// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A szekusok közöttünk járnak

// HIRDETÉS

A kommunista múlt a lehető legkülönfélébb módokon kísért.

A civil társadalomnak támogatnia kellene a Securitatét leleplezni akaró történészek szakmaiságát.

„Tévednek, ha azt hiszik, hogy a Securitate kérdése a múlté. Szintén tévednek, ha azt képzelik, hogy Mădălin Hodor gondja kizárólag az övé.” A Társadalmi Párbeszédért Csoport (GDS) ezzel az üzenettel vonta szorosra a kört Mădălin Hodor történész körül, hogy megvédje a rá gyakorolt nyomásoktól. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) Kollégiuma fegyelmi eljárást indított ellene, mert azzal vádolják, hogy titkos dokumentumokat tett közzé. Nemrég megjelentetett egy listát, melyre az irattárban bukkant rá, és amely a Securitate egyik emigrációellenes dandárjától származik. A neveket és azonosító adatokat tartalmazó lista

igazi botrányt robbantott ki a kommunizmus bukása után 28 évvel, mert fontos és befolyásos személyek szerepelnek rajta.

A lista 1985-ben készült, amikor a Securitate vezetői állapot-felmérési célból leltárba vették az emberi erőforrásokat, tájékoztatta Mădălin Hodor a GDS székházában megjelenteket. Úgy tűnik, a listán szereplő személyeket arra használták, hogy a nemzeti-kommunista ideológia mítoszait, voltaképpen a román (főleg szocialista) kivételességet és Ceauşescu személyi kultuszát kihangsúlyozó protokronizmust tartsák életben a román emigráció soraiban.

De még csak nem is Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia jelenlegi elnöke múltbéli tevékenységéről van szó, állítja Vlad Alexandrescu, a Cioloş-kormány volt művelődési minisztere, aki szintjén jelen volt a GDS székházában. Hanem arról, hogy mindezeknek közvetlen és azonnali hatásuk volt a jelenre. „A Securitate és ügynökei köztünk vannak”. A múltbéli cselekedetek gyakran helyrehozhatatlan hatásokat okoztak és

a Securitate kérdését éppen ezért nem szabad a múltra korlátozni.

Annál inkább súlyos, hogy egy olyan intézmény, amely a Securitate leleplezésével foglalkozik, még titokzatosabbá teszi. Mi ennek az eredménye? Belső vizsgálatok és titkok leleplezésével vádolt CNSAS-kutatók megfélemlítése. Titkok? – kérdezik a GDS tagjai. Miféle titkok? Lehetnek még titkok a szekusok és a velük együttműködők cselekedetei, akik évtizedekkel ezelőtt tönkretették a társadalom legjobb részének zömét? Az irattárak mostanra kínkeservesen a közvélemény rendelkezésére állnak, miután egy ideig maguk a Securitate (az új titkosszolgálatok tisztjeiként újrahasznosított) farkasai voltak a több tíz kilométernyi aktasorok őrzői. De, ahogy azt Andrei Oişteanu antropológus megjegyzi, az irattáraknak hosszú és metaforákkal teli történelmük van a románok kollektív tudatában: tábornokok és a hadsereg őrizték azokat, félelem, babonák és hatalom forrásai lévén.

A demilitarizálásuk volt az irattárak demokratizálásának első jele. Most azonban egy másik jelenség nyilvánul meg, állítják a GDS tagjai:

az irattárak kezelésével foglalkozó intézmény rásimul a tanulmányozott és leleplezett téma, a Securitate intézményi kontúrjaira.

Stockholm-szindróma? A felelősségtől való félelemből következő intézményi mimetizmus? Kényelmesség? Majd kiderül. Ez egy súlyos tünet, állítják a Csoport tagjai, és azt bizonyítja, hogy a Securitate továbbra is jelen van, és nemcsak a járulékos utódai, hanem éppenséggel az aktív tiszteken keresztül is, akik a forradalom után olyan kulcspozíciókba kerültek, ahonnan fenntarthatták a nacionalista ideológia szellemét, sovén, homofób, totalitárius tézisekkel manipulálva választóikat.

Nem csoda, hogy így állnak a dolgok, véli a szintén GDS-tag és volt parlamenti képviselő Radu F. Alexandru. „Amikor a Parlament tagja voltam és a CNSAS működéséről szóló tárgyalásról folyt a vita, azon kevesek közzé tartoztam, akik támogattuk Ticu Dumitrescut, a kezdeményezőt és ezt a bizottsági és plenáris ülések jegyzőkönyvei tanúsítják.”

Ennek ellenére olyan törvény kerekedett ki belőle, melynek hatékonysága csak negyede volt az eredeti tervezetnek. Ennek ellenére azután, hogy Dan Voiculescut politikai rendőrségi tevékenységgel vádolták és bíróságokon küzdött azért, hogy holmi zavaros bírói ítéletekkel tisztára mossa hírnevét, a törvényt még tovább módosították és a CNSAS-ból csak látszatintézmény maradt.

„Nem véletlen, hogy Románia az egyetlen volt kommunista ország, amelyik nem fogadott el lusztrációs törvényt”,

szögezi le Radu F. Alexandru.

Milyen következményeket vonnak le a GDS tagjai? A civil társadalomnak nyomást kellene gyakorolnia a Hodor-listán szereplő akták titkosításának feloldásáért, melyek most a Külügyi Hírszerző Szolgálatnál (SIE) vannak. Ezen kívül a Hodor-ügyről az együttműködői listán szereplő személyekre kellene áthelyeznie a hangsúlyt. Miért lenne nemzetbiztonsági kérdés holmi együttműködők leleplezése? A másik elem a CNSAS-törvény módosítása lenne, mert a túlzott átpolitizáltság lehetetlenné tette ennek az intézménynek a működését. Ezen kívül szintén a civil társadalomnak kellene támogatnia azoknak a történészeknek a szakmaiságát, akik le akarják leplezni a Securitatét, az összes múltbéli és jelenlegi összetett elágazásával együtt. Ezek idealista megoldások, de mi egyebekért érdemes harcolni, ha nem ideálokért?

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS