// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

A PSD új találmánya, a büntetőügyes nacionalisták

// HIRDETÉS

Igen, akik azt mondják, hogy Erdélyben azért nem épül autópálya, mert az idegen hatalmak el akarják szakítani Transzilvániát Romániától.

Miközben a PSD (Román Szociáldemokrata Párt – a szerk.) úgy döntött, diszkréten viselkedik a mostani választási kampány során – az egyedüli „hivatalos” üzeneteket és jelzéseket Liviu Dragnea fogalmazza meg –, a román politika némiképp új térségében rendkívül agresszív kampányban volt részünk a büntetőügyes nacionalisták részéről. A büntetőügyes nacionalisták szócsövének szerepét vállaló szervezet egy Vlagyimir Putyin Egységes Oroszországa mintájára gyártott politikai termék, melynek még a neve is hasonló.

Az Egységes Románia Pártot (PRU) a volt PSD-s képviselő Bogdan Diaconu vezeti, de Sebastian Ghiţă ül a vezérlőpultnál. A PRU által explicit módon hirdetett üzenetet a párt egyik rövid kampányfilmje foglalja össze, melyben nem többet és nem kevesebbet ígérnek, mint azt, hogy

a gazdagság felé az adó- és büntetőügyi amnesztia a legjobb út,

a „Jólétet, nem aktákat” szlogennek megfelelően. A PRU (valójában Sebastian Ghiţă) által képviselt álláspont nem feltétlenül az, hogy ha felmentjük az adócsalókat és büntetőügyeseket, ez gazdasági növekedéssel fog járni, hanem az, hogy az ügyészek, különösen a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) által indított ügyek és a korrupcióellenes kampány akadályozza Románia fejlődését. Ezt az álláspontot már Victor Ponta is képviselte, aki arra panaszkodott, hogy a minisztériumok munkáját megbénítja a DNA-tól való félelem, de Ghiţă továbbfejlesztette a dolgot, és azt sugallja, hogy a DNA nemzetellenes is. Röviden, Ghiţă arról próbál meggyőzni minket, hogy a román üzletemberek korrupcióval történő megvádolása útján a DNA a „román tőkét” akarja térdre kényszeríteni a külföldi tőke javára, ezzel az idegen hatalmak érdekeit szolgálja ki.

Úgy tűnik, Ghiţă azzal töltötte az utóbbi évet, hogy ennek a büntetőügyes nacionalizmusnak az „elméletét” csiszolgatta Victor Pontával és Mirel Paladával, a Ponta-kormány volt szóvivőjével szorosan együttműködve. Miután az RTV (a Sebastian Ghiţă tulajdonában lévő România TV – a szerk.) piacra dobta azt az elméletet, hogy

a Ponta-kormányt „Soros civil szervezetei” buktatták meg,

a hármas támadásokat indított a „sorosisták” ellen (holott utólag kiderült, hogy Palada Soros-ösztöndíjas volt), a külföldiek romániai „bérenceinek” nevezve őket, akik meg akarják kaparintani a román kormányt, közigazgatást és intézményeket, ráadásul az országot is fel akarják darabolni. Ezzel párhuzamosan ugyanaz a Ghiţă megpróbált frontális támadást indítani a DNA vezetője, Laura Codruţa Kövesi hitelessége ellen úgy, hogy az ellene sugalmazott, eddig bizonyítást nem nyert plágiumvádaknak valójában az intézmény a célpontja. Ghiţă legutóbbi „leleplezésében” azt állította, hogy „a DNA magas rangú tényezői” börtönnel fenyegették meg a „jelenlétében” Pontát, még miniszterelnökként, ha aláírja azokat a dokumentumokat, melyek lehetővé tették volna a Comarnic–Brassó autópálya munkálatainak elkezdését. Ponta röviddel később megerősítette az állításokat és ismertette saját elméletét, mely meglepően egybevág a PRU-éval. Ennek megfelelően, Ponta szerint, a DNA azért nem engedte meg a Comarnic–Brassó megépítését, mert

az idegen erők nem akarják Erdély összekapcsolását Romániával és el akarják szigetelni Erdélyt Romániától.

Ugyanezt igazolandó, a német befektetéseket említette példaként, melyek megállnak Erdélyben és nem kelnek át a hegyeken Románia többi része felé. Az első sugallat az, hogy az idegenek, vagyis a nyugatiak, akik Erdélybe összpontosítják befektetéseiket, valójában el akarják szakítani Erdélyt Romániától, a második pedig az, hogy a DNA a külföldiek érdekeit szolgálja ki és ezért nemzetellenes intézmény. Végső soron a DNA a korruptak ellen indított eljárásokkal nemcsak a román tőkét fenyegeti, hanem magát az ország területi integritását. Ha csak Ghiţă büntetőügyes nacionalizmusáról lenne szó, akkor ezek az összeesküvés-elméletek nem érdemelnének túl nagy figyelmet, de már kialakult egy nyilvános kommunikációs modell, melyben Ponta és Ghiţă kölcsönösen besegítenek egymásnak megjelenéseik során, elsősorban a televízióban, de a közösségi hálózatokon is. Gyakorlatilag a Digi24 említésre méltó kivételével nem tudunk a televízió úgynevezett hírcsatornái egyikére se kapcsolni, hogy ne bukkanjunk a PRU valamelyik képviselőjére, aki éppen a külföldiek, sorosisták, technokraták vagy a DNA ellen hangoskodik.

Ilyen médiaoffenzíva láttán elvárnánk, hogy a PSD-ből valaki, elsősorban a párt magát meggyőződéses Európa-pártinak nevező vezetője közbelépjen és elhatárolódjon Gorj megyei jelöltje (Victor Ponta – a szerk.) ilyenfajta nyilatkozataitól és némileg csillapítsa Ponta idegengyűlölő és igazságszolgáltatás elleni forradalmi hevületét. De ez nem történik meg, ami a két párt cinkosságát bizonyítja.

A PRU fogalmazza meg mindazokat az Európa-ellenes és DNA-ellenes üzeneteket, melyeket a PSD közvetítene, de nem teheti meg, mert meg akarja őrizni Európa-barát baloldali párti arculatát. A valóságban azonban a PRU csak a PSD egyik kinövése.

A PRU nem meggyőző

Annak ellenére, hogy képviselői masszívan jelen vannak a tévékben és Victor Pontát javasolják a miniszterelnöki tisztségre, a PRU-nak kevés esélye van túljutni az 5 százalékos küszöbön. Az egyetlen közvélemény-kutatást, mely a PRU-t 5 százalékon mérte a Sociopol (Mirel Palada) készítette, az összes többi szerint 3 és 4 százalék között lesz az eredménye.

Az USR a nacionalisták célpontja

Ponta és Ghiţă „sorosozó” és „idegen ügynökökkel” kapcsolatos támadásainak az USR a fő célpontja, az egyetlen párt, mely kijelentette, hogy nem alkot koalíciót sem a PSD-vel, sem a PNL-vel, mert korruptaknak tartja őket. Ponta „Uniunea Soros România”-nak nevezte az USR-t, míg Ghiţă „Uniunea Sabotaţi România”-nak.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS