Brit sajtóvélemények szerint Románia elnyomó rezsim, ahol üldözik a szólásszabadságot. A román médiareakció nem késett.
Stephen Pollard szeptember 1-én tette közzé a The Spectator honlapján a Miért kell megszabadulnunk az Európai Letartóztatási Parancstól című cikkét, a következő sokatmondó alcímmel: Ha a Brexit e tekintetben nem jelent majd Brexitet, akkor
Az európai letartóztatási parancsnak – amely lehetővé teszi a bűncselekménnyel megvádoltak gyors kiadását azoknak az országoknak, ahol vád alá helyezték őket – kitűnő mérlege van, ismeri el a szerző is, de hozzáteszi, hogy „amikor valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor ez tényleg így van”. Azt is megtudjuk azonnal, hogy miért: „jó emberek börtönbe csukásához vezethet, ha rossz rezsimekkel kerülnek összeütközésbe”.
A tézis megfogalmazása után már csak a szereposztás van hátra: a jó emberek, a rossz rezsimek meghatározása, és kész is a bizonyítás.
a Sky News díjazott haditudósítója, aki augusztus 7-én közzétett egy „riportot” a harci fegyverek romániai csempészetéről és kereskedelméről: egy durva és nevetséges hamisítványt, a DIICOT-nak (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság) pedig csak 48 órára volt szüksége, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokkal bebizonyítsa ezt egy nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk gyártásáról és terjesztéséről szóló bűnvádi aktában. A strong criminal case, ahogy mondani szokták.
„Az (ügy) részletei nem ránk tartoznak” – írja fehéren-feketén a szerző, annyi a lényeg, hogy a román kormánynak mersze volt azt válaszolni, hogy a sztori hazugság, a DIICOT pedig azt állította, hogy a jó ember Ramsay meghamisította a riportot.
De az ügynek itt nincs vége, a román hatóságok ugyanis a bűnvádi nyomozás keretében hivatalos jogsegély-szolgálati kérést is küldtek az Egyesült Királyságnak: a jó Ramsayt már vád alá is helyezték, sőt, tesz rá még egy lapáttal a szerző: jelentős személyektől úgy tudja – „I understand from highly placed sources” (!!) –, hogy európai letartóztatási parancs vár a jó emberre.
„A románok több mint valószínű, hogy
mert, íme, itt van még Adamescu úr, a România Liberă tulajdonosának ügye is, akit meghamisított bizonyítékokkal vádoltak meg igazságtalanul, csak azért, mert újságja tüske a romániai baloldali rezsim szemében (!). Ugyanilyen homályos módon tudjuk meg azt is, miközben a rosszindulatot csak a tudatos hazugság körözi le, hogy ifj. Adamescu urat az a nagy veszély fenyegeti, hogy kiadhatják Romániának, ahol sztálinista perek várnak rá, mi pedig az átkozott európai letartóztatási parancs miatt nem segíthetünk neki.
Finis coronat opus: a szerző egy másik jó és igazságtalanságot elszenvedett embert hív segítségül – saját magát: mivel továbbra is ragaszkodik a „lengyel megsemmisítő táborok” kifejezéshez, amikor… Auschwitzra utal, a lengyel törvények alapján felelősségre vonható, és szintén kiutasítás fenyegeti éppen a gyalázatos európai letartóztatási parancs miatt.
A cikk két érdeket kíván szolgálni. A második egy pro domo sua érvelés, melyben ennek a gyalázatos és veszélyes képtelenségnek – „Auschwitz mint… lengyel megsemmisítő tábor” – a szerzője szégyentelenül áldozatnak állítja be magát. Az első, amely jelen cikk lényegét képezi, egy Adamescu úr, de főleg Stuart Ramsay úr, a jó ember javára írt PR-szövegnek tűnik.
ahogy azt maga a szerző már az alcímben világossá tette: egyrészről vannak a jó emberek, vagyis Stephen Pollard himself, illetve id. és ifj. Adamescu urak, valamint a jó Stuart Ramsay, akik a gonosz kormányokkal, vagyis elsősorban Romániával, de Lengyelországgal is küzdenek.
Ez a fajta olvasat, amely csak egy PR-trükköt vél látni egy európai letartóztatás parancs elleni cikkben, rosszindulatú spekulálásnak tűnhetett volna, ha tegnap, szeptember 5-én nem jelent volna meg a Conservative Home befolyásos brit blogon Az európai letartóztatási parancs Románia zsarnokait erősíti című cikk.
A lengyel lágerekkel kapcsolatos mocsokság kivételével, amiben csak S. Pollard volt közvetlenül érintett, a cikk szinte szó szerint megismétli a Spectatorban megjelent anyag tematikáját: Stuart Ramsayt egy eszement román rezsim üldözi, mint ahogy id. és ifj. Adamescu urak is ugyanennek a kommunista-ceauşiszta-szekus rezsimnek az áldozatai.
Míg a Spectatoron megjelent szövegben van némi huncut öregemberes ravaszság – a némi apróért nyújtott kéz, amely elmesél egy történetet, még ha nem is igaz (szinte szó szerinti utalás a Filantropica című román filmre - a szerk.) –, a Conservative Home cikke a hullákon gázoló, bármilyen PR-feladatot robotként végrehajtó fiatal karrierista felelőtlen lendületével készült.
A Conservative Home cikkének hangvétele észbontó, tartalma pedig hazugságok és abszurd képtelenségek lavinája, melyeknek csak két szereplőjük van: Stuart Ramsay/Adamescu urak (a hős újságíró és az ártatlan áldozatok), akiket egy aljas állam, Románia üldöz.
Ez utóbbi tekintetben a szöveg azzal az akut benyomással olvasandó, hogy
egy rogue state, egy példátlanul gazember állam, ahol semmit sem ér az élet és a szabadság, a kormány önkényesen uralkodik az ország felett, az igazságszolgáltatás bohózat, még mindig Ceauşescu árnyéka lebeg a vizek felett, az állam fogdmegjei pedig a terror lánctalpaival tiporják el a lakosságot. A hidegháború, de legalábbis a jugoszláv háború óta nem lehetett ennyire heves és irracionális támadást olvasni bármelyik európai állam ellen.
Míg a Spectatoron megjelent cikket akár véletlennek is lehetne tekinteni, egy azonos tematikájú és struktúrájú cikk megjelenése az egyik testvérlapban már nem hagy kétséget azt illetően, hogy PR-akcióról van szó. Ezt a benyomást különben azok a bekezdések is erősítik, ahol olyan részletekről számolnak be, amelyeket mintha közvetlenül Adamescu uraktól kaptak volna: mintha egy ügyvéd védőbeszédét olvasnád, aki bár nem ért a joghoz, óriási hevességgel és az olcsó effets de manche iránti hajlammal rendelkezik.
Figyelemre méltó ennek a kis PR-kampánynak az – amúgy ravasz és profi – kommunikációs stratégiája is. A fő üzenetet – a román hatóságok megelőző megfélemlítő akciója Ramsay és Adamescu esetében – a célközönség egyetértését kiváltó vektor hordozza:
Ezáltal a Brexit-párti, de Európa bármilyenfajta beavatkozását mindenképpen ellenző konzervatív közönség az európai letartóztatási parancs elleni érveléssel együtt a román bestiák által üldözött jó és becsületes Ramsayről szóló véleményeket is lenyeli.
A tények rögzítése után ezeket azért a helyükön kell kezelni. Végső soron csak egy nice try-ról, egy kis megfélemlítési játékról van szó. Az a nagy kérdés, hogy milyen választ tudunk mi erre adni, márpedig e téren nagyon rosszul állunk.
A (telj)hatalmas Nyugattal szemben a történelmileg meghatározott – marginális, gyenge és komplexusos – helyzetünk csak kétfajta reakciótípust tudott generálni:
A Nyugat egy cargo cult tárgya lett – a dzsungelbe ejtőernyőzött hűtőszekrény, amely körül az őslakosok két táborra szakadnak: az egyik oldalon bárdolatlan, legionárius-kommunista hagyományokat követő nacionalisták üvöltöznek keleties és nevetséges módon a Nyugat ellen, a másik oldalon pedig demokrácia- és jókormányzás-szemináriumok végzősei tekernek a verklin kívülről megtanult nyugatpárti vezényszavakat.
Ebből a szomorú bepállottságból csak akkor tudunk kievickélni, ha megértjük, egy értékközösséghez tartozás nem zárja ki a versenyt és a konfrontációt. A nyugat-európai családban, ahova befogadtak minket, rokonok és barátok között akár érdes vagy feszült kapcsolatok is lehetnek, amelyeket nyugodtan és eréllyel kell kezelni, de ettől még a család család marad. Ehhez azonban
A versenytárs csak azonos civilizációs szinten nem válik ellenféllé, a konfrontáció pedig konfliktussá.
De mennyi időnek kell még ehhez eltelnie? Valószínűleg új, PCR-s, UTC-s, úttörős vagy Haza Sólymai-féle (sorban: Román Kommunista Párt, Kommunista Ifjak Szövetsége, az úttörőknél fiatalabb gyermekek szervezete a Ceauşescu-rezsim alatt – a szerk.) emlékekkel nem rendelkező nemzedékekre van szükség.
A fiatal nemzedék képzett részében felsejlenek egy újfajta, komplexusok nélküli, a nyugati ethosz valódi ismeretén alapuló, provinciális gőg nélkül is méltóságteljes, kirívó elemek nélkülien laza, szakmai alkalmasság és – miért ne?! – általános műveltség által megerősített hozzáállás halovány jelei. Vagy legalábbis reménykedhetünk ebben.
(A cím, a felvezető és a kiemelések a szerkesztőségtől származnak.)
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.