A román provokátorok szerint az a jó magyar, akiben nincs semmi ellenségeskedés és nem rendelkezik semmilyen történelmi emlékezettel. Nem így van. Horațiu Pepine írása.
Nagy nyugtalanságot keltett egy székelyudvarhelyi eset. Egy magyar nő a Kaufland üzletnél megtagadta egy ügyfél kiszolgálását, aki végül a székely románfóbia áldozatává nyilvánította magát. Nem az etnikai kérdésre fogunk kitérni, melyet ebben az esetben jelentősen túldimenzionáltak, hanem egy – látszólag – marginális aspektusra. A szóban forgó blogger vagy videoblogger már a legelején tudatja velünk, hogy nem miccsvásárlás a célja, hanem annak ellenőrzése, hogy mennyi igazság van abban a mesében, miszerint a magyarok nem szolgálnak ki, ha románul beszélsz. Mint látható volt, az ellenőrzés tendenciózusan történt, nem tüntetően, csak annyira, hogy elutasítást provokáljon ki, majd a következtetések már maguktól adódtak.
Igaz, a filmecske készítője nem hivatásos újságíró, de a blog maga egy értékes alapinformációt hordoz, és pontosan ugyanazt a szerepet tölti be, mint a klasszikus sajtó. Egy adott pillanatban olyan nagy volt a blog sikere, hogy a sajtó kezdte átvenni a „mintáját”, e sikeres formátumba rejtve a véleménycikkeit. A blog „lényege” nyilvánvalóan elvész, hiszen az a spontaneitáson és a szerkesztő elvárásaival szembeni totális szabadságon alapul. De amennyiben a blog és a klasszikus sajtó ugyanolyan típusú közbeszédben vesz részt, ugyanazokkal az alapmotivációkkal, akkor elmondhatjuk, hogy ugyanahhoz a diskurzustípushoz tartoznak. Tehát, jogos dolog provokálni?
Törekvéseiket és következményeiket tekintve sokkal nagyobb szabású példák állnak a rendelkezésünkre, mint amilyen a brit The Sunday Times néhány újságírójának oknyomozása volt, akik csapdába akarták csalni a megvesztegetésre hajlamos európai képviselőket. De akárcsak a fenti esetben, még akkor is, ha akciójukat egy etikai törekvés bátorította, az újságírók nem megtörtént vagy legalább folyamatban lévő tetteket lepleztek le, hanem ők maguk provokálták ki őket. Tehát nem ankétot végeztek az európai képviselők körében, hanem az erkölcsi ellenállóképességüket tették próbára.
Logikus azt feltételeznünk, hogy
Ha a székelyudvarhelyi videoblogger nem hajtotta volna minden áron a diszkriminatív hajlamok ellenőrzését, akkor a „diszkrimináció” nem történt volna meg. Ha a Sunday Times újságírói nem állítottak volna csapdát néhány európai képviselőnek, a megvesztegetés nem történt volna meg.
Úgy láttam, senki sem vitatta az eljárást, hanem inkább a „leleplezett” tetteket kommentálta így vagy úgy. Holott éppen az a fontos, ahogy ezek a tettek megtörténtek. A provokáció kész tényekké változtat olyan hajlamokat, melyek nagyon is megnyilvánulás nélkül maradhattak volna, és tisztán virtuális állapotukban nem inkriminálhatók.
De nem az ellenségeskedés létezése jelenti a politikai gondot, hanem a megnyilvánulási formája. A magyar kitöréseket leleplezők kiindulási pontja az, hogy az a jó magyar, akiben nincs semmi ellenségeskedés és nem rendelkezik semmilyen történelmi emlékezettel. Következésképpen állandóan azokra vadásznak és azokat mutatják be, akiknek állítólag ellenséges érzéseik vannak.
Valójában egyszerűen az a jó magyar, aki nem hagyja, hogy saját ellenséges érzései uralkodjanak rajta. Mint ahogy általában véve az a jó ember, aki egy csomó tilalmat állít fel magával szemben. Márpedig a provokáció, még akkor is, ha a jó szolgálatába állt sajtóként legitimálja magát, álcázott és addig ellenőrzés alatt tartott „csábításokat” hoz felszínre, melyeket – talán – tisztán virtuális állapotukban kellene hagyni.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.