Hogyan lehetne legyőzni a nacionalista retorikát?
Nemrég megjelent egy tanulmány, mely azt mutatja, hogy Románia népességének térbelileg eltérő genetikai vonásai vannak. Úgy vitatkoznak ezekről az eredményekről, mintha társadalmi és politikai téren bármilyen relevanciájuk lenne. Ez nagyon kockázatos módja a nacionalista retorika cáfolatának.
Egy emberi népesség genetikai heterogenitásának
Bizonyos negatív vagy pozitív összefüggések megléte nem jelent oksági kapcsolatot a változók között. Egyszerűen ténynek lehet tekinteni, amit meg kell magyarázni, de ez nem a biológiai, hanem a társadalmi és kulturális dinamikával kapcsolatos.
E szétválás tudományos oka a genetikai és a kulturális változási mintákhoz vezető folyamatok nagyon eltérő időléptéke. A kulturális vonások változási és rögzülési folyamatai sokkal gyorsabbak, mint a genetikai változással és a fenotípusos vonások népességen belüli rögzülésével kapcsolatosak. Egy egyén élete folyamán jelentősen fejlődhet kulturális szempontból, az általa követett projektek típusainak és azok elérési forrásainak kiválasztásával, míg a genetikai változás csak nemzedékeken átívelő lehet. A kulturális vonások nem biológiaiak, nincs biológiai determinizmusuk. Aki ezt hiszi, annak redukcionista gondolkodása van és akkor ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy
miért ragadnánk le egy tárgyakon és biológiai folyamatokon keresztüli magyarázatnál?
A kulturális fejlődés egy biológiai szervezet működésétől függ, annak minden vonásával, mint ahogy a sejtmetabolizmus is a molekulák atommagjaiban lévő neutronoktól és protonoktól függ. Mindegyik a maga természeti törvényszerűségeivel, mindegyik az azzal foglalkozó tudománnyal. A biológia csak az emberi szervezettel foglalkozik, nem az emberrel általában, nem a kultúrával és a gazdasággal.
Az a tény, hogy egyes szervezeteknél létezik egy épített elem (fészek vagy más hasonló), nem indokolja az ember által kulturális szempontból épített elem egyenértékűvé tételét a szervezetek által építettekkel. Ennek az állításnak az alátámasztására vannak bonyolultabb filozófiai érvek (melyek azzal kapcsolatosak, hogy maga a tudományos magyarázat is része az ember által épített elemnek), de könnyebben érthető az, mely ennek az épített elemnek a létezésével kapcsolatos időskálára vonatkozik. Az embernél ez sokkal nagyobb, mint bármely más szervezetnél, meghaladja nagyon sok nemzedék élettartamát, ennek állandó újjáépítése pedig olyan bonyolult kommunikációs folyamatokat igényel, melyek nem lehetnek olyan biológiai tudomány tanulmányozásának tárgyai, mint az etológia.
melyek a múltban eugenikához és holokauszthoz vezettek. Nemcsak a hatásairól van szó, hanem tudományos érvényessége hiányáról.
Ennek ellentéte is érvényes: a genetikai homogenitás nem vezet automatikusan kulturális homogenitáshoz. Lehetünk mi akár telivér dddákok és rrrómaiak is, vagy közvetlenül Boirebisztasztól vezethetjük le a pedigrénket, mégis olyan közösségek lecsója maradunk, melyeket az vezérel, amilyen a széljárás otthon a falujukban vagy a lakótelepen.
Ennek ellenére úgy gondolom, hasznos lenne egy összehasonlító tanulmány a romániai egyetemeken, az egyetemi karokon és a karokon működő tanszékeken lévő emberi népességekről, hogy összhangba hozzuk a genetikai jellegzetességeket a gyakorolt akadémiai standardokkal.
akkor génsebészettel létrehozhatnánk egy olyan professzori vagy kutatói fajtát, amely úgy dolgozna, mint a harvardi vagy az oxfordi, ami nem lenne rossz dolog.
Egy nemzet identitását nem hangoztatni kell, hanem komoly kulturális termeléssel és annak nemzetközi terjesztésével folyamatosan támogatni. Ha csak idehaza vagy nagy tudós vagy műalkotó, akkor olyan vagy, mint az a testépítő, aki odahaza a fürdőszobai tükörben csodálja magát, de fél kimenni egy nemzetközi tengerpartra, egy versenypódiumról nem is beszélve, ahova akkor sem tudod felcsábítani, ha fizetsz neki.
A nacionalista retorikát intelligenciával, munkával, szervezettséggel, humorral és a nemzetközi közösségbe integrálódással kell leküzdeni. Ha mi nem vagyunk rá képesek, akkor ne akadályozzunk másokat, ennél szebb dolgokkal is leélhetjük az életünket.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.