Liviu Dragnea politikai viselkedése egy amazonászi dzsungelbeli tapasztalatlan törzsfőnök szintjének felel meg. A mioritikus hazában viszont ez épp elég.
Az AEÁ az utóbbi két napban három jelzést küldött a PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) koalíciónak, arra figyelmeztetve, hogy nem kormányozhat a saját népe ellenében. A válasz?
plusz dezinformációk és egy tüntetések leállítására tett kísérlet. De a Trump-adminisztráció igazságüggyel kapcsolatos állásfoglalása zavart kelt a PSD-s kulisszák mögött, ahol máris elkezdődött az utódlási harc.
Az AEÁ három jelzése:
* Hans Klemm nagykövet hétfő reggeli interjúja az Express de Banat kiadványban
* az amerikai Külügyminisztérium hétfő esti közleménye
* Rex Tillerson külügyminiszter keddi beszéde, melyben nyíltan arra figyelmeztette az európai volt kommunista államokat, hogy tartalom nélküli forma egy civil társadalomtól elszakadt és az alapvető igazságokat semmibe vevő kormány.
A legvalószínűbb válasz a helyzet sürgősségével kapcsolatos: bármilyen realista elemzés azt mutatja, hogy ha a parlamentben egyszer beindul a PSD–ALDE úthenger az igazságszolgáltatás ellen, akkor már nem nagyon lehet leállítani. Ugyanazon koalíció esetleges újabb döntése kivételével, amennyiben tudatosul benne, hogy lépéseinek következményei lesznek.
A Patriot-epizódnak fontos szerepe volt az amerikai reakció beindításában. Liviu Dragnea parlamenti bizottságban végrehajtott zsarolási kísérletét annak végső bizonyítékaként értelmezték, hogy a PSD elnöke nem kötődik semmilyen értékhez, elvhez és partnerségi eszméhez. Ez egy taktikai hiba volt Dragnea részéről. Politikai viselkedése egy amazonászi dzsungelbeli tapasztalatlan törzsfőnök szintjének felelt meg. Az AEÁ attól a pillanattól kezdve meghozta a nehéz döntést és kizárta azok közül, akikkel párbeszédet lehet folytatni. De a hidak felszámolásának megvan az ellentétes hatása is: a tárgyalás bármiféle reményétől megfosztott,
Románia szuverenitása elleni támadás volt, ahogy azt Liviu Dragnea hű szövetségesei mondják (akik egyre kevesebben vannak, szabad szemmel látható, hogy már csak Lia Olguţa Vasilescu, Claudiu Manda, Liviu Pleşoianu, Şerban Nicolae, Codrin Ştefănescu és Florin Iordache maradtak meg a pretoriánus gárdájában)? Nem. Mértékletességre való felszólítás és a jogos aggodalom kifejezése volt. Mindkettő attól a stratégiai partnertől érkezett, mely – Románia kérésére – politikailag és pénzügyileg is befektetett Románia biztonságának szavatolásába. Lényegében pontosan erről szólt az Európai Bizottság EEM-jelentése (Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus – a szerk.) is. Egyetlen hónap alatt két állásfoglalás is érkezett attól a két pillértől, melyekkel Románia a liberális demokráciák között rögzíti magát.
Ezeket a PSD–ALDE koalíció válaszai követték, melyek több irányban támadtak.
Az első lépés az igazságszolgáltatást, a jogállamot és a hatalmi ágak egyensúlyát hátrányosan érintő tervezetek elfogadási folyamatának felgyorsítása volt.
a magisztrátusok jogállásáról szóló törvény módosítási tervezetének vitáját és a képviselőház plénuma elé terjesztését. Jelentős erődemonstráció lett volna. A bizottság munkálatai végül megszakadtak és a tervezetet nem terjesztették a plénum elé.
De a PSD és az ALDE felől érkező összes jelzés azt mutatja, hogy a Liviu Dragnea és a különböző szociáldemokrata vezetők közötti súrlódásoktól függetlenül, a közös érdek elsőbbséget élvez: a feltrancsírozott igazságügyi törvényeknek át kell menniük. Ez az egyértelmű válasz az AEÁ figyelmeztetéseire. A PSD-ből kiszivárgott minden információ azt mutatja, hogy egyetlen dolog állíthatja le a törvényhozási folyamatot: az utca nyomása. Csak ettől félnek.
Sőt: a helyi kiskirályok úgy döntöttek, hogy elsöprik Liviu Dragneát a párt és képviselőház éléről, ha valahogy megoldást talál a saját ügyeire és őket megfosztja azoktól a törvényektől, melyekre annyira várnak. Sem a kiskirályok, sem Tăriceanu nem bíznak már régóta Liviu Dragnea ígéreteiben, hogy mindnyájuk gondjait meg akarja oldani. Különben sokat elárul az a vicc, amelyik jelenleg járványszerűen kering a PSD-s parlamenti képviselők között. A vicc lényege, hogy
Tehát arra számítok, hogy a Parlamentben folytatódik a törvényhozási folyamat. Liviu Dragnea számára hidegzuhanyként hatott az AEÁ reakciója. Megértette, hogy tévedés volt azt hinni, tárgyalásos úton rendezheti dolgait a Trump-adminisztrációval. Kiderült, hogy az elnök Trump különbözik a jelölt Trumptól. A Trump-adminisztráció a szövetségeseivel kapcsolatos döntéseit a demokratikus értékek betartására alapozza, nem(csak) a kereskedelmi szerződések értékére. Az amerikai Külügyminisztériumnak Wess Mitchell (Victoria Nuland utóda) személyében olyan embere van, aki kitűnően ismeri Romániát, a belső politikai mechanizmusokat és a helyi politikusokra gyakorolt regionális hatásokat.
És Liviu Dragnea, meg a háttérbeli szövetségesei azt is megértették, hogy a felhasznált lobbieszközök fájdalmasan nem-hatékonyak voltak a befektetett összeghez képest.
a magisztrátusok testületén, az EU meg az AEÁ figyelmeztetésein. Egy korrupciós hálózat, Oroszországgal erős kapcsolatokat fenntartó volt tisztek, a magisztrátusok néhány nem reprezentatív szervezete és a sajtóbeli szövetségesek támogatják őket ebben.
A második válasz propagandisztikus volt. A PSD és az ALDE kommunikációs vektorai elindítottak néhány támadási irányt: az AEÁ megsérti Románia szuverenitását, fokozódik az Amerika-ellenes érzés, a civil társadalom és a magisztrátusok testülete támogatja a PSD–ALDE koalíciót. Mindhárom álhír. De mindhárom veszélyes egy fiatal demokrácia belső egyensúlyára nézve. Amúgy a párt alapjánál egyre erőteljesebben érezhető a radikalizálódás. Sok PSD-s polgármester és helyi vezető hisz a központból elindított üzenetekben. Miközben boldogok a Dragneától (a PNDL-n keresztül) (Országos Helyi Fejlesztési Program – a szerk.) kapott olcsó pénz miatt, meggyőződésük, hogy létezik egy globális összeesküvés a PSD ellen, készek ellentüntetést tartani. De remélem, hogy mégis a ráció fog győzni, mert különben ez katasztrófa lenne.
Ez rendkívül fontos, mert annak beismerését jelenti, hogy félnek az emberektől. A Gabriela Firea által vezetett városháza karácsonyi vásárokat szervez a főváros mindhárom jelképes terén, ami illegálissá teszi tüntetések megtartását. Az első, a gyermekeknek szánt Győzelem (Victoriei) téri vásárt egyik napról a másikra dobták össze. A városháza gyermekeket használ fel egy bizalommal való visszaélés alátámasztására. Emlékszem, hogy Ionuţ Mişa pénzügyminiszter is a gyermekeihez (valamint egy nehezen visszatartott könnycsepphez) folyamodott az adótörvény módosításának legfőbb érveként. A belpolitikai harc új szakaszát jelenti a gyermekek felhasználása túlkapások alátámasztására.
A végrehajtó elnök, Niculae Bădălău (Giurgiu) már egyáltalán nem rejti véka alá szembenállását Liviu Dragneával. A belső eseményeken nem átall nyílt támadásokat indítani, a nyilvánosság előtt kifigurázza a „párhuzamos állam” kifejezést. Paul Stănescu fejlesztési miniszter belső kampányt folytat a megyékben a helyi vezetők szimpátiájának elnyeréséért. Mindenkinek azt mondja, hogy ő dönt a PNDL 3-ról (olcsó pénz az állami költségvetésből a helyi projektekre), de az általa irányított Daea miniszter által kezelt mezőgazdasági pénzekről is. Tudose még nem elég erős a pártban, hogy támadást indítson. Liviu Dragnea tökéletesen érti a helyzetet és Lia Olguţa Vasilescut készíti fel a delfin szerepére, ha döntő támadásra kerül sor. Miért Vasilescut? Mert a választási kampányban ellene indított ügy az igazságszolgáltatás elleni harc elkötelezett hívévé változtatta.
De a PSD-ben ne számítsanak csodákra. A Liviu Dragnea elleni támadásra addig nem kerül sor, míg el nem intézi az igazságszolgáltatást. Vagy csak akkor, ha Liviu Dragnea habozik, vagy nem lesz hatékony. Addig is a PSD és az ALDE egyre közelebb húzza Romániát a magyarországi, lengyelországi és törökországi illiberális demokráciákhoz.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.