Románia lassan a minősíthetetlen kategóriába süllyed, ami a közoktatást illeti. És ez pont azokat nem érdekli, akiknek a feladatuk lenne megoldani a problémát.
A Világbank október 12-én, a bukaresti kormány tökéletes érdektelensége közepette közzétette az éves Humántőke-index jelentését, amely szerint Románia az utolsó helyen áll az EU-ban, továbbá olyan államok mögött, mint Albánia vagy Mongólia.
Ez az index egy sor olyan paramétert mér, mint az oktatás minősége, egy gyermek iskolában töltött éveinek várható száma vagy azok aránya, akik ma 15 évesek és megérik a 60 éves kort. A Románia által elért 0,60-as mutató azt jelzi, hogy
amit akkor érnének el, ha megfelelő minőségű oktatási és egészségügyi szolgáltatásokhoz jutnának hozzá. Még súlyosabb az, hogy Románia esetében e mutató értéke 2012-től 2017-ig 0,63-ról 0,60-ra csökkent.
A Humántőke-index 157 ország helyzetét értékeli, India pedig, például, pénzügyminiszteri szinten tiltakozott egyes elemekkel szemben, vagy rámutatott arra, hogy miként szándékozik kijavítani a hiányosságokat. A Győzelem-palotában ezzel szemben teljes a csönd. Azt hiszem, a románok 99 százaléka már el is felejtette, hogy szeptember 12-e óta ennek a kormánynak nincs kutatási minisztere, az oktatási miniszteri tisztség pedig október 2-a óta üres. Senki sem hiányolja őket.
A Világbank tanulmánya tudományos módon számszerűsíti azt, amit a lakosság többsége már sejtett:
és egészen mostanáig, amikor Dragnea egy funkcionális analfabétákból álló csapatot telepített be a Győzelem-palotába. A plágiummal szerzett doktori címek jelensége csak a csúcsdísz a halottas kalácson, az egész rendszer rothadt. Nemcsak a Szociáldemokrata Párt (PSD) verte szét, hanem a szakszervezetis nomenklatúra is, mely mindig csak arra volt képes, hogy bérekre követeljen pénzt, de sohasem mutatott jelentős érdeklődést a gyermekek sorsa iránt. Az a tény, hogy Románia miniszterelnöke egy nevetséges személy, aki folyamatosan nyelvtani hibákat ejt és aki képtelen kimondani olyan szavakat, mint az „immunglobulin”, vagy „időjárási viszontagság”, a PSD oktatással kapcsolatos politikáinak természetes következménye. Dragnea és társai számára csak két dolog fontos: a pedagógusok szavazatai és az iskolák felújítására szánt összegek, mert ezek a párt klientúrájának jövedelemforrásai.
Mi a teendő? Én nem vagyok képes megválaszolni egy ennyire bonyolult kérdést. De meggyőződésem, hogy
Veszélyes populista az, aki csak ezzel a megoldással áll elő. Az a gond, hogy ebben a pillanatban egyetlen ellenzéki párt sem rendelkezik oktatási kérdésekre szakosodott vezetővel, aki figyelemmel kísérné mindazt, ami e téren történik, és aki előkészítene egy alternatív politikát. Ha nem vetnek véget az oktatásban és az egészségügyben zajló katasztrófának, akkor folytatódni fog a gyermekeik sorsával törődő fiatal családok masszív elvándorlása.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.