„A nép az anyjukba küldte őket, közben ők az egyesülés hóráját ropták”

„Kerítések voltak köztünk és a politikusok között. És kifütyültük a beszédeiket. Nem törődtek vele, azért voltak ott, hogy kipipáljanak egy pártfeladatot. Aztán hórába (körtánc – a szerk.) kezdtek. Köztünk és köztük a csendőrség kerítései. Az emberek elküldték őket az anyjukba. Nem csülkös babfőzelék kell nekünk, hanem autópálya, iskola, kórház.

Ezek már képtelenek felfogni, már nem idevalósiak.

Kipirult az arcuk, egyik kezecske a másikat fogta, a sikeres tolvajok egyfajta eskütételeként. Aztán elmentek enni-inni.” Ilyen volt Iaşi-ban a Kis Egyesülés napja (Moldva és Havasalföld 1859-es egyesüléséről van szó – a szerk.).

Focşani-ban szintén kiosztották a nemzeti csülkös babfőzelék-adagot – a pórnépnek. A politikusok különleges menüt kapnak, ha nem hiszed, nézd meg a vrancea24.ro-n: kaviár és mandzsúriai ikra, kacsamell, tengerisügér-szelet, szűzpecsenye whisky- és rózsaszínbors-szószban, apróra vágott zöldség, provence-i fűszerek, mousse, válogatott borok. Mindenből a legjobbat a vörös bojárok vastagbelének. A te pénzedből, nem az övékéből.

Miféle egyesülésről beszélünk?

Miféle országok táncikáltak az Egyesülés Hórájára? Egy örökké kiéhezett, uralkodó és villogó, meg egy másik, mely még mindig azon ámul, hogy bár mindenhova az van írva, hogy demokrácia van, a demokrácia urai undorítóbbak Ceauşescu főtitkárainál.

Románia soha nem tér magához, amíg ezek kormányoznak. Ezek még mindig azt hiszik, hogy ha babot és zászlócskákat osztogatnak a népnek, akkor már semmi másra nincs szükség – sem igazságszolgáltatásra, sem infrastruktúrára, sem oktatásra, sem semmire.

Az Egyesülés napjára – gratuláció helyett – azt kaptuk Brüsszeltől, amit megérdemlünk: egy nyaklevest az értékek elleni egész ostromért. És mi a következménye? Dragnea és Tăriceanu kipréseltek a szinapszisaikból egy rosszkedvű választ, mely szerint Brüsszelt félrevezették. Kicsoda? Mert vannak ők, a politikusok és mi, a többiek. Mi vezetünk félre, az utcán dideregve a vörös koalíció minden egyes ostobaságáért?

Azok vezetnek félre, akik a Iași–Marosvásárhely autópályát kérik, az Erdély-autópályát kérik,

akik gyógyszereket kérnek a rákos betegeknek? Az új törvényekkel vegzált üzletemberek? A tankönyv nélküli diákok? Ki a fene vezet félre a Párt remek eredményeiről? Ki fog válaszolni, ha az európaiakban felmerül a kérdés, hogy miként kerülhettünk be az Unióba?

Nincs semmilyen egyesülés, átvertek bennünket. Előbb a moldvaiakkal szúrtak ki, 1859 utánra leígérték nekik a csillagokat az égről, de aztán kicsinálták őket. Ezután Erdély, Bánság, Bukovina következett. Dobrudzsából egyfajta manelestúdiót csináltak, hogy minden magára is valamit adó román átmenjen a bolgár tengerpartra. Bukarestet is ők vágták gajra, a hathavonta cserélt járdaszegélyektől kezdve a mai közigazgatás balkáni villogásáig.

Ezek mindent szétvertek, azt hitték, hogy a szerencse és a pofázás elég egy ország vezetéséhez.

Ez egyfajta középkor, csakhogy most már nem Isten ken fel uralkodónak, hanem a Párt –

mert ha netán egy takarítónői vagy országos vállalati vezetői állást akarsz, akkor a párttól kell megkapd a rábólintást.

Tudod, hogy mi a leginkább észbontó? Az, hogy ez az ország igazi ékszer lehetne, amilyen gazdag. Senki sem programozható kormánykerékért vagy füstösebb virsliért vonul utcára, ez a türelmes nép csak tisztességet és egy cseppnyi jóhiszeműséget kér. Odaadjuk az aranyat, odaadjuk az olajat, a gázt, a földet, gyermekeinknek pedig a takonykendőnkkel integetünk búcsúzóul a repülőtéren.

Itt vagyunk; nem egy hórában, hanem egy spirálban –

a tehetetlenség, a bőség, az örök rácsodálkozás spirálja ez, hogy máshol lehetséges, miközben nálunk nem.

Ha akarod, nyugodtan szidhatsz, de január 24-e már nem a te napod is – ez csak az ők újabb ünnepnapjuk, egy fagyosabb, persze, de mentes a csülkös babfőzelék-szagtól és a tömegtől, amely autópályákról, iskolákról, kórházakról üvöltözik. És kerítésekről. És anyákról.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.