// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Az Iszlám Állam egyik volt kémének vallomásai

// HIRDETÉS

Az Iszlám Állam újabban arra biztatja embereit, maradjanak saját országaikban, és ott pusztítsák a nem muzulmánokat, ahol érik.

Egyértelmű, hogy a világ számos országa számára az Iszlám Állam (IÁ) nevű szunnita szélsőséges szervezet az első számú közellenség, főleg azok számára, melyek részt vesznek az AEÁ által Irakban és Szíriában koordinált IÁ-ellenes koalícióban. Ennek ellenére továbbra is talányos az Iszlám Állam belső szerkezete és működési módja, melyek nélkül a merényletek és a szörnyű kivégzések nem lettek volna lehetségesek.

Az Iszlám Állam biztonsági szolgálatának egyik volt tagja, hosszas meggyőzés után, belement abba, hogy némileg fellebbenti a fátylat a titokról. „Abu Kaled”, egy aleppói (Észak-Szíria) szíriai egy évvel ezelőtt csatlakozott az Iszlám Államhoz, a dzsihádistákkal együtt vett részt a kiképzésen, jó tolmácsként kitűnt közülük, és végül belement abba, hogy elárul néhány részletet arról, hogy miként köti magához a fiatalokat az IÁ, elsősorban a külföldieket, és miként képes rémületet kelteni a világban, tudósít a Daily Best.

„Abu Kaled”

„Muzulmán vagyok, de nem fogadom el a saríát és nem vagyok túlságosan vallásos sem”, mondja magáról Abu Kaled a Michael Weiss újságíróval folytatott beszélgetés elején.

Ennek ellenére csatlakozott az Iszlám Államhoz és a dzsihádisták mellett maradt addig a napig, amikor tükörbe nézett és ráébredt, hogy valaki más néz vissza rá. „Hosszú szakállam volt. Nem ismertem magamra. Éreztem, hogy már nem én vagyok, hanem másvalaki gondolkodik helyettem”, mondja.

Hogyan csatlakozott az Iszlám Államhoz

Abu Kaled 2014. október 19-én csatlakozott az Iszlám Államhoz, nagyjából egy hónappal azután, hogy fokozódtak az IÁ-ellenes koalíció légitámadásai Rakka, a dzsihádisták által az „iszlám kalifátus” fővárosának kikiáltott észak-szíriai város ellen.

Elmondása szerint két ok miatt csatlakozott az Iszlám Államhoz. Először is kötelességének érezte csatlakozni az IÁ-hoz, mert úgy vélte, az Egyesült Államok egy Oroszország és Irán által vezetett világméretű összeesküvésben cinkos, melynek célja hatalmon tartani Bassár al-Aszad szíriai elnököt. Megpróbálta bemagyarázni magának, hogy az Egyesült Államok csak a szunniták ellen hajtott végre katonai műveleteket és békén hagyja a síiták által támogatott alavita damaszkuszi rezsimet, és semmit sem talált ennek cáfolatára. Másodsorban Abu Kaled kíváncsi volt. „Valójában kalandra vágytam”, mondja. „Látni akartam, miféle emberek vannak ott. Meg akartam ismerni őket. Őszintén, ezt nem bánom. Most az ellenségeim és nagyon jól tudom, kikkel lenne dolgom”, ismeri el az IÁ volt kéme.

A toborzás

A toborzási folyamat nagyon jól meg volt szervezve, magyarázza Abu Kaled. Miután eldöntötte, hogy csatlakozik a dzsihádistákhoz, elment a szír–török határnál levő, IÁ által ellenőrzött Tell Abyad egyik ellenőrzőpontjához. Ott megkérdezték tőle, hova megy. Azt válaszolta, Rakkába akar eljutni. Amikor a szándékairól érdeklődtek, Abu elmondta, csatlakozni kíván az IÁ-hoz. És akkor ellenőrizték a csomagját és Rakkába vitték, részletezi.

Rakkában az volt az első, hogy elment a „Homsz nagykövetségre”. Ezt az épületet az IÁ-hoz csatlakozni akaró szíriaiaknak tartják fent. Két napot töltött ott, majd átküldték a „Határellenőrzési Főosztályra”.

„A bevándorlók közé soroltak, mert a kalifátuson kívülről származom”, mondja Abu. Következésképpen „honosítani” kellett, ami egy interjúból állt.

„Miért akarsz dzsihádista lenni?”, kérdezte tőle egy Abu Dzsaber nevű iraki. „Mondtam neki valamit a hitetlen keresztesek felületes harcáról és úgy tűnik, átmentem”, válaszolta.

Az indoktrináció

A következő szakasz az indoktrináció volt, ami kurzusok látogatásából áll, állítja Abu. „Hetente kétszer kellett egy saría bíróságra járnom. Ők tanítanak meg arra, hogyan gyűlöld az embereket. Az iszlám egyik IÁ-ra jellemző változatát tanították nekem, mely szerint a nem muzulmánokat meg kell ölni, mert ők az iszlám közösség ellenségei. Agymosási folyamatról van szó”, ismeri el.

Állítása szerint az agymosásért felelős egyháziak kevésbé felvilágosult külföldi fiatalok voltak. Felidézi, hogy az egyik őket oktató egyházi személy egy 20 évesnél fiatalabb líbiai fiatal volt.

Az IÁ biztonsági szárnya alkalmazta

A dzsihádistákkal töltött első hetekben Abu Kaled németekkel, hollandokkal, franciákkal, venezuelaiakkal, amerikaiakkal és oroszokkal találkozott, akik mind nemrég érkeztek, hogy „ott maradjanak és kiterjesszék az iszlám kalifátust”.

Mivel arabul, angolul és franciául is tud, Abu Kaledra azonnal felfigyeltek és tolmács lett az Amn al-Daula (Amn al-Dawla) (biztonsági szolgálat) keretében.

„Két csoportunk volt: egy francia balra és egy amerikai jobbra. Arabról franciára fordítottunk az egyik csoportnak és arabból angolra a másiknak, a kiképzések és a külső műveletek során”, idézi fel.

Az útlevelek elégetése

Az Iszlám Államban gyakorlat elégetni a külföldiek útlevelét, árulja el Abu Kaled. Ezzel tudatják a külföldiekkel, hogy már nincs visszaút. Akár Bruges-ből, akár Baton Rouge-ból érkeztél, meg kell tagadnod az állampolgárságodat, hogy elhagyhasd a Dar al-Harb-ot, a háború és züllés országát és csatlakozhass a Dar al-Islam-hoz, a hit és a béke országához (a harc után). „Minden a műsor része”, véli Kaled.

A kobanéi fordulat

Véleménye szerint a kobanéi harcok nagyon meggyengítették az Iszlám Államot. Az IÁ-t korábban legyőzhetetlennek tartották, és sok külföldi igyekezett csatlakozni a szélsőséges hálózathoz. De a kobanéi csatával a dolgok megváltoztak. Az IÁ-nak Kobanénál nem volt sem stratégiája, sem taktikája és több ezer embert áldozott fel feleslegesen, hangsúlyozza. A dzsihádista hadsereg 4.000-5.000 embert vesztett néhány hónap alatt, nagyrészt szíriaiakat. Ezen kívül az IÁ több mint 10.000 tagja sebesült meg Kobanénál és már nem tud harcolni, mondja Abu.

Az IÁ számára a kobanéi vereség „egy kéz, vagy egy láb” elvesztésével egyenértékű, véli. Akkoriban nagyjából 3.000 külföldi akart naponta csatlakozni az IÁ-hoz, ez volt a toborzás csúcsidőszaka. Jelenleg az IÁ-hoz csatlakozni akarók száma napi 50-60-ra csökkent, magyarázza. A kobanéi óriási veszteségek és a dzsihádistákhoz csatlakozni akarók számának csökkenése emberhiányt okozott. Következésképpen az IÁ-nak újra kellett gondolnia a stratégiáját, folytatja. „Most megpróbál alvó sejteket létrehozni az egész világon. Az IÁ parancsnoka azt kérte az emberektől, maradjanak otthon és ott harcoljanak – gyilkoljanak, robbantsanak fel épületeket, tegyenek meg bármit, amit tudnak”, figyelmeztet Abu Kaled.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS