan Markó Attila RMDSZ-es képviselő jogállása, miután olyan lemondást nyújtott be, melyet nem lehet figyelembe venni. Közben az RMDSZ-es vezetők egymással versengve adják ki támogató nyilatkozataikat. Megjegyzendő, hogy a Kelemen Hunor vezette párt állandóan elszalasztotta az alkalmat, hogy elhatárolódjon a korrupcióval gyanúsított politikusoktól.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a nyilvánosság elé állt, hogy megvédje párttársát, Markó Attilát, annak ellenére, hogy büntetőügyben elítélték, Budapestre menekült, és egy új ügyben is vádakkal szembesül. Hunor (így! – a szerk.) úgy véli, Markó Attila „bátor és helyes” döntést hozott, amikor lemondott tisztségéről, hozzátéve, hogy a Szövetség hisz az ártatlanságában és szolidáris vele, így a rendelkezésére álló eszközökkel továbbra is támogatja őt.

Sőt, az RMDSZ vezetője bekapcsolódott az igazságszolgáltatás döntéseit kommentálók kórusába, okkult magyarázatokat keresve a visszaszolgáltatások ügyében, melyekben Markó Attilát olyan volt román tisztségviselőkkel együtt helyeztek vád alá, mint Alina Bica, a DIICOT (Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Vizsgáló Igazgatóság – E-RS) volt vezetője, vagy Horia Georgescu, az ANI (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.) volt főnöke.

„Remélem, nem próbálják meg államosítani a már visszaszolgáltatott ingatlanokat”, mondta Kelemen Hunor. Frunda György, Victor Ponta tiszteletbeli tanácsadója is inkább a párttársának adna igazat a bíróságokkal szemben. „Markó Attilát egy ingatlan visszaszolgáltatásáért ítélték el, amit ő jogtalan és igazságtalan döntésnek tart”, kommentálta Frunda.

Bizonytalan helyzet

Bár Hunor (így! – a szerk.) „bátornak és helyesnek” minősítette kollégája lemondását, jogi szempontból ez utóbbi helyzete egyáltalán nem világos. A képviselőház szerdán egy héttel elhalasztotta a Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásba helyezésére vonatkozó kérésről szóló jelentés vitáját. Valeriu Zgonea házelnök a plénum előtt kijelentette, hogy Markó Attila RMDSZ-es képviselő lemondási kérvénye másolatban jutott el a Házbizottsághoz, és azt jogilag nem lehet figyelembe venni. Varujan Pambuccian képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény szerint a dokumentum csak elektronikus aláírás kíséretében lehet érvényes.

Másrészt a jogi bizottság alelnöke, Ciprian Nica (PSD) szerint, az eljárás nem felelt meg a képviselőház szabályzatának. Ennek megfelelően a képviselők a házelnökhöz intézett írásos kérvényben mondhatnak le. Ez utóbbi nyilvános ülésen megkérdi az illető képviselőtől, továbbra is fenntartja-e lemondási szándékát, ha pedig az igennel válaszol, vagy nem jelenik meg az ülésen, hogy válaszolhasson, bár értesítették erről, az elnök betöltetlenné nyilvánítja a helyét. Márpedig a képviselőháznak, a szabályzatnak megfelelően, előbb értesítenie kell Markó Attilát, a második lépésre, a plenáris ülésre pedig majd csak a jövő héten kerülne sor.

Markó Attila RMDSZ-es képviselőt 2014 novemberében három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy másik ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben.

Magyarországra menekült

Eugen Iordăchescu, a képviselő védőügyvédje azt nyilatkozta, hogy Markó Attila Magyarországon tartózkodik, ahol „Magyarország kormányfője, Orbán Viktor védelmét élvezi” (ezt azóta többször is cáfolták – a szerk.).

Markó Attila képviselő 2014. december 3-a óta nem rendelkezik parlamenti mentelmi joggal, amikor a kollégái engedélyezték az RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásba helyezését egy olyan ügyben, melyben Alina Bicát, a DIICOT főügyészét korrupcióval vádolják egy ANRP (Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség – a szerk.) által túlértékelt telekért kifizetett kárpótlás miatt. Az RMDSZ ekkor kezdett összezárni a gondokkal küszködő kolléga védelmében. Máté András Levente RMDSZ-es képviselő azt mondta, hogy kollégája, Markó Attila mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a képviselőház etnikai döntést hozott, rámutatva arra, hogy ezt jelezni fogja a Bukarestben akkreditált nagykövetségeknek.

Az ügy időközben bíróság elé került, de az ügyészeknek le kellett választaniuk Markó Attila ügyét Alina Bicáéról, mert nem tartózkodott az országban, és nem lehetett meghallgatni. A DNA (Országos Korrupcióellenes Ügyészség – a szerk.) végül nem kérte a bíróktól Markó Attila letartóztatását, így jelenleg egyetlen bíróság részéről sincs érvényes letartóztatási parancs a nevére. RMDSZ-es kollégái azt állítják, hogy Markó Attilát nem lehet kiadni. „Tudomásom szerint az ügyészség nem érte a bíróságtól a letartóztatását, román bíróság pedig nem rendelte el Markó Attila képviselő úr letartóztatását. Mindaddig, míg román bíróság nem rendeli el a letartóztatását, nem lehet kérni a kiadatását”, mondta Frunda.

RMDSZ-es precedensek

A DNA ügyészei múlt kedden újra engedélyt kértek a képviselő letartóztatására, akit hivatallal való visszaéléssel vádolnak egy olyan ügyben, melyben nagyjából 75 millió euróval túlértékelt ingatlanok után fizettek kárpótlásokat.

Nem ez az egyetlen eset, amikor az RMDSZ-es vezetők védelmükbe vették azokat a kollégákat, akiknek meggyűlt a bajuk a törvénnyel. A képviselőház nemrég utasította el a bűnvádi nyomozás megindítását Borbély László volt miniszter ügyében. Bizonyos nem hivatalos információk szerint az RMDSZ-nek sikerült kialkudnia Borbély megmentését a PSD-vel, parlamenti támogatást ígérve a szociáldemokratáknak, és azt, hogy nem fogják támogatni a liberálisok bizalmatlansági indítványát. Az RMDSZ vezetői kiálltak a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba mellett is, akit egyes cégek vezetőivel egy olyan korrupciós ügyben állítottak bíróság elé, melyben a kár állítólag meghaladja az egymillió eurót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS