A nagy román sziget

Jövőre európai és elnökválasztás lesz. Ez már érezhető a levegőben. Az európai voksolásra valószínűleg tavasszal kerül sor és nem csoda, hogy eluralkodik a nyugtalanság a pártokon. Már most érezhetők a listák összeállításával kapcsolatosan kialakuló belső harcok. De nem ez a gond: a verseny természetes dolog, annál is inkább, hogy

Romániában nagy presztízse van az európai mandátumnak, többek között a helyi politikában a szokásosnál sokkal nagylelkűbb javadalmazás miatt is.

Itt pontosan fordítva van, mint a Nyugaton, ahol a törekvő politikusok inkább kerülik a szemükben másodrangú karriernek tűnő európai mandátumot. Különben a közvélemény szintjén is tapasztaltuk ezt nagy különbséget, hiszen egy olyan Strasbourgban sikeres politikus, mint Martin Schulz drámaian és meglepően gyorsan kudarcot vallott a német politikában. Persze vannak olyan kiemelkedő személyiségek is, akik a nemzeti és az európai politikában is sikeresek voltak, de csak ebben a sorrendben. Egy olyan volt miniszterelnök, mint Guy Verhofstadt a helyi karrierje kimerülése után lett az európai parlamenti liberális frakció vezetője.

De visszatérve a kiindulási kérdéshez: a pártokban elindult a belső nyugtalanság,

de ez nem jelenti azt, hogy lenne valamilyen európai igyekezetük, programjuk,

hogy feszülten figyelnék az európai színpad – amúgy látványos – fejleményeit. Sőt, egyenesen meglepő, mennyire nincsenek sehol a román pártok azóta, hogy újabb lendületet kapott Európa valamiféle megreformálásának gondolata. Nehéz elhessegetni azt a – talán igazságtalan, de ezért nem a közvélemény a hibás – benyomást, hogy a nagy pártok militánsait csak az európai mandátumból fakadó személyes gyakorlati előnyök foglalkoztatják. És a legkevésbé sem érdekli őket a többi.

Amúgy már sokszor rámutattunk azokra az inadekvátságokra, melyek a román politikusok és azon európai frakciók között fennállnak, melyeknek tagjai és melyek, úgy tűnik, nem igazán érdekelik őket. A legrosszabb esetben némaságra ítéltetnek, ami, szintén úgy tűnik, nem okoz nekik gondot. Ritkán voltunk tanúi olyan szavazatnak, melynek során a román „testület” tagjai vállalták volna, hogy őszinték lesznek és a saját meggyőződéseik szerint szavaznak, mint ahogy arra is rendkívül ritkán került sor, hogy valamilyen nemzeti szempontból releváns kérdésben összefogtak volna. Ami pedig Európát illeti, úgy tűnik, nincs róla semmilyen véleményük, mintha állandóan túl újak és túl rövid ideje odaérkezettek lennének.

Szóval Európa – és ezt a legavatottabb vezetők mondják – vízválasztóhoz érkezett, és a jövő évi európai választás döntő lehet. Félretéve azt, hogy szinte valamennyi vezetőnek érdeke kiemelni a választás jelentőségét, hogy mozgósítani tudja a harcosait, most tényleg fontos dologról van szó. Nem véletlenül mondta ezt Emmanuel Macron, de Orbán Viktor is, aki a francia elnök fő ideológiai ellenfeleként lépett fel.

A magyar kormányfő nem habozott kimondani, hogy nem akar „olyan Európát, melyet Franciaország vezet Németország pénzén”,

ami ügyesen elhelyezett mondat, melynek célja, hogy megszerezze a német konzervatívok támogatását és ugyanakkor rést üssön a nyugati „arcvonalon”.

De tényleg döntő lesz a jövő évi választás? Ez nem biztos. Emmanuel Macron azt reméli, hogy az általa vezetett, a bal- és a jobboldal közötti régi politikai törésvonalakon átlépő új párt fontos szereplője lesz az Eeur=pai Parlamentnek az ALDE-vel (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért – a szerk.) együtt, hiszen a jelenlegi konfigurációban nincs más esélye. És még így sem elég, hiszen az egész Európai Parlament átkonfigurálására is szükség lenne. Márpedig ez egyáltalán nem könnyű, főleg, hogy a németek nagyjából ugyanazokra a pártokra fognak szavazni. Máris látható törésvonal alakult ki az EPP (Európai Néppárt – a szerk.) és a Macron-féle reformizmus között, ami egyelőre diszkréten nyilvánul meg, de a jövőben szélesebbé válhat. E tekintetben rendkívül tanulságos Manfred Weber EPP-vezető beszéde, mely azon a napon hangzott el, amikor Franciaország elnöke bemutatta projektjét és amiről annak idején beszámoltunk. A bajor keresztényszocialista fontosnak tartotta elhatárolódni Macron manicheizmusától, aki a magyarországi és lengyelországi „populista” csoportosulásokat és szuveranista irányvonalakat szidalmazta, ehelyett sokkal békülékenyebb és rugalmasabb álláspontot javasolt.

Következésképpen az a kérdés, hogy a többség a macroni radikalizmus irányvonala mentén alakul-e majd ki,

vagy ellenkezőleg, Weber relativista álláspontját fogadja majd el.

Nem kizárt, hogy olyan eldöntetlen konfigurációnak leszünk majd a tanúi, mely valójában képtelen lesz bármit is változtatni, csak a de facto helyzetet konzerválja.
Hol vannak mindezekben a román pártok? Kizárják őket ezekből? Ellenkezőleg, folyamatosan állásfoglalást sürgetnek tőlük. Csak arról van szó, hogy ezek – egyelőre – mással vannak elfoglalva.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.