Egy politikai ködfelhő

Az utóbbi időben készült demoszkópiák, ha hihetünk nekik, nagyon alacsony részvételi arányt jósolnak a vasárnapi választásra. Ennek jelentését nem könnyű megfejteni.

Az utóbbi időszakban közzétett összes felmérés nagyon alacsony, nagyjából a 2008-ashoz hasonló részvételi arányt mutat. Bármennyire is bizalmatlanul viszonyulunk a felmérésekhez – és alapos okunk van rá –, senkinek sem érdeke a távolmaradás mértékéről hazudni, sem a méréseket készítőknek, sem a megkérdezetteknek. Sőt, azt hihetnénk, hogy a felmérések inkább a valóságosnál magasabb részvételi arányt mutatnak, hiszen az urnáknál megjelenés „tiszteletre méltó dolog”, míg a választás bojkottálása ellenkezőleg, „felelőtlenség”.

2008-ban szokatlanul rossz volt a helyzet, ugyanis csak a választói jegyzékekben szereplők 39,20 százaléka szavazott. Akkor viszont könnyebb volt magyarázatot találni erre. A pártok – kivétel nélkül – semmi egyebet sem tettek, csak egymásra licitáltak a béremelések kérdésében. Az egyhangú parlamenti szavazás Băsescu elnököt is nehéz helyzetbe hozta, ugyanis (mondhatni) rákényszerítette arra, hogy kihirdesse a törvényt és belehajszolja az akkor ellenzékben lévő pártját a bérversenybe. Furcsa műsor volt, melyben minden párt pontosan ugyanazt mondta, és ennek ellenére kölcsönösen egymást vádolták. Ez nagyon is logikus eredményhez vezetett, hiszen verseny nélkül eltűnik a szavazás motivációja.

Ennek ellenére a pártok között elég nagy különbségek voltak,

de – a politikával keményen foglalkozók meglepetésére – a választók nagy része csak nagyon ködös, általánosságokra szorítkozó ismeretekkel rendelkezik. És ez nem annyira elítélendő, mint tűnhet, hiszen egy jó demokratikus politikának nem tolakodónak kellene lennie, hanem csak egy általános, akár csak egy érzésre szűkülő referenciakeretet kellene nyújtania. Az emberek, például, csak akkor szavaznak tömegesen, ha veszélybe kerülhetnek létfontosságú forrásaik, a bérek, a nyugdíjak, a tulajdonok, a nemzeti identitás. De ha biztonságban érzik magukat, akkor a politika hirtelen közömbössé válik. Ez olyan közömbösség, melyet természetesnek és jóindulatúnak tartunk. Persze, mások fognak helyettük dönteni, de ha a vita tárgyát képező témák irrelevánsak számukra, akkor miért kellene őket elítélni a közömbösségük miatt?

Következésképpen egy olyan évben, amikor minden párt a bérek és a nyugdíjak megemelését ígérte, a választók (a „spektrális” útmutatások szerint működő többség) úgy ítélték meg, hogy a szavazatuknak nincs semmilyen relevanciája.

Vannak fellengzős távolmaradók is, akiknek „nincs kire szavazniuk”, de ők a távolmaradás filozófusai, ha mondhatjuk ezt, akik elméletet gyártanak a bojkottra és kiemelik az érdemeit. A nem-szavazás az alternatíva hiányára akarja felhívni a figyelmet. Vannak még a nihilisták és az anarchisták, akik számára az alternatíva abszolút módon nem létezik, de ők kevesen vannak, bár jól láthatók.

A távolmaradás elítélése egy csoportba tartozik a „populista” szavazás elítélésével.

Hiszen úgy tűnik, mintha a nem szavazás, vagy a „hibásan” szavazás is egyaránt szembemenne a jelenlegi renddel. Láttuk, hogy az angolok „hibásan” szavaztak az EU-ból kilépésről kiírt népszavazáson, és a minap az olaszok szavaztak ugyanolyan „hibásan” a Szenátus reformja és a központi kormány megerősítése ellen. Mindazt, ami nem felel meg a domináns erőknek – akik ugyanakkor teljes mértékben felelősek a mai Európa válságáért –, a „populizmus” címkéjét ráaggatva hiteltelenítik. Az a nagy gond, hogy ez a címke rendkívül rugalmas lett és kezd lefedni minden Európai Unióval szembeni bírálatot. Nem kellene azzal fáradnunk, hogy felhívjuk a figyelmet, mára a becsületesség és a kritikus szellem is megkapja ugyanezt a bélyeget. Az Európai Parlament egyik legutóbbi határozata azt sugallja, hogy bármilyen EU elleni bírálat elutasítandó, mert az orosz propagandát szolgálhatja.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az amerikaiak „hibásan” szavaztak a legutóbbi elnökválasztáson, mint ahogy azt is megfigyelhettük, hogy bár az osztrákok múlt vasárnap a környezetvédő Alexander Van der Bellent választották meg (53,8 százalékkal), nem úszták meg a kíméletlen ítéletet: a lakosság másik fele (46,3%) állítólag súlyos populizmusban szenved, ha nem éppen fasizmusban. Az a gond, hogy amikor a világ felét (esetenként valamivel több vagy valamivel kevesebb, mint 50 százalékát) bűnössé nyilvánítják, amikor a választók felét „kerülendőkként” elutasítják, akkor maga a demokrácia kérdőjeleződik meg. És mit jelent még a „szélsőséges” kifejezés, ha egy ország fele „szélsőjobboldali”?

Visszatérünk a román helyzethez. 2008-hoz képest a vasárnapi választásra jósolt távolmaradást már nem lehet ugyanolyan könnyen megmagyarázni.

Ezúttal a pártoknak, bár hasonlóképpen viszonyulnak a bérekhez, könnyen megkülönböztethető megközelítéseik vannak.

A szavazás, nagy vonalakban, a következő választóvonal mentén történik majd: nemzeti érdek vs globális (európai) érdek. Cioloş kormányfő, legalábbis e tekintetben, már elvesztette az imázscsatát, mert akaratán kívül azonosították a helyi érdekkel szembemenő eurofil megközelítéssel. De ez a törésvonal távolról sem mozgatja meg annyira a szavazókat, mint Nagy-Britanniában, vagy másféleképpen akár Franciaországban is. Először is azért, mert a „nemzeti vs európai” szembeállítás nem nyíltan történik, hanem csak utalgatva és burkolt formákban. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) szavazói, például, nem tudatos fogyasztói egy EU-bírálatnak, sőt, bizonyos esetekben akár ezzel ellentétes véleményen lehetnek, a liberálisok pedig nem feltétlen hívei az Uniónak, néha nyílt fenntartásokat fogalmaznak meg.

Az Európában mindenfelé egyértelműen és nyíltan tárgyalt európai témát itt egyszerűen csak félig végigvitt utalásokba olvasztják. Másodsorban Románia továbbra is azon kevés EU-ország egyike, ahol a választók többsége még mindig kedvezően viszonyul az európai építkezéshez, de a tendencia itt is csökkenő. Ezért azt gyaníthatjuk, hogy a vasárnapi választásra jósolt masszív távolmaradás magyarázata ebben a ködös politikai bizonytalansági állapotban rejlik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.