// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka

A Nyugat Szövetsége, a Kelet réme

// HIRDETÉS

A politikai döntéshozók nem akarják elfogadni a valódi decentralizálást.

Románia volt EU-csatlakozási főtárgyalója, Vasile Puşcaş az Adevărul számára készített elemzésében azt állítja, hogy a Nyugati Szövetség „azok rémületét váltotta ki, akik még mindig ragaszkodnak az etatista centralizmushoz”. Másrészről a szakértő elmagyarázza, hogy a Szövetség céljait a kormány és a fejlesztési ügynökségek támogatása nélkül nem lehet megvalósítani, amit a négy vezető nem kért.

Vasile Puşcaş, Románia volt EU-csatlakozási főtárgyalója azt állítja, hogy a Szövetségnek azt a stratégiáját, hogy 2021-től közvetlenül az EU-tól hívjanak le pénzeket, „a kormánynak és a regionális fejlesztési ügynökségnek” kell engedélyeznie.

Ezzel összefüggésben a szakember úgy véli, hogy „a négy polgármester ráijesztett a (romániai) Keletre, elhamarkodottan és meggondolatlanul léptek színre, megfeledkezve arról, hogy előbb Bukarestben, de Kolozsváron és Temesváron is végig kellett volna tárgyalniuk a lehetőségeiket, a két megyei jogú városban, amelyek az Északnyugat és Délkelet (helyesen: Délnyugat – szerk.) Fejlesztési Régiók központjai”.

Másrészről a Szövetség létrehozására született reakciók felszínre hozták, hogy „Románia politikai döntéshozóiból hiányzik az akarat a valódi decentralizálási módszerek elfogadására”, állítja Puşcaş.

Adevărul: Milyen mértékben lesz képes 2021-től a Nyugati Szövetség európai pénzek közvetlen lehívására?

Vasile Puşcaş: Az Integrált Területi Beruházás (ITB) egy nemrég született javaslat az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozott regionális fejlesztési és kohéziós politikák alkalmazásával kapcsolatos új eszközre. Eddig csak néhány forgatókönyv készült az integrált területi beruházásról, ezek azoknak a nemzeti vagy regionális fejlesztési programokon belüli opcióknak a részét képezik, amelyeket a tagállamok javasolnak arra, hogy bekerüljenek az Európai Unió Többéves Stratégiai Pénzügyi Keretébe.

Tehát ahhoz, hogy egy ITB körvonalazódhasson, azt a kormánynak és a regionális fejlesztési ügynökségnek el kell fogadnia, hogy részévé váljon a szóban forgó hatóságok által kezelt elsődleges tengelyeknek és fejlesztési programoknak.

Ami az úgynevezett Nyugati Szövetséget (4 megye, melyek Románia nyugati részén lévő két fejlesztési régióhoz tartoznak) illeti, ez csak a 4 megyei jogú város polgármestereinek ködös javaslata, amelynek keretében csak a szubregionális fejlesztés célját fogalmazták meg, néhány frusztrációnak és célnak adva hangot anélkül, hogy azt beillesztették volna egy hosszú távú fejlesztési stratégiába, és anélkül, hogy beágyazták volna az ország fejlesztési programjába, Románia két fejlesztési régiójának programjaiba.

Legalábbis eddig nem érzékeltem, hogy akár Románia programkészítő ügynökségei, akár az Északnyugat és Délnyugat Regionális Fejlesztési Ügynökségek magukévá tették volna az említett kezdeményezést.

Ami azt jelenti, hogy a szóban forgó kezdeményezés csak egy szándékot fejez ki, melyet a 4 megyei jogú város vezetésének az említett nemzeti hatóságokhoz kellett volna előterjesztenie. Ez a lehetőség csak akkor fog az adott szubrégiók projektjeiben és programjaiban testet ölteni, ha ezeket sikerül majd meggyőzni egy ilyenfajta európai strukturális alapokon keresztüli finanszírozási eszköz hatékonyságáról.

Egyelőre azonban, mint mondtam, egy elég ködös szándékról van szó, a szilárd érveket az óhajok és törekvések helyettesítik. Tehát a (romániai) Keletre ráijesztő négy polgármester meggondolatlanul lépett színre, megfeledkezve arról, hogy előbb Bukarestben, de Kolozsváron és Temesváron is végig kellett volna tárgyalniuk a lehetőségeiket, a két megyei jogú városban, amelyek az Északnyugat és Délkelet (helyesen: Délnyugat – szerk.) Fejlesztési Régiók központjai.

Ha pedig elsősorban politikai és választási céljaik voltak, akkor nem jól választották ki a pillanatot és még kevésbé a népszerűsítésüket szolgáló diskurzust.

Adevărul: Milyen politikai hatásai vannak a Nyugati Szövetségnek?

Vasile Puşcaş: Ezzel szemben az úgynevezett Nyugati Szövetség kiváltotta azok rémületét, akik még mindig az etatista központosítás koncepciójához ragaszkodnak. Frusztrációkat hozott felszínre az ország más térségeiben és a jelenkori Romániára jellemző hihetetlenül kiterjedt műveletlenséget, ami a demokráciát és a kormányzást illeti.

Bizonyítja, hogy Románia politikai döntéshozóiban nincs akarat a valódi decentralizálás módszereinek átvételére, és ugyanazt az utóbbi három évtizedben mutatott képtelenséget arra, hogy olyan régiósítási javaslatokkal álljanak elő, melyek elősegítenék a fejlődési különbségek felszámolását, kihoznák a maximumot a helyi erőfeszítések hatékony hasznosításából, erősítenék a gazdasági, társadalmi, területi és nemzeti kohéziót, anélkül, hogy ezzel sértenék Románia egységes nemzetállami és az európai integráció elmélyítésére kész státuszát.

Robu: „Nyomást fogunk gyakorolni a kormányra”

A Szövetséghez tartozó polgármesterek ahelyett, hogy a lehetőségeikről tárgyalnának, ahogy azt Vasile Puşcaş mondja, nyomást akarnak gyakorolni a kormányra:

„Mi, a négy polgármester, az egész nyomást, amire képesek vagyunk, Románia kormányára fogjuk irányítani, elsősorban, hogy megértse az ország prioritásait. Ha könnyen elérhető vagy, máris vonzó leszel, vonzóvá válsz a befektetések számára. Az eddigi Románia számára nulla fokú prioritás, hogy más szintre emelje a mobilitási szintet. Nulla fokú prioritás a források autópályákra összpontosítása. A Nyugati Szövetség olyan erőnek bizonyul majd, amely – többek között – felgyorsítja majd e két autópálya megvalósulási folyamatát, hozzájárul majd ehhez, még akkor is, ha nem a szövetség valósítja meg ezeket. De a hangunkat nem lehet majd figyelmen kívül hagyni”,

 

részletezte Nicolae Robu a Mediafaxnak.

Jiglău: a PSD reakciója, egy nacionalista diskurzus, amely már senkit sem győz meg

Másrészről George Jiglău, a Demokrácia Tanulmányozásáért Központ (CSD) és a Politikatudományi, Közigazgatási és Kommunikációs Kar oktatója azt állítja, hogy a PSD reakciói a Nyugati Szövetségre olyan nacionalista diskurzus részei, amelyet „a szociáldemokrata választóknak könnyen eladhatónak szánnak”, de ennek ellenére „már senkit sem győz meg”.

Mi a véleménye a PSD Nyugati Szövetség létrehozásával kapcsolatos reakcióiról?

George Jiglău: Várható volt, hogy nacionalistább diskurzus alakul ki e téma körül. Ez olyan terület, amelyet a PSD-n kívül más nem tud kihasználni. Ezt a fajta diskurzust nagyon könnyű eladni a szociáldemokrata választóknak. De nem hiszem, hogy ez a megközelítés képes lesz majd alapvetően megváltoztatni a Szövetséget, és azt sem, hogy képes lesz bárkit is meggyőzni arról, hogy az fenyegetést jelent a román állam integritására. Ez egy olyan mérgező elem, amellyel találkozni szoktunk az itteni politikai diskurzusban. Ez a fajta félelem várható volt. Biztos vagyok abban, hogy a PSD nem reagált volna ugyanígy, ha az ország déli részén hoztak volna létre egy ilyen szövetséget.

Politikai szempontból mi a véleménye a Nyugati Szövetségről?

George Jiglău: Ez egy polgármesterekből álló szövetség, mind PNL-s, olyan városokról van szó, amelyek elég sokat fejlődtek, úgy is mondhatjuk, hogy a sikeres városok mintapéldányai. Némiképpen természetes, hogy egy ilyenfajta ambiciózus társulás 4 ilyenfajta város részvételével jöjjön létre és nem az ország más részén: ahhoz, hogy részt tudjál venni egy ilyen projektben, fel kell tudnod mutatni valamit, bizonyítanod kell, hogy képes vagy rá, pénzügyi alappal kell rendelkezned.

Majd elválik, hogy mennyire lesz hatékony. Remélem, olyan jól boldogulnak majd, hogy irigységet váltanak ki más adminisztrációkban, amelyek követni akarják majd a mintát.

Másrészről a Szövetség, a földrajzi dimenzión túlmenően, egyfajta elutasítása a helyi közigazgatások és Bukarest közötti együttműködés jelenlegi formájának. A kevésbé fejlett közösségek esetében nagyobb a függés Bukaresttől, ahol viszont nagyobb a fejlettség, ott jelen van az az érzés, hogy jobban is lehetne csinálni, márpedig a Bukaresttel kialakult kapcsolatuk akadályozza ezt a fejlődést.

„Elfogadhatatlan szintűvé vált a minisztériumi bürokrácia. Gyakorlatilag blokkolnak”

Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere a következőket mondta a Republicának adott interjújában:

„Felelősségem teljes tudatában mondom: elfogadhatatlan szintűvé vált a minisztériumi bürokrácia. Gyakorlatilag blokkolnak minket. A minisztériumok – egy részük – megbénultak, sajnos ez a valóság, mindenféle jelentéktelen dolgok akadályozzák, hogy lehívhasd az európai pénzeket.

Mondok egy példát: egy település közterületeinek igazolása. Európai pénzek lehívásához bizonyítanod kell, hogy tulajdonosa vagy annak a területnek, ahol valamilyen beruházás történik. A román jogrend szerint nem elégséges a földhivatali tulajdonlap, nem elégséges a tanácsi határozat, ezt még egy kormányhatározatban is igazolniuk kell. Tavaly abból a nagyjából száz kormányhatározatból, amelyek igazolásra a Fejlesztési Minisztériumhoz kerültek, nagyjából 40 ment tovább. Több mint egy-két évet tart egy abszolút bürokratikus ügy megoldása és hónapokig kell várnod, meg a Fejlesztési Minisztériumba járnod, hogy aláírják neked, hogy utat engedjenek ezeknek a dolgoknak.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS