A román királyi család démonizálása (INTERJÚ)

Mihály király kincsekkel teli vonata, mellyel távozott az országból, I. Károly genocídiuma a parasztok ellen, Erdély Ferdinánd király általi önkényes megszállása, mind a kommunista propagandagépezet kitalációja, melyeket az 1989 előtti történelemkönyvekben, de a forradalom utáni sajtóban is terjesztettek. Cornel Jurju kolozsvári történész az Adevărulnak adott interjújában leltárba vette a királyságellenes kliséket.

Románia királyi családja csaknem öt évtizeden keresztül az oktatási rendszert, a sajtót, illetve a filmművészetet is magába foglaló óriási kommunista propagandagépezet egyik fő célpontja volt. A nomenklaturisták többek között szemenszedett hazugságokkal, féligazságokkal és a bolsevik ideológia szerint értelmezett tényekkel igyekeztek leszoktatni a románokat királyaik szeretetéről. Az egyik legperverzebb mechanizmus részeként a tankönyveket használták fel arra, hogy elültessék a gyűlöletet a gyermekek elméjében és szívében. Cornel Jurju kolozsvári történész ezt a mechanizmust elemzi Az elvtársak a korona ellen. Ideológia és propaganda a kommunista Romániában (Tovarăşii împotriva Coroanei. Ideologie şi propagandă în România comunistă) című könyvében. Ezen kívül a királyságellenes propagandát folytató 90-es évekbeli sajtót is elemezte.

Riporter: Mi háborította fel a legjobban, amikor a könyvéhez dokumentálódott? Mikor érezte úgy, hogy már túl messzire mentek el a történelem misztifikálásában?

Cornel Jurju: A kommunista időszakban mindig nagyon eltávolodtak a történelmi igazságtól. Elemeztem a kommunista korszak (1948–1989) történelem tankönyveit, mert úgy ítéltem meg, hogy ezeknek rendkívül nagy hatásuk volt a kollektív tudatra és emlékezetre. Dokumentációs forrásként az 1989 utáni Iliescu-rezsim kvázi hivatalos sajtóját; három olyan kiadványt – az Adevărult, a Dimineaţat és az Azit – vizsgáltam meg, melyek akkor nagyon nagy példányszámban jelentek meg.

Nem felháborodásomban írtam ezt a könyvet, hanem azért, mert részletes leltárt kívántam készíteni a kommunizmus által létrehozott és a közvélemény alakítására és kommunikálásra használt összes akkori eszközön keresztül terjesztett monarchiaellenes klisékről. Mind a sajtóban, mind a történelem tankönyvekben és a történelemírásban gyakorlatilag a következő két szempontból mutatták be a román monarchiát: árulás és kizsákmányolás.

Volt egy elbeszélt történelmi kutatása is, melynek során azt próbálta kideríteni, hogy mi maradt meg a kollektív tudatban a kommunisták által hirdetett monarchiaellenes propagandából. Milyen eredményekhez vezetett ez a kutatás?

Tavaly tíz személlyel végeztem egy felmérést, hogy kiderüljön, milyen formában maradtak meg ezek a misztifikációk, ezek az ideológiai sztereotípiák a királyi családról. Nem volt szó pontos szociológiai mintáról, ugyanis a kor volt a kiválasztásuk legfőbb szempontja, ugyanis olyanokat kerestem, akik alapfokú, középfokú és esetleg felsőfokú tanulmányaikat is az 50-es, 60-as, 70-es években folytatták, és akik ugyanakkor, valószínűleg, érintkeztek az 1989-et közvetlenül követő időszak médiájával. Arra kértem ezeket a személyeket, hogy mondják el a monarchiával kapcsolatos emlékeiket, meggyőződéseiket.

Hogyan látták a monarchiát most, több mint 26 évvel a forradalom után?

Az állásfoglalásoknak kétfajta kategóriája volt tetten érhető. Hat személynek az ideológiai típusú ismeret most is meggyőződésük maradt, továbbra is úgy gondolják, hogy Románia királyai nem tettek semmi egyebet, csak az elárulták az érdeket és kizsákmányolták a romániai proletár népet. Azt tapasztaltam, hogy képesek voltak újra elismételni a kommunizmusban létrehozott monarchiaellenes ideológiai-propagandisztikus termék lényegi struktúráját, annak mindkét dimenziójában: a román nép Románia uralkodói általi elárulása és – főleg – a személyes meggazdagodásuk érdekében történt kizsákmányolása.

A második kategóriát olyan személyek alkotják, akik bizonyos mértékig elszakadtak a propagandától és kritikusan viszonyulnak az ideológiai tananyaghoz, az ideológiai közvetítéssel kapott ismeretektől. Ez az óvatosság, mellyel a korábbi meggyőződéseikhez viszonyulnak, nem jelenti ugyanakkor azt is, hogy ezzel megszűnt azok minden hatása arra, ahogyan jelenlegi és múltbeli tényeket értékelnek. A megkérdezettek nagy többsége számára az „oktatási” sztereotípiák megsemmisíthetetlen, jól megőrzött és az idő vagy az alternatív ismeretek által meglepően kevéssé „megkoptatott” meggyőződések maradnak.

Azt mondta, hogy a „kizsákmányoló király” ideológiai nézőpontjával leggyakrabban társított kép az a kincsekkel megrakott vonat, mellyel állítólag I. Mihály király elhagyta az országot, miután lemondott a trónról. Hogyan jelent meg ez a jelenet a monarchiaellenes propagandában?

A kommunista korszak történelem tankönyveiben nincs nyílt utalás erre a vonatra, ezzel szemben rendkívül részletesen beszélnek arról a gazdagságról, azokról az óriási vagyonokról, melyeket a királyi család halmozott fel azzal, hogy a proletariátus munkáját olyan forrásokká változtatta át, melyeket aztán a királyi család Nyugatra küldött megőrzésre. A történelem tankönyvekben nem azt írják, hogy ez egy vonat segítségével történt. A kincsekkel teli vonat az 1989 utáni sajtó segítségével került a köztudatba, az 1990-1994-es időszakban, az olyan újságokban, mint az Adevărul, az Azi és a Dimineaţa. Ez nem azt jelenti, hogy a kincsekkel teli vonatról szóló klisé nem a kommunizmusból származik, azt a pártsajtó és a történelemírással a kommunizmus idején hozta létre és terjesztette. Az 1990 utáni sajtóban például olyasmi jelent meg, hogy Mihály király megállapodott a Kommunista Párttal: a király távozik, belemegy abba, hogy lemond a trónról, a kommunisták pedig megengedik neki, hogy egy vonatot megtöltsön bármivel, amire Romániából és – főleg – a Peleş-birtokról igényt tart.

Ez nyilvánvalóan misztifikáció volt. Közismert, hogy a király lemondása és 1948. januári távozása között a kommunisták szigorúan felügyeltek minden készülődést, a királyi család pedig csak néhány személyes tárgyat vihetett el. Nagyon sokat beszéltek a festmények témájáról, Mihály királyt pedig úgy állították be, hogy nagy károkat okozott Románia nemzeti örökségének; hogy állítólag nagyon értékes műtárgyakat, festményeket tulajdonított el, mind akkor, amikor távozott az országból, mind távozása előtt. Azt sugallják, hogy Mihály király valamikor a 70-es években még Ceauşescuval is megállapodott arról, hogy együtt értékesítsék ezeket a műtárgyakat. Ezek az aberrációk az 1990 utáni sajtóban jelentek meg. Mihály király a lemondás és a Peleş-palotából való távozás között folyamatosan megfigyelés alatt állt, a csomagjait pedig szigorúan átvizsgálták.

A propaganda milyen misztifikálásokat terjesztett az áruló királyról?

I. Károlyt az 50-es évek tankönyveiben Románia függetlenségének elárulójaként ábrázolták, azt állítva, hogy a király csak a cári Oroszország nyomására lépett be a függetlenségi háborúba. Sőt, állítólag genocídiumot követett el a parasztok és munkások tömegei ellen, mert tudatosan küldte őket háborúba hiányos kiképzéssel és elégtelen felszereléssel.

Ferdinánd királyt a parasztok és munkások népének elárulójaként mutatták be, mert 1918-ban annektálta Besszarábiát és Bukovinát. Ez a változat Mihail Roller kommunista történész 50-es évekbeli tankönyvében jelenik meg. Ő volt az első, aki kidolgozta ezt a marxista elméletet Románia történelméről, melyet aztán a következő években kiadott tankönyvek nagyrészt át is vettek. A tankönyvben Ferdinánd király Erdély megszállójaként szerepel; azt állítják, hogy az erdélyi burzsoákkal-földesurakkal megegyezésben, az erdélyi munkások és parasztok érdekeinek ellenében foglalta el Erdélyt.

Ferdinánd királyt burzsoá-földesúri szerepben ábrázolják, aki megijedt a munkás és paraszti tömegek lehetséges lázadásától és földosztáshoz folyamodott. Azt, hogy a földreformot csak az 1921–1923-as időszakban hajtották végre, tudatos időhúzási kísérletként mutatják be és ugyanakkor Ferdinánd király azon szándékaként, hogy megvédje a nagybirtokokat. A valóságban Ferdinánd maga mutatott példát, lemondva a királyi család földbirtokairól, a törvény végrehajtását pedig az alkotmányos és parlamenti mechanizmusok késleltették.

Hogyan jelenik meg a kommunista propagandában augusztus 23-a?

Egyes tankönyvekben az 1944. augusztus 23-i lépés ismertetéséből teljesen hiányzik Mihály király szerepe. Hol azt állítják, hogy augusztus 23-át a Kommunista Párt, hol az emberek nevében cselekvő hazafias gárdák hajtották végre. Ezek állítólag rátörtek a királyra és Ion Antonescu marsallra egy baráti beszélgetés közben és letartóztatták Antonescut. Később elismerik Mihály király augusztus 23-i szerepét, de a Kommunista Párt eszközeként: állítólag belement a kommunisták Antonescu marsall megbuktatására vonatkozó tervébe, de inkább csak félelemből, opportunizmusból; a király állítólag a Kommunista Párt parancsára hajtotta végre formálisan Ion Antonescu letartóztatását. Ez a változat a Constantin Daicoviciu történész koordinálásával készült, a középiskolákban a 70-es években használt tankönyvben jelent meg.

Időnként újra kiadták a történelem tankönyveket? Idővel hogyan alakult a királyság kérdésének bemutatása?

Igen, tendencia volt Románia uralkodóinak kiszorítása Románia XIX. század végi, XX. század elejei történelmének fontos momentumaiból. A függetlenségről, az első világháborúról, az augusztus 23-i eseményekről van szó, ez utóbbira pedig azért helyeztek akkora hangsúlyt, mert legitimáló elem volt, melynek vörös szőnyeges bevonulást kellett volna biztosítania a Kommunista Pártnak Románia történelmébe. Ezt a momentumot misztifikációval, vagy legalább a király szerepének kisebbítésével meg kellett „tisztítani” a királyságtól.

Könyvében elemzi Traian Băsescu román elnök 2011-es támadását, amikor több tévéműsorban kijelentette, hogy „A király a lemondásával elárulta a nemzeti érdeket. Ez árulás volt a király részéről. (…) Csak azért bocsássuk meg minden bűnét, mert az oroszok szolgája volt?”. Ön szerint miért mondta ezt?

Traian Băsescu elnök – pontosan a kommunizmusból származó monarchiaellenes klisék logikája mentén – árulóként beszélt Mihály királyról, mind 1944. augusztus 23-a, mind az 1947-es lemondása kapcsán, amikor belement a legfőbb áldozatba. A volt elnök nyilatkozata azon ideológiai konstrukciók hű másolatának tűnik, melyek kommunizmus alatti terjesztésére rámutattam. Nem akarok politikai jellegű találgatásokba bonyolódni, talán a kérdéses nyilatkozatoknak ilyenfajta motivációik is voltak. Másrészről Băsescu úr elmondta, hogy az olvasás nem állt hozzá túl közel. Úgy gondolom, ezzel kapcsolatosan nem voltak alternatív információi és e tekintetben annyival maradt, amit még az iskolában, a kommunista történelem tankönyvekből és az akkori kommunista propagandából rá ragadt.

Könyvében megemlíti, hogy a 90-es évek első felében olyan jelentős újságok folytatták a monarchiát besározó műveletet, mint az Adevărul, az Azi, a Dimineaţa. Olyanok is írtak királyi család elleni cikkeket, akik ma másképp gondolkodnak, például Sergiu Andon, Cristian Tudor Popescu vagy Corina Creţu. Mivel magyarázza ezeket a változásokat?

Az 1990 utáni Romániában olyan hirtelen változásoknak voltunk tanúi, melyeket nem igazán értettünk meg. Főleg a tények spekulatív megértésére és nem szilárd bizonyítékokra alapozva alakítottam ki a véleményemet. Azt volt az érzésem, hogy 1990 után egy bizonyos előadás zajlik a színpadon, de az előadást valahonnan máshonnan irányítják. A közéleti vagy politikai szereplők bizonyos szerepei egy adott pillanatban teljesen érthetetlen törést szenvednek el, vagy éppen fordulatot vesznek.

Cristian Tudor Popescu ezt írta 1997-ben I. Mihály királyról

„A monarchia a demokrácia ellentéte. A királyokkal és királynőkkel rendelkező fejlett európai államokkal kapcsolatos ellenérvet még azok sem gondolják komolyan, akik hivatkozni szoktak rá: a királyságot ott történelmi műemlékként őrzik, semmilyen befolyása sincs a politikára, ahol konszolidált demokráciák működnek. Lánglelkű monarchistáink különben nem ilyesmiről álmodoznak, hanem a politikai hatalommal rendelkező monarchia visszaállításáról. Márpedig a nehéz és fájdalmas, de saját erőnkből megtett néhány év után ez azt jelentené, hogy a románok újra segélyezett népi státuszba süllyednének vissza, akiknek folyton szükségük van egy magát mindenki felett állóként elgondoló atyuskára, aki füleseket osztogat nekik és megakadályozza, hogy félrelépjenek. Én már nem tudnék így élni”. (Cristian Tudor Popescu Románia – az első lépések a királyi úton című cikke, Adevărul, 2.112. sz., kedd, 1997. március 4.) A cikk annak kapcsán jelent meg, hogy a Ciorbea kormány 1997 februárjában úgy döntött, visszaadja Mihály királynak a román állampolgárságot és a román útlevelet.

Cristian Tudor Popescu újságíró vezércikkét azzal folytatja, hogy megemlíti Mihály király szerepét a „kis monarchista vergődésben”: „Nem tartom elsődlegesnek Mihály, Románia volt királyának szerepét a kis monarchista vergődésben. Öreg, fáradt és zavarodott embernek tűnik. A körülötte zajló egész nyüzsgés valószínűleg a túlburjánzott érzékenységét sérti. Bertolucci utolsó császárához hasonlóan mintha a tücsökjét keresné gyermekkora fiókos szekrényeiben, ide-oda tologatva egy olyan társaság keze által, mely nagyon is tudja, hogy mit tesz. Mihály király sohasem ismerte el Románia jelenlegi alkotmányát és eszében sincs megtenni, mondja a királyi ház vezetője, George Antoniade. Ez a kijelentés a román nép megsértése; ez kidomborítja a monarchista önkény és a demokratikus logika ütközését”. Következésképpen Románia számára semmiképpen sem önmagában a monarchia lehetett a „királyi út”, hanem a szuverén nép által gyakorolt demokrácia. „Ez a mindenféle patapiavicsek (Horia Roman Patapievici – a szerk.) által lenézett nép 1996-ban megtanult még egy másik, talán még értékesebb dolgot: hogy elkergethet valakit az ország éléről. Ezek az első lépések az egyetlen királyi úton egy nemzetté váló nép számára: ez az út a demokráciáé. A szabad választásokat biztosító demokratikus gyakorlat az egyetlen mechanizmus, mely saját lábára állíthat egy népet és képessé tehet szabadon élni és szabad maradni még a megszálló csizmája alatt is. A demokratikus tudat erősebb lehet bármely más kifinomultabb védelmi fegyvernél.”

Cristian Tudor Popescu válasza

Az újságíró a republica.ro-n közzétett egy választ az Adevărulban megjelent cikkre:

„Ami a kommunista királyságellenességet illeti, ehhez nincs semmi közöm és ezt nem is kell bizonyítanom, hiszen ez – ráadásul – még az írnokocska által (jelen cikk szerzője – a szerk.) inkrimálónak szánt részletből is kiderül: ’A monarchia a demokrácia ellentéte. A királyokkal és királynőkkel rendelkező fejlett európai államokkal kapcsolatos ellenérvet még azok sem gondolják komolyan, akik hivatkozni szoktak rá: a királyságot ott történelmi műemlékként őrzik, semmilyen befolyása sincs a politikára, ahol konszolidált demokráciák működnek. Lánglelkű monarchistáink különben nem ilyesmiről álmodoznak, hanem a politikai hatalommal rendelkező monarchia visszaállításáról. Márpedig ez a néhány nehéz és fájdalmas, de saját erőnkből megtett néhány év után azt jelentené, hogy a románok újra segélyezett népi státuszba süllyednének vissza, akiknek folyton szükségük van egy magát mindenki felett álló gondoló atyuskára, aki füleseket osztogat nekik és megakadályozza, hogy félrelépjenek. Én már nem tudnék így élni’. (Cristian Tudor Popescu Románia – az első lépések a királyi úton című cikke, Adevărul, 2.112. sz., kedd, 1997. március 4.)

Ahogy azt még egy ostoba, de gazember monarchista is könnyen felfoghatja, érveim demokrata-republikánus jellegűek, semmiképpen sem kommunisták.

Sohasem támadtam Románia királyi házát és a tagjait sem. Nem kívántam a felszámolását. Nem gyaláztam vagy rágalmaztam Mihály királyt. Őfelségét a románok élő műemlékének tartom, akivel gondosan és tisztelettel kell bánni.

Ugyanezt viszont nem mondhatom el T. Băsescuról.”

Kicsoda Cornel Jurju történész

Cornel Jurju (42 éves) a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudomány Történelem-Filozófia Karának Történelem tanszékét végezte el (1997) és eddig több szakdolgozata jelent meg. Ezek közül megemlítjük A család az antikommunista ellenállásban (Familia în rezistenţa anticomunistă), A románok a keleti fronton. A halál, az élet és a fogság közti háború (Românii pe Frontul de Est. Războiul între moarte, viaţă şi captivitate) és a Jönnek az amerikaiak mítosza. Esettanulmány: a bánffyhunyadi antikommunista ellenállás (Mitul venirii americanilor. Studiu de caz: rezistenţa anticomunistă de la Huedin). A kolozsvári kutató Cosmin Budeancăval, a BBTE egyetemi tanárával együtt jegyzi a Testvéreket nem szokás bántani… (Suferinţa nu se dă la fraţi…) című munkát, melyben megjelent Lucreţia Jurj vallomása a szigethegységi antikommunista ellenállásról (1948–1958). Cornel Jurju, aki tagja volt az Elbeszélt Történelmi Intézet évkönyve szerkesztőbizottságának, nemrég jelentette meg Az elvtársak a korona ellen. Ideológia és propaganda a kommunista Romániában (Tovarăşii împotriva Coroanei. Ideologie şi propagandă în România comunistă) című könyvét.