// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien
Európai Unió

Autonómia-veszély: az EU-ban elkezdődik az „állam nélküli nemzetek” veszélyes játéka

// HIRDETÉS

A román politikai elemzők kezdik komolyan venni a kölünböző önrendelkezési formákra vonatkozó követeléseket. Persze, Erdély izgatja őket a legjobban.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Látom, hogy – legalábbis Bukarestben – teljesen eltűnt az érdeklődés az európai ügyek iránt, melyeket csak azért szoktak előhúzni a naftalinból, hogy sikeresen elrejtsék az egyetlen fontos dolgot, vagyis a hazai erőviszonyok megbecsülését a következő választási fordulók előtt.

Márpedig véleményem szerint ezen attitűd következtében a régi sebezhetőségünk tovább fokozódik:

a belpolitikai játékokra való túlzott összpontosítás és mindannak a semmibevétele, ami külföldön történik,

még akkor is, ha ez a külföld azt a területet jelenti, melyben fejlődni akartunk, az európai és euro-atlanti térséget. Amit egyesek, egyáltalán nem véletlenül, éppen a zűrzavar növelése céljából, „egészséges nacionalizmusnak és a tősgyökeres értékek büszke képviseletének” neveznek.

Ám ezekben a napokban Európában egy óriási csata, drámai hangsúlyokkal rendelkező tárgyalás zajlik azok között a politikai családok között, melyek jelentősen veszítettek abból erejükből, mely évtizedeken keresztül biztosította számukra az európai ügyek eldöntését, e játék végkifejlete pedig a nagyszebeni csúcson körvonalazódott és hivatalosan az európai választás eredményeiben jelentkezett: a néppártiak és a szocialisták már nem ülhetnek egyedül a döntések asztalánál, hiszen matematikailag bármilyen többségi szavazáshoz szükségük van a zöldek és a Macron-csoport szavazataira. Elvileg ez azt jelenti, mondták egyes kommentátorok – akik abszolút semmit sem tudnak arról, hogy miként alakulnak ki Brüsszelben a mélyben futó tárgyalási csatornák –, hogy megszabadultunk a populizmus, a szuverenista diskurzus és a szélsőjobb veszélyétől.

Ez olyan ostobaság és hazugság,

mely esetleg egyes kisebb és amúgy is az európai döntéshozatal peremvidékén elhelyezkedő országok politikusai által átvéve továbbra is abban a zsákutcában tarthatja őket, melyben most vannak, növelve a kelet-európai térségben zajló játékok „balkánosodásának” veszélyét. A szélsőjobboldal folyamatosan erősödött az európai színpadon, most pedig abba a helyzetbe került, amikor nem feltétlenül játékokat és szövetségeket akar szétverni Brüsszelben, mint inkább a nemzeti győzelmeit stabilizálni. Többek között az egyik régi és válságos és bizonytalan időkben sikeresnek bizonyult eljárással: a szuverenista és függetlenségpárti jellegű igények és lépések táplálása a jelenlegi tagállamokon belül.

Valójában ez az eredeti terv második szakasza: egy sikeres BREXIT modellé válhatott volna más hasonló törekvések számára. Talán emlékeznek még arra, hogy a Steve Bannon, Donald Trump volt főideológusa által Brüsszelben meghirdetett szélsőjobboldali platform központi munkamagja olyan üzeneteket indított el, melyek azonnal felélénkítették a virtuális teret, sok európai ország gyors Exit-jéről beszélve, Romániát is beleértve. Ezután, az európai építmény rendkívüli meggyengülése közepette, a teljesen bizonytalan és rendkívül cseppfolyós politikai térségben

megkezdődhetett volna bizonyos nemzeti területek feldarabolása bizonyos régebbi térképek alapján,

bizonyos békeszerződések (Trianon csak egy ezek közül) újratárgyalása és bizonyos egész régiók visszaszerzése, vagy azok visszatérése, ahol azzal érvelnek, hogy igazságtalan döntések áldozatai voltak, vagy olyan kisebbségi népességeké, melyek egyre erőteljesebben nyilvánulnak meg önálló és ebből következően szuverén és független államra teljes mértékben feljogosított államokként.

És még ha úgy is tűnik, hogy a kontinensünkön lévő Amerika-barát propagandisták azonnal igazodtak ahhoz az utasításhoz, hogy minimalizálják és nevetségesnek mondják a nacionalista fenyegetést és a szóban forgó csoport Európai Parlamenten belüli erejét, ez a fenyegetés éppen azért tökéletesen valódi és növekvő, mert továbbra is egy olyan hangulaton fog alapulni, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, valamint a szélsőséges politikai szervezetek megerősödésén és az erőszakosan nacionalista diskurzusukon.

Az Európa közigazgatási struktúrája szétverésének igényére vonatkozó elképzelés amerikai eredetű

és Leopold Kohr a szerzője, aki 1941-ben egy híressé vált cikket tett közzé, melyben kis autonóm entitásokból álló társadalom megjelenése mellett érvelt, amelyet a háború után rá kellett volna kényszeríteni Európára, ez képezvén az amerikai megoldást a francia vagy német hatalom megerősödésének megakadályozására.

„Az egyenlőtlen tömbök bármelyikének két, három vagy még több részre bontása a megoldás, ebből több kisebb rész következne, annyi, amennyire szükség lesz egy jövőbeni számbeli túlsúly megakadályozásához. Ez azt jelenti, hogy 40 vagy 50 egyforma kicsi államot kell létrehozni a 4 vagy 5 egyenlőtlenül nagy helyett. Ha ez nem történik meg, akkor azon egyszerű okból kifolyólag, hogy 80 millió német, 45 millió olasz és ugyanannyi francia lesz, német hegemónia fog következni, ami ugyanúgy elkerülendő, mint Bismarck Német Szövetsége, melyben a 40 milliós Poroszország ereje által összefogott 24 kis állam porosz hegemóniává változott. A javaslat Németország bizonyos számú államra bontása, mindegyik 7-10 millió lakossal” – Leopold Kohr, Disunion Now, Commonwealth folyóirat, 1941. (A teljes cím: Disunion Now: A Plea for a Society based upon Small Autonomous Units – a szerk.)

Emlékszem, hogy Alfred Heineken 1992 nyarán megmutatta, hogy sokkal többet tud az egyszerű sörkészítésnél. Emlékszem a maastrichti szerződés aláírása előtti intenzív vitákra, melyeket a holland sörmágnás által aláírt egyik szöveg váltott ki a brüsszeli politikai körökben, melyben azt vetette fel, hogy Európának területe új közigazgatási felosztása alapján kellene fejlődnie, mely már nem venné figyelembe a nemzetállamok jelenlegi határait…

„Egy 75 államból álló Egyesült Európát javasolok… mindegyik 5 és 10 millió közötti lakossággal.”

Ez az idézet vissza-visszatérő módon jelentkezik az európai autonomista és szuverenista jövőről szóló minden egyes vitában, melyben, ilyen körülmények között, bárki, például bármely magát elnyomottnak és egy kulturális genocídium áldozatának mondó nemzeti kisebbség feljogosítva érezheti magát arra, hogy magasabb szintre lépjen, melyben területet követel egy saját állam létrehozására. Amikor ezek a remények a szélsőjobboldal, a populisták és a szuverenisták csoportjának hivatalos és illetékes hangján keresztül átkerülhet az európai akarat patkójába. És ne legyenek illúzióik, más politikai csoportokból is lesznek támogatók, akiknek a szavazatát a bonyolult belpolitikai számítások határozzák majd meg.

Nézzék meg jól, milyen távlat nyílhat, hasonlítsák össze azzal,

ami most nyíltan zajlik a balkáni és a román térségben, főleg Erdélyben,

mely terület sorsa olybá tűnik, hogy sokkal kevésbé válik fontossá, mint az az életbevágó, abszolút és rendkívül sürgős igény, hogy minden áron a hatalomban maradjanak, minden elképzelhető engedményt megadjanak az RMDSZ-nek és a magyar kormánynak.

Valahol a mélyben készül valami és a szétszakítás alapja, szerintem, bizonyos területek elszakítására, bővített autonómiára, jelentős alkotmánymódosításokra és állami egységekről való lemondásra irányuló kérésekre való jövőbeli, egyidejű összpontosítás lesz. És ez meg is fog történni, ha megakadályozzák a jelenlegi terv kibővülését és összeállását, nem az Európai Egyesült Államok formájában, hanem önvédelmi megoldásként vállalt egységes sorsok térségeként.

Nézzék meg Nagy-Britannia létért folytatott küzdelmét és pontosan látni fogják a jelenlegi dilemmákat, melyek végül kiválthatják az EU-tól való elszakadást, amely együtt járhat a Skóciával és Észak-Írországgal való szakítással. Bárhol, állítják azok az elméletek, melyekről bizonyos brüsszeli és nemcsak brüsszeli körökben vitáznak, bárhol megismétlődhet egy ilyenfajta helyzet. Egy végső káosz, mely térdre kényszeríti Európát és arra szorítja, hogy segítséget kérjen és több nemzedékre függővé váljon.

De mit fog ez még számítani? Hiszen igaza volt George Orwellnek, aki azt mondta, hogy „egy nacionalista nemcsak helyteleníti az övéi által elkövetett atrocitásokat, de figyelemre méltó képességgel rendelkezik arra is, hogy sohase hallja meg, hogy azokat állítólag elkövették”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS