Előbb autópályák és aztán Egyesülés? Álprobléma!

Miért van az, hogy a „jó szándékúak” kisszerű gondolkodása akadályokat gördít elénk és meggátol bennünket abban, hogy sokkal jobban menjen a sorunk a jövőben, nemzetként és egyénként is. És miért a Besszarábiával való egyesülés jelenti Románia fellendülésének belső és külső egyaránt?

Egy sor honfitársunk, akik közül egyesek tiszteletre méltóak, mert őszintén foglalkoztatja őket Románia sorsa, azt a gondolatot terjeszti, hogy

nem a nemzeti újraegyesítéssel kellene foglalkoznunk,

amíg nem oldjuk meg az általuk elsődlegeseknek tartott gondolatokat. Meglátásuk szerint, Romániának kizárólag az autópályákat (általában véve az infrastruktúrát), a kórházakat (az egészségügyi rendszert), az iskolákat (az oktatási rendszert), a korrupció elleni harcot (az igazságszolgáltatási rendszert) vagy a munkahelyeket (gazdaságot) kellene elsődlegesnek tekintenie, mielőtt valaha is elgondolkodna egy újraegyesülésen a Moldovai Köztársasággal.

A fentebbi gondolatmenet nem egyéb, mint

a kisszerű, a legjobb esetben is középszerű gondolkodás mintapéldája,

mely olyan emberek felől érkezik, akik nem látnak túl a saját viszonylagos jólétükön, a teli tányér iránti kisszerű törekvésen. Más szavakkal megfogalmazva, a Prut baloldalán zajló közbeszédben is találkozom ezzel, ahol egyes ellenzéki politikusok azt mondják nekünk, hogy a kisjenői (Chişinău) központi közigazgatásnak előbb a saját korrupcióval és a jogállamiság gyatra működésével kapcsolatos gondjait kell megoldania és csak azután kellene felvetnie azt a kérdést, hogy akarja-e a Moldovai Köztársaság az egyesülést.

Mivel a Nagy Egyesülés Centenáriumi Évében vagyunk, gondoljunk azokra a románokra, akik a legszebb nemzeti álmot valósították meg 1918-ban: egy történelmi és etnikai határain belüli országot. Az egész Regát még 1916 előtt is minden tekintetben fejletlen volt, amikor az első világháború által okozott nélkülözések két éve elkezdődött. Bukarestet barbár módon kirabolták a megszálló csapatok, a földek pedig megműveletlenül maradtak, mert a férfiak zömét mozgósították. Több mint félmillió katona esett el a háborúban, vagy vált nyomorékká és csaknem ugyanennyi romániai civil halt meg a háború alatt.

Ennek ellenére mit válaszoltak az akkori románok, amikor 1918. március 27-én felmerült, hogy Besszarábia egyesüljön a Hazával?

Azt, hogy még túl korai, mert Romániának nincs elég vasútja, közútja, hídja és hatékony ipara, mely képes lenne felszívni a Pruton túli, zömmel mezőgazdasági munkaerőt? A románok mindezeket az ország kiegészülése után valósították meg, az ország leggyorsabb és legtartósabb modernizálási folyamata alatt.

Mit válaszoltak a románok, amikor november hónapban Bukovina kérte az egyesülést? Mit válaszoltak 1918. december 1-én, amikor Erdély csatlakozott a többi román tartományhoz az újra kiegészült Románia záróköveként? Románia Ókirálysága Erdély gazdasági színvonala alatt állt, de ez nem akadályozta meg az erdélyi, bánsági és máramarosi románok küldötteit abban, hogy megszavazzák a Gyulafehérvári Kiáltványt. A Kárpátok ívén belüli tartomány gazdasága jelentős visszaesést szenvedett el az Egyesülés utáni első években, de a következő világháborúig újra növekedési pályára állt.

Miután integrálta a Hazával 1918-ban egyesült területeken élő etnikai kisebbségeket, a két világháború közötti újraegyesült Románia bevándorlási országgá vált,

vagyis olyan országgá, melyet nagyobb mértékű gazdasági növekedés jellemez, mely képes máshonnan munkaerőt vonzani. Számos olasz, albán, görög és szerb-horvát telepedett le Romániában, mely jobb életet ígért, mint a szülőhazájuk. Minden gondja ellenére, melyek közül nem hiányzott a korrupció, a város és falu közötti kiegyensúlyozatlanság vagy a történelmi tartományok közötti gazdasági különbség, a két világháború közötti Románia derűlátó ország volt és egyáltalán nem volt nehéz okokat találni arra, hogy az ember büszke legyen a románságára.

Napjaink makrogazdasági szakirodalmában tudományosan jól dokumentált a tény, hogy a nemzetgazdaság akkor növekszik, ha a polgároknak van okuk derűlátónak lenni hazájukkal kapcsolatosan. Ugyanezen szociológiai okok miatt, egy állam gazdasága növekszik egy olyan örömteli esemény hatására, mellyel az egész társadalom azonosul, például akkor, ha ennek az országnak a nemzeti labdarúgó-válogatottja megnyeri a Világkupát (a hivatkozott tanulmány kizárólag egyetlen elemen, a fogyasztáson, főleg a szeszesitalok, ruházati és sportcikkek fogyasztásán alapuló gazdasági növekedés és egy jelentős sportesemény közötti összefüggésre mutat rá – a szerk.).

Fáj azt látnom, hogy

számos romániai elvesztette derűlátását és belesodródott a krónikus borúlátás ördögi körébe.

A fiataloknál beletörődést látok abba, hogy a régiek megkaparintották a rendszert és nem engedik meg a változást, a korombeliek szőrszálhasogatók, akiket mintha arra képeztek volna ki, hogy a pohár üres felét lássák, az idősektől pedig azt hallom, hogy idegenek utasítanak bennünket arra, hogy mit tegyünk az országban. A társadalomnak össze kell fognia egy jelentős célkitűzés érdekében, melyet szakaszról szakaszra haladva megvalósít, amelyben minden polgár közreműködik és amelynek megvalósulása érzelmi túláradást vált ki a tömegekben.

Tehát Romániának egy erősítő eseményre, derűlátás-infúzióra van szüksége, valamire, ami okot ad arra, hogy pozitívan gondoljon a jövőjére, a Besszarábiával való egyesülés pedig olyan országcél, melynek megvalósulása újra felhevítheti a derűlátást, az állam szintjétől egészen az utolsó románig.

A két román állam egyesülése sokkal több, mint egy románok hangulatát javító ünnepség.

Az egyesülés pragmatikus szükségszerűség, ahogy azt Petrişor Peiu közgazdász annak a 100 besszarábiai egyetemi hallgatónak magyarázta, akiket egy szervezetem által lefolytatott program keretében fogadtak internship-képzésekre Románia Parlamentjében.

* Moldova Köztársaság 6 (hat) román megyét jelent, szinte ugyanolyan domborzati formákkal, valamint talaj- és páraviszonyokkal, mint amilyenekkel Moldva Prut és a Keleti-Kárpátok közötti másik fele rendelkezik. Besszarábiának kiterjedt megművelhető földterülete van, mely megszilárdítaná Románia jelentős játékosi helyzetét az Európai Unió agrárpiacán. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az EU 150 milliárd eurós költségvetéséből több mint 60 milliárdot közvetlen támogatásként fizetnek ki a mezőgazdaságban és a halászatban, az Unió tartós élelmiszerbiztonsága érdekében.

* A romániai energiaipari cégek, melyek új technológiákba (pl. szél-, vagy napelemes parkokba) fektettek be és jelentősen megerősödtek az utóbbi években, új piacra találnak majd a Prut és a Dnyeszter között, mely kész elektromos energiát fogyasztani versenyképes áron.

* A román cégeknek természetes terjeszkedési területet jelent majd a Moldovai Köztársaság, ami megerősítené a hazai tőkét és siettetné regionális vagy európai szinten versenyképes nemzeti vállalatok megjelenését.

* A piac mérete: a Moldovai Köztársasággal együtt reménykedhetnénk abban, hogy elérjük a 25 milliós lakosságot, ami befektetési szempontból magasabb szintre helyezné az újraegyesített Romániát a globális méretű cégek szemében.

Az Egyesülés-autópálya: Marosvásárhely–Jászvásár/Iaşi–Ungheni

Sajnálattal mondom, hogy Romániának az ország jövőjét illetően szűk látókörű elnöke van a Nagy Egyesülés Centenáriumi Évében. Klaus Iohannis, az unionisták folyamatos csalódottságára, minden alkalommal azt ismételgeti, hogy nem vagyunk felkészülve az egyesülésre a Moldovai Köztársasággal. Lehet, hogy nem vagyunk felkészülve, de országként vajon készülünk bármilyen módon az újraegyesülésre? Elég bátrak a vezetőink ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek Brüsszelben és Washingtonban arról, hogy Románia egyesülést akar? Szeretnék osztozni barátom, Marius Lulea meggyőződésében, hogy Iohannis nem beszél róla, de megvalósítja az egyesülést.

Ezzel szemben az az érzésem, hogy a nagyon apró lépések útját követve (Lépésről lépésre volt az elnök könyvének a címe, nem igaz?) olyanok leszünk, mint a vénkisasszony, aki minden kérőjét elhajtotta, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a családalapításhoz, de elszállt felette az idő és végül már senkinek sem kellett.

Elnök úr, hagyjon fel a kisszerű gondolkodással!

Mivel az autópályákkal kezdtük a történetet, végül két olyan emberről mesélek, akiket az utóbbi hónapokban ismertem meg. Cătălin Urtoi és Ionel Apostol, akik azokat a civil szervezeteket képviselik, akik megküzdöttek az A8-as autópályáért és akik egy korlátolt és ellenséges kormánnyal szemben elérték, hogy (a parlamentben – a szerk.) megszavazták a megvalósítását, egyszerű emberek, akárcsak én, vagy akárcsak ti.

Rendben, nem pont olyanok, mint én, mert velem szemben, akinek megvan az az előnyöm, hogy jóval fiatalabb vagyok náluk, ezeknek az embereknek és társaiknak gyermekeik és gondjaik vannak, akiket és amelyeket elhanyagoltak egy nemzeti ügyért. Ki helyez még manapság egy nemzeti ügyet a saját érdekei fölé? Holmi őrültek, válaszolnátok sokan. Nos, kedveseim, tudjátok meg, hogy ezek az „őrültek” kezdik felfogni, miként lehet elérni dolgokat és egyre többen vannak. Bennük áll a holnapi EGYESÜLT Romániánk reménysége!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.