Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
A Nyugati Szövetség megjelenése az összeesküvés-elméletes forgatókönyvek végtelen sorát szülte, melyeket az a félelem hozott létre, hogy Erdély elszakadhat Romániától. A Facebook megtelt apokaliptikus kommentárokkal, a tévék azzal vesztegették a műsoridőt, hogy
Az emberek beszélgetős műsorokon keresztül zajló ijesztgetéséből élő hivatásos diverzionisták már a négyek bandájának sajtókonferenciája alapján megfejtették, hogy a (Bukarest utáni) négy leggazdagabb várost kísérlik meg elszakítani hőn szeretett hazánk többi részétől. Mások egy bonyolult geopolitikai játékban gondolkodnak, de az is ugyanoda vezet: Erdély elszakításához az anyaországtól. Erdélynek 100 évnyi együttélés után elege lett abból, hogy a regátiak kirabolják és megpróbál egyedül boldogulni a bürokrácia visszaéléseivel szemben. Egyértelmű, hogy Bukarest részéről csak hazugságokban, be nem tartott ígéretekben, rablásban lesz részük.
A gazdag Partiumtól és Bánságtól a szegény Baragánig, Olténiáig és Dél-Moldváig. Nagy különbség a fejlődési ütemek terén nyugatról kelet és dél felé haladva. Úgy tűnik, Erdély elszánta magát, hogy felgyorsítsa fejlődését, az eddiginél gyorsabban európaiasodjon. Úgy tűnik, a többi tartománynak megfelel az endémiás stagnálás és elmaradottság. Az itteni munkaerőnek egyszerűbbnek tűnik Nyugatra menni. Miért dolgozzon otthon szülőföldje fellendüléséért? Úgy tűnik, már senki sem hisz az európai szegénységi póluson elhelyezkedő Romániában. A defetista viselkedés szoros kapcsolatban áll a szegénységgel, elmaradottsággal, korrupcióval.
Elsősorban a közigazgatási reform hiányára, mely 30 éve a kommunista rezsim ugyanazon 60-as évekbeli szabályain alapul. Túl sok bürokrácia, túl sok központosítás van. Mindent Bukarestben dönt el egy maroknyi ember. Ennek következményeként túlságosan nagy a korrupció is. Ez elmaradottságot generál, a befektetések hiányát, források elpazarlását és más hasonlókat. Ahelyett, hogy attól rettegnénk, hogy valaki ellopja tőlünk Erdélyt és Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Temesvár a Romániától való elszakadás érdekében esküszik össze, az észak-moldvai városokat is bátorítanunk kellene, hogy fogjanak össze közös projektekben (Szőcsvásár/Suceava, Botosány/Botoşani, Jászvásár/Iaşi). Miért ne bátorítanánk a dunai városok (Szörényvártól/Turnu Severin – Sulináig) konföderációját, például?
Eddig hiányzott a kezdeményezés, az eltökéltség és a tisztánlátás. Nincs már mire várni. Túl nagy lett már a türelmetlenség Bukarest visszaélései, lustasága és mohó bürokráciája miatt.
Csak akkor fogunk együtt maradni, ha jól megy majd a sorunk együtt.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.