// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

A román flotta nem létezik, a Fekete-tenger az oroszoké

// HIRDETÉS

Hadgyakorlatozni persze lehet, és kell is. Meg jól jön a NATO, meg Amerika, meg a britek is. De az orosz medve akkor is keresztbe nyeli le a román hadsereget.

A védelmi szakértők üdvözlik a fekete-tengeri hadgyakorlatokat, melyeken Románia haditengerészete az amerikai hadsereggel és más NATO-hajókkal együtt részt vesz. Ennek ellenére hadseregünk hiányos felszereltsége visszafogottságra sarkallja őket, ha egy fekete-tengeri konfliktus kerül szóba.

Petre Zamfir nyugalmazott altengernagy azt mondja, Románia jelenleg nincs felkészülve egy esetleges fekete-tengeri fegyveres konfliktusra.

„Jelen pillanatban a flottánk szinte nemlétezőnek számít. Védtelenek vagyunk,

azon a két fregatton kívül, melyek meg tudnának birkózni egy háborúval. A hajóink régiek, a berendezések régiek, nekünk pedig a katonai technika jelenlegi feltételeihez kell alkalmazkodnunk”, magyarázza Zamfir.

Petre Zamfir 93 éves, a román hadsereg nyugalmazott altengernagya. Ő egyike azoknak a katonáknak, akik a második világháború idején részt vettek a Moszkva nevű romboló, az orosz flotta vezető hajójának elsüllyesztésében. Élete több mint 40 évét a román haditengerészetnek szentelte és egy ideig a Mircea nevű iskolahajó parancsnoka volt: „A második világháborúhoz képest, amikor négy, egyenként öt darab 120 milliméteres ágyúval felszerelt rombolónk volt, Romániának most két fregattja van, melyek mindegyike egy-egy 76 milliméteres ágyúval van felszerelve. Akkor

egy a héthez volt közöttünk az erőviszony, most nagyjából egy a húszhoz.”

Az altengernagy szerint üdvözlendők a katonáink részvételével zajló fekete-tengeri hadgyakorlatok, mert ezáltal felfrissítik a vízi harccal kapcsolatos létfontosságú ismereteiket és megismerkedhetnek a haditengerészet legújabb berendezéseivel. „Egy esetleges konfliktus esetén egyetlen reményünk, ha a Földközi-tengerről idejönnek ezek a NATO-hajók, mert nekünk nincs mivel megvédenünk magunkat. A Fekete-tenger jelenleg ki van téve az oroszok kényének-kedvének. Több mint 20 új tengeralattjárójuk van ezeken a vizeken, egy új cirkálót is idehoztak. Mi senkit sem zavarunk ezekkel a hadgyakorlatokkal”, szögezi le Petre Zamfir.

„Románia nincs egyedül”

Iulian Fota, az Országos Hírszerzési Főiskola (CNI) igazgatója, volt nemzetbiztonsági elnöki tanácsadó ezt mondta az Adevărulnak: „Ezek a hadgyakorlatok és a nyugati, elsősorban amerikai hajók fokozott jelenléte két, Románia számára előnyös döntés eredményei, melyeket – többoldalú szinten – a NATO, valamint egyoldalúan az AEÁ hozott meg. Azt üzenik nekünk, hogy Románia nincs egyedül, a NATO és különösen az amerikaiak mellette állnak.”

Ezen kívül Fota azt állítja, Oroszország aggodalommal figyeli ezeket a hadgyakorlatokat, melyekben Románia részt vesz, de ezek az utóbbi 10 év orosz politikáinak következményei. „Nem én annektáltam a Krímet és remilitarizáltam 2007–2008-cal kezdődően a Fekete-tengert. Az oroszok retorikája engem nem ijeszt meg, mert amit mi teszünk, az csak következménye annak, amit ők csináltak. Ezek a hadgyakorlatok tisztán védelmi jellegűek és Oroszország Fekete-tenger környékén végrehajtott agresszív lépéseire, két általa indított háborúra, a grúziaira és az ukrajnaira, valamint a Fekete-tenger orosz részének remilitarizálására adott válaszok.”

Ami a román haditengerészet felszereltségét illeti, Fota elmondta még, hogy ez egy évek óta tartó nemtörődömség következménye. „Nagyon jó, hogy vannak hadgyakorlatok, de

Romániának végig kell vinnie a nagy felszerelési programokat,

korszerűsítenie kell a fregattokat, új hajókat kell vásárolnunk, meg kell erősítenünk a tengerpart védelmét és idetartozik a légierő korszerűsítése is. A hadsereg egy sor lépést szándékozik tenni. A dolgok nemzetközi szempontból rossz irányba mozdultak el, nem jó irányba.”

Augusztus 22-én, kedden megérkezett a konstancai kikötőbe az USS Porter (DDG 78) amerikai romboló. Az augusztus 24–28. időszakban hadgyakorlatokon vett részt a román hadsereg Horia Măcellariu nevű korvettjével a területi és a nemzetközi vizeken. A NATO-erők már júliusban is tartottak több nemzet részvételével zajló hadgyakorlatokat a Fekete-tengeren, melyeken az amerikai hadsereg egyik legerősebb hajója, az USS Hue City cirkáló, de a Deveselura telepítetthez hasonló AEGIS típusú rakétaellenes rendszerrel felszerelt USS Carney romboló is részt vett. A 2017. július 8–23. időszakban lezajlott Sea Breeze 17 hadgyakorlat forgatókönyve egy válsághelyzetre adott válaszműveletre vonatkozott.

A brit királyi haditengerészet a fekete-tengeri és földközi-tengeri NATO-csapatok zászlóshajóját, a HMS Duncan rombolót küldte el erre a hadgyakorlatra, mely korábban az Iszlám Állam elleni műveletekben is részt vett. Románia a Mărăşeşti fregattal, a Horia Măcellariu Altengernagy korvettel, egy tengeri gyalogos osztaggal, egy hadi-búvár osztaggal és vezérkari tisztekkel vett részt.

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS