Egy fecske nem csinál tavaszt. És sok fecske?
Iancu bá városában, a román olajipar „fővárosában” születtem, annak aszfaltján nevelkedtem, ezért csak távoli szemlélője voltam a két nemzetiség, a román és a magyar közötti úgynevezett konfliktusnak.
De tudniuk kell, hogy volt néhány konfliktusom a magyar származású román állampolgárokkal. Fogalmuk sincs, hányszor vesztem össze különféle témákban Rozália nászasszonyommal, a palinca (pálinka) nevű isteni nedű eredetétől kezdve a két ország válogatottjai közötti mérkőzésekig.
Igen! Egy ilyen veszekedés után hónapokig nem beszéltünk egymással. Aztán az idő múlásával szertefoszlott a hiúság és az elkerülhetetlen kibéküléseink annál édesebbek voltak, minél hosszabb ideig tartott köztünk a harag. A veszekedés nélküli barátság, házasság olyan, mint a zenész nélküli lagzi, mondják az öregek, és igazat kell nekik adnom!
A két nemzetiség közötti feszültségeket a legmagasabb szinten lévő érdekcsoportok tartják fenn. Legalábbis így látom én, román nemzetiségű egyszerű polgár, olyan városból, ahol a lakosok többségének ugyanaz a nemzetisége, mint nekem.
Gyerek-, majd ifjúkoromban gyakran jártam Erdélyben, a zömmel magyarok által lakott térségekben. Minden alkalommal kellemesen meglepett mindaz, amit ott láttam és semmit sem tudtam a házigazdáim szemére vetni. Akkoriban nem léteztek a mostani feszültségek, aminek az is oka volt, hogy hiányozott ez a túlméretezett média. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi média jelentős része vétkes az etnikumok közötti feszültségek terjesztésében!
Azt hiszem, ennek jótékony hatása lenne a térség lakóira, főleg úgy, hogy a román politikai vezetőség, hatalom és hatóságok többet vesznek el a saját polgáraiktól, mint amit nyújtanak nekik.
Egy olyan időszakban, amikor a nemzeti kisebbségek autonómiát vagy függetlenséget szereztek világszerte, és figyelembe véve, hogy a romániai magyar kisebbség politikai szervezete rendre intelligensebbnek bizonyul, mint a többi párt, teljesen jogosnak tűnik számomra a székelyek autonómiája. És ez nemcsak az én véleményem, hanem egyes, a terület iránt érdeklődő barátaim is így vélekednek politikai vitáink során.
A románoknak, sajnos, van egy kevésbé művelt része is, melyet a média kártékony részéből származó érdekkörök irányítható tömegként használnak fel. A fanatikus szurkolók jelszavakból élő rendszeréhez hasonlóan ültetik el ennek az irányítható tömegnek a tudatában a szélsőséges nacionalista érzést. Nem tudom az okát, ez egyszerű észrevétel, de
Egyetlen kézen megszámolhatók azok az okok, amelyeket a románok a magyarok ellen fel szoktak hozni. Az első ok az RMDSZ részvétele lehetne a Boc-kormányban, amikor csökkentették a nyugdíjakat és a béreket. A második Tőkés László román euroképviselő teljesítménye. Ott lenne még a román politikusok által a magyar államnak átengedett Gozsdu-örökség. Ezen kívül zavaró, hogy állandóan az RMDSZ dönti el a hatalmon lévő politikai koalíciók esetében a többséget, igazolva ezzel a román pártok impotenciáját.
Mint látható, mindezek a szemrehányások a politika területére vonatkoznak. Bennünket, egyszerű polgárokat akaratunkon kívül kényszerítenek gyűlölködésre, az ellenőrzött sajtó üzeneteinek hallgatására. A civil társadalom nem sokat tehet a kölcsönös bizalom visszaszerzéséért. Mindkét nemzetiség ifjúsága idegen tájakra emigrál, a nyugdíjasokra hárítva a megbékélés terhét.
Úgy vélem, mi is hibásak vagyunk, túlságosan könnyen hagyjuk, hogy „bábjátékosok” irányítsanak minket, a következményektől félve nem merünk radikálisan ellenkezni.
Azt hiszem, az egyszerű polgárok közötti fokozottabb kommunikáció lenne az egyetlen megoldás, lehetőség szerint figyelmen kívül hagyva a nacionalista üzeneteket. És nem utolsó sorban, talán ez a legfontosabb dolog: az együtt élő nemzetiségek szüleinek, tanítóinak és tanárainak a barátság szellemében kell nevelniük gyermekeiket. Idővel a politika el fog tűnni, a kommunikációnak ez az évszázada már bebizonyította korlátait és hibáit.
A jövő társadalmának bármiféle doktrínák alól felszabadult elméjű emberekre lesz szüksége, különben jövőnk komor lesz.
A végén nem mondom azt, hogy „Isten segedelmével!”, mert az egyedüliek, akik segíthetnek rajtunk, azok mi magunk vagyunk!
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.