Dragnea egyre erősebb

Hány olyan szöveget, elemzést, véleményt, ítéletet olvastak arról, hogy Liviu Dragneának már annyi, lejárt lemez, szinte már el is tűnt a politikai életből és egy lépésre áll attól, hogy Mazărét követve Brazíliába vagy Madagaszkárra meneküljön? Azt hiszem, hogy csak az utóbbi hónapokban tucatjával születtek az ilyenfajta virtuális ítéletek a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) teleormani vezéréről.

Az összes baklövés és elfogadhatatlan tett ellenére, melyeket Dragnea mintha szándékosan nem szalasztott volna el, elég csak azt megemlíteni, hogy saját maga buktatta meg két kormányfőjét és izgulnia kellett a harmadik kormány megszavazását illetően, mindezt alig egy éven belül, a PSD vezetője nemcsak talpon marad és úgy tűnik, hogy még a DNA-s (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) ügye sem fenyegeti túlságosan a politikai jövőjét, de

sokak szemében akár olyan politikusnak is tűnhet, aki egyre erősebbé válik.

Ahogy továbbra is aszerint váltogatja a kormányfőket, hogy milyen hangulatban kel fel reggel az ágyból, bármennyire is veszít az erejéből a reggeltől esti a hírtévéket bámuló szakértők és ellenzék szemében, Liviu Dragnea olyan politikussá válik, aki már azzal is figyelemre méltó, ahogy a kormányzó csapatát váltogatja, olyan ütemben és stílusban, amit még az olyan színesebb térségbeli vezetők is megirigyelhetnének, mint Vlagyimir Putyin vagy Erdoğan.

Liviu Dragnea még a PSD-ben sem rendelkezik azzal a hatalommal, amit rögtön a 2016. decemberi választás után birtokolt, de ez nem jelenti azt, hogy a párt élén lezajlott legutóbbi vergődéseket és válságokat nem újra a teleormani vezér nyerte meg, kiváltva egyesek nemtetszését, megjutalmazva másokat és így tovább, mint egy forgó, mellyel a gyermek elkápráztatja és végletekig felidegesíti a környezetében lévő többi gyermeket.

Ha e szemszögből nézzük, úgy tűnik, Liviu Dragnea felfedezett egy örökmozgót, mely révén akármennyi elfogadhatatlan dolgot megtehet mindaddig, míg

közte és a polgár között ott van egy állandóan megújított kormány, melyet bármikor fel lehet áldozni bármiféle elszámolásban,

és amely bármelyik pillanatban kész vállalni az „elhajlást” a kormányprogramtól, mely mára annyira fiktívvé vált, hogy gyakorlatilag magától újraírja magát, ahányszor csak szükséges.

A PSD-s vezető egyre ügyesebben kezdi alkalmazni ezt az újonnan felfedezett munkamódszert. És még akkor is, ha csak a kétségbeesés juttatta Dragneát ebbe a kétértelmű és obskúrus helyzetbe – hiszen a klasszikus politikai fogalmakkal egyre kevésbé mérhető hatalommal rendelkezik mind a pártban, mind az államban, lett légyen az „párhuzamos”, vagy „jogállam” –, a szociáldemokrata vezér

az a „gonosz”, akire az egész társadalomnak szüksége van, hogy az ő nyakába varrhassa az összes kudarcát.

Képzeljük el, hogy a „párhuzamos állam”, vagy a világ bármely másik háttérhatalma el tudná távolítani Liviu Dragneát a román politika és a PSD éléről. Azt hiszik, hogy könnyen találhatnának másik pészédést, vagy olyan politikust, akire rázúdíthatják az utóbbi időben felhalmozott összes csalódásukat, elégedetlenségüket és frusztrációjukat?

Nem lenne túl könnyű, akármelyik pészédés állna a párt élére, hiszen a szociáldemokraták között nincsenek sokan, akik egyben és kormányon tudnák tartani a PSD-t, ha valahogy megbukna a pészédések legsikeresebb teleormanija.

Másrészt Liviu Dragnea trükkje az egyetlen, mely cserben hagyhatja Dragneát, és ugyanez

sokkal durvábban földhöz vághatja, mint az ellenzék és a „párhuzamos állam” bármely másik cselekedete.

Dragnea állandó bűvészkedése konzerválhatja egy időre, de azonnal kiejti majd a játékból a Romániára lesújtó első komolyabb gazdasági válság esetén.

Addig szinte felesleges a PSD ígéreteiről vitáznunk, melyeket teljesítettek, de nem láthatók, a kormányprogramról, melyet folyamatosan írnak és újraírnak, mint az élet egyfajta nyitott könyvét, miniszterekről és alkalmasságokról, reformokról vagy törvénymódosításokról.

Azért is felesleges, mert az a program, amely alapján a PSD megpróbál kormányozni, annyira párhuzamossá vált a valóság bármely formájával, hogy jogosan merül fel bennünk a kérdés: nem vált-e a párt a párhuzamos államnál párhuzamosabbá az állammal és azokkal, akik még itt maradtak.

Amúgy Liviu Dragnea mindaddig, míg valamilyen ítélet, vagy a párt valamelyik plenáris ülési döntése véglegesen le nem teríti, az a politikus marad, aki bár mintha szinte a végét járná, egyre élénkebbnek és megállíthatatlanabbnak tűnik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.