Eljött a pillanat, hogy a román nép – A Szociáldemokrata Párt vezetésével – megoldja az idegenek kérdését is.
A külföldieknek meg kell tudniuk, hol a helyük Romániában. Románoktól kell megtudniuk!
Egy kis történelem. A 90-es években a románok ikonként tekintettek bármelyik Romániába érkezett idegenre, akár vállalkozónak álcázott kalandor, üzletelésre hivatkozó CIA-ügynök vagy olasz pólókat és bugyikat áruló kereskedő volt, aki a Titan lakótelepen nyitott boltot.
Micsoda megaláztatás! Aztán, amikor annak az évtizednek a közepén megérkeztek az első multik is, elkezdtek üzletelni és a vállalkozásaikat volt szekusokkal és a Ceauşescu-rezsim külkereseivel biztosították be. Mert a szekusok értettek az ügyeskedésekhez. Az idők folyamán egy rakás román politikus azért húzogatta a szálakat, hogy a multiknál helyezzék el a rokonságukat. A multikkal érkezett idegenek nem a néppel, nem a román népért dolgoztak. És a külföldiek 27 éven keresztül kizsákmányolták a román alkalmazottakat, korporatista törvényeikkel felvevőpiaccá változtatták Romániát és aláásták a nép életét.
Visszatérve a jelenbe. Tehát
Liviu, Codrin, Olguţa, Gabriela, Nicolicea, Şerban, tegyetek lépéseket a haza megvédése érdekében! Növeljétek a román vállalatok számát! Alkalmazzatok minél több románt a mi vállalatainkban! Növeljétek a termelékenységet! Növeljétek a munka hatékonyságát! Keressetek új felvevőpiacokat a román termékek számára! Alkalmazzatok megfelelő román igazgatókat a gazdasági egységek élére! Csökkentsétek a román áruk árát! Távolítsátok el a külföldi termékeket a szupermarketekből! És végül, ha már nem lehet bírni ezekkel az idegenekkel, államosítsatok! Az éjszaka jó tanácsadó, de tudjátok ti ezt, szóval államosítsatok! A hipszterek, a baloldali véleményvezérek, a rátok szavazó segélyezettek, a nép csórói, mind készek harcolni ezért az ügyért! Gâdea, Ciutacu és Ciuvică fokozza a harcot az idegenek romániai ügyleteinek leleplezéséért. Mert égbekiáltó dolog, hogy csak a román vállalkozókat viszik bilincsbe verve a DNA-hoz (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.). Nemzeti szégyen! Miért ne vernék bilincsbe a multik vezetőit is?
Mert az ügyészek a nagykövetségek parancsát hajtják végre? Codrin, Şerban, Nicolicea, tegyetek lépéseket! Világos, mint a mindennapjaink, hogy a multi nem testvére a románnak. Az erdő igen. De ebben az esetben nem kell az erdőbe menekülnünk.
A román értelmiségi elit egy része (egy kisebbség!) ezt az idegenek elleni áramlatot a 20-as évekbelihez hasonlítja, amikor a Legionárius Mozgalom megkezdte fejlődését. Hülyeség! (Nem éltünk akkor és nem is érdekel minket.) Ezek az elitek menjenek csak szépen az ösztöndíjaikkal együtt külföldre, hagyják békében élni a népet és többé ne jöjjenek vissza, mert lezárjuk a határokat, szintén egyik napról a másikra, nem gond.
Eljött a pillanat, hogy a PSD trikolór, román multivá változtassa Romániát, a románokért, és idegenmentesen.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.