Klaus Johannis április 12-én szépen üdvözölt minden ortodoxot és görög-katolikust. Vagy 500.000 román hívőt viszont elfelejtett.
A romániai keresztények többsége számára vasárnap, 2015. április 12-e volt az a nap, amikor Krisztus feltámadását ünnepelték. Az ortodoxok, görög-katolikusok, evangélikusok (baptisták, pünkösdisták, keresztény testvérgyülekezeti tagok) ugyanazon a napon ünnepelték a húsvétot.
A román evangélikusok számára (A Román Evangélikus Egyház a Román Ortodox Egyházból – BOR – a két világháború közötti kivált neoprotestáns felekezet. Nem összetévesztendő az elsősorban Erdélyben működő magyar és német evangélikus egyházakkal. A szövegből úgy tűnik, a cikk szerzője az „evangélikus” kifejezést minden román etnikumú neoprotestánsra kiterjesztette – a szerk.) húsvét idén az az ünnep volt,
A Krisztus feltámadásának ünnepe alkalmából küldött elnöki üzenetben csak az ortodox és a görög-katolikus hívőkre történik utalás. Úgy tűnik, az evangélikus hívőket semmibe veszik, vagy megfeledkeztek róluk.
„Úgy láttam, hogy egyes evangélikusok, jogosan, elegánsan meg is bírálták ezért. Mások, a fiatalabbak, azt mondták: «Ha Krisztus élő és valódi az életünkben, akkor mit számít, ha a világ megfeledkezik rólunk!». Személy szerint úgy gondolom, hogy mindkét csoportnak igaza van. Nem lehet semmibe venni egy 500.000 fős közösséget, főleg, hogy egy idehaza és a diaszpórában is rendkívül aktív közösségről van szó. Ahogy láttam, az elnök Facebook-oldalának több mint egymillió barátjából sokan tagjai az evangélikus közösségnek. Ugyanakkor, ha Krisztus nem feledkezett meg rólunk és Ő valóban jelen van az életünkben, akkor a legkevésbé sem fontos, ha egy ember megfeledkezett rólunk, még akkor sem, ha ez az ember Románia elnöke”, állítja Samy Tuţac baptista lelkész.
De azért a lelkészben kérdéseket vet fel, hogy Klaus Johannis elnök az evangélikusokat kihagyta a húsvéti üdvözletből, főleg, hogy a közösség támogatta a kampányban és a választáson.
„Nem tudom elhinni, hogy az elnök ne tudna arról a támogatásról, amelyet az itthon és a diaszpórában élő román evangélikus közösség nyújtott azért, hogy megválasszák a legmagasabb tisztségre. Biztosan tudom, hogy tájékoztatták arról az erős támogatásról, melyet az imádságainkkal nyújtottunk neki. És akkor mi lehet az oka, hogy az elnök a húsvéti üzenetben nem említette meg az evangélikus hívőket? Szerintem vagy azt gondolta, hogy a román evangélikusok a nyugati protestánsokkal, katolikusokkal és evangélikusokkal együtt ünnepelték a húsvétot, vagy a tanácsadói nem ismerik a romániai evangélikusok ethoszát. Szeretném emlékeztetni elnökünket és tanácsadóit, hogy
ugyanazon okokból, mint a görög-katolikus testvérek. Mindkét csoport azt akarta, hogy a többségi ortodox hívőkkel együtt örvendjenek az ünnepnek”, magyarázza Tuţac.
A lelkész meggyőződése, hogy a román evangélikusok, akárcsak a többi keresztény csoportosulás, továbbra is imádkozni fognak az elnökért, következésképpen türelmet kér Klaus Johannis iránt.
Klaus Johannis időben készült egy üzenettel azoknak a keresztényeknek, akik április 12-én ünnepelték Jézus Krisztus feltámadását. Az államfő készített egy 47 másodperces filmecskét, amit csapata félórával éjfél után közzétett a Facebookon.
Klaus Johannis elnök lutheránus, ami azt jelenti, hogy egy héttel korábban ünnepelte a húsvétot. Az államfő nemrég tért vissza Madeiráról, ahol a feleségével együtt a vakációját töltötte.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.