A Nagy Egyesülés centenáriuma és Kelemen Hunor úr szomorúsága

Sajnos újra bekerülünk az európai excentrikusság területére. Egy sor olyan kijelentés hangzott el Kelemen Hunor úr, az RMDSZ elnöke részéről, melyek – legalábbis szerintem – távlatilag jó néhány súlyos gondot vetnek fel a romániai tényekre, de térségünk ultra-feszült helyzetére is való tekintettel.

Kelemen Hunor úr Kolozsváron kijelentette, hogy

a magyarok nem ünnepelhetik meg a Nagy Egyesülés 100. évfordulóját, mert az számukra „vereséget” jelentett.

„Az Egyesülés 100. évfordulója közeledik és számunkra nem közömbös, milyen lesz a lelkiállapotunk azon az évfordulón. Azok az ígéretek már 100 évesek. Az a momentum vereség volt számunkra. Nem felejthetjük annak a vereségnek a fájdalmát. Ahogy az más nemzedékeknek is sikerült, folytatnunk kell a munkát és el kell mondanunk, hogy képesek vagyunk folytatni az erdélyi értékeket… Akkor bíróság előtti egyenlőséget és az anyanyelv használatát ígérték. Nem kívánunk mást, csak azt, hogy azokat az ígéreteket minden hatalom és kormány a magáénak vallja. Létezik egy tendencia a kisebbségek asszimilációjára és egy ilyen jellegű álom és ezt megértjük, de a mi álmunk az, hogy ezen ország építkezésének fontos részeként ismerjenek el minket… Az országnak Bukarest a központja, bár nekünk ez egy kicsit torz fejnek tűnik, de lehetőség látszik ennek megváltoztatására. Nem akarunk a központi költségvetéstől koldulni. Az elnök és a kormányfő azt állítják, hogy provinciális kampányunk van, és nem akarok arra kitérni, hogy erdélyiekről van szó. Ha ezt kell elfogadnunk, akkor elfogadjuk. Ha azt mondjátok, hogy az erdélyi infrastruktúra fejlesztése provincializmus, akkor ezt vállaljuk.”

Ismétlem, szerintem ezek olyan kijelentések, melyeknek rendkívül komoly hatása lehet, és egy hagyományra mutatnak rá, melyet Tőkés László úr, de nemcsak ő indított el és képvisel Brüsszelben, akit akkoriban éppen az RMDSZ, azután pedig Románia barátja, Orbán Viktor kormányfő úr pártja, a FIDESZ listáján választottak meg európai parlamenti képviselőnek…

Ezek súlyos kijelentések,

melyek, ha hagyják, hogy ugyanaz a közömbösség kísérje őket, amellyel hatóságaink ezt a kérdést eddig kezelték, akkor könnyen, sőt rendkívül könnyen a vita más szintjeire juthatnak. Rendkívül kellemetlen következményekkel.

Ezzel, például, egy rendkívül súlyos vádnak az RMDSZ hivatalos álláspontja általi megerősítésére utalok: „létezik egy tendencia a kisebbségek asszimilációjára és egy ilyen jellegű álom…”. Bármely európai instancia nyelvezetére lefordítva ez azt jelenti, hogy Románia állítólag állami szinten a kisebbségek erőszakos asszimilációjára irányuló politikát folytat, egy „álom” részeként, tehát egy tudatos és kitartó folyamatról van szó, melyet az összes ilyen jellegű tettekhez hasonlóan lehetne elítélni. Vagyis? Nos, hölgyeim és uraim, ez a „kisebbségek – állampolitika keretében történő – asszimilációjára” vonatkozó vád esetleg azt jelentheti, hogy az erőszakos asszimiláció egy etnikai tisztogatási kampány keretében történik (ezeket a kifejezéseket Tőkés úr használta több évvel ezelőtt abban az interjúban, melyet a ZIUA számára készítettem vele). Ez nagyon, nagyon súlyos, mert ez a vád beletartozik abba a csomagba, melyet a Hágai Nemzetközi Bíróság ügyészei az „etnikai tisztogatás” szervezésével, vagyis háborús bűnökkel vagy emberiesség elleni bűnökkel azonosítanak…

Ha Románia, mint ország, ezt megengedi, akkor bűnt követ el.

Ha vannak politikusok, akik utasítást adtak, levezényeltek és a gyakorlatban alkalmaztak egy ilyen folyamatot, akkor akár Kelemen Hunor úr is megkeresheti az összes illetékes európai és nemzetközi bíróságot. És joga is lenne ezt megtenni.

DE…

Mennyire érvényes és igaz Hunor úr drámai, könnyfakasztó és robbanékony potenciálú üzenete, ha a román valóság kontextusába helyezzük? Mennyi igazság van ebben az üzenetben, miközben mindnyájan tudjuk, hogy az RMDSZ tisztelt képviselői tagjai voltak szinte az összes romániai kormánynak – méghozzá döntéshozói tisztségekben, egészen a kormányfő-helyettesi pozícióig? Ha az 1989 utáni időszakban tényleg létezett egy „tendencia a kisebbségek asszimilálására”, akkor ez az ő akaratukkal és tudomásukkal történt? Miért nem tiltakoztak hevesen, kilépve a kormányból? Ha a kommunista rezsim alatti politikáról van szó, akkor ezt pontosítani kellett volna, kitérve a Magyar Autonóm Tartományra is.

Aztán, bájosan, Kelemen Hunor úr elkezdett szépen arról beszélni, mennyire nem tartották be a románok a bíróság előtti egyenlőségre és az anyanyelv használatára vonatkozóan 1918. december 1-én tett ígéreteket. Azt hiszem, felesleges megemlítenem azoknak az európai elemzéseknek a sokaságát, melyeket Brüsszelben olvastam és melyek e téren pozitív példaként említették Romániát… ez talán irreleváns.

De a romániai valóság mégiscsak azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatásban a magyarokat nem éri diszkrimináció,

ugyanis egy per minden szakaszában kötelező tolmácsot biztosítani. Hasonlóképpen, hogyan lehet Romániát azzal vádolni, hogy nem tartja be a Nagy Egyesülés okiratában az anyanyelv használatára vonatkozóan tett ígéreteit, miközben elég csak a minden fokon létező magyar tannyelvű oktatási egységeket felsorolni (beleértve az állami és magánegyetemeket is), melyek szabadon működhetnek Romániában a magyar nyelvű állampolgári és kulturális események sokasága mellett, ahol – talán örömmel emlékeznek erre vissza – a magyar kormány első vonalába tartozó politikusok olyan módon beszéltek Romániáról, amit bárminek, csak barátságosnak, diplomatikusnak és civilizáltnak nem lehet nevezni.

Akkor voltaképpen miről is van szó? Egyszerűen csak arról, hogy

el szeretnének ismertetni egy széleskörű autonómiát, de ezúttal nemcsak Székelyföld, hanem egész Erdély számára, ahogy azt Tőkés úr pontosan megjósolta?

Lássuk, hiszen Hunor úr azt mondja, hogy 1918. december 1-e „vereség” volt, olyan „esemény, mely egy kisebbségi közösség tagjává tett minket”. Sőt, készek vagyunk „folytatni a harcot”, állítja Kelemen Hunor úr:

„27 évvel ezelőtt szerződést kötöttünk, hogy harcolunk a jogainkért, és íme, a közösségünknek szüksége is van a biztonságra. A biztonság 27 éve célkitűzés, de – ahogy azt a hírekben is láthatták, minden nemzeti ünnep alkalmával alaptalan vádakban, vádaskodásokban és zaklatásokban van részünk. De léteznek ezek a figyelmeztetések és el kell mondanom, hogy ellenkező hatást fognak elérni. Nem fogunk félreállni. Folytatni fogjuk a harcot és nem hátrálunk meg. Ezt világosan meg kell fogalmaznunk magunknak. Talán mind mérgesek vagytok, mert ok nélkül megsértik a jogainkat. Nem alkalmaznak hatályos törvényeket, sőt, bírói döntésekkel akadályozzák egyes jogok gyakorlását. Nem használhatjuk a jelképeinket és a nyelvünket és csalódottak vagyunk, mert úgy tűnik, a politikai eszközök elvesztették erejüket. E 27 év alatt kevesebbet kaptunk, mint amennyit reméltünk.”

Ez az RMDSZ elnökének urbi et orbi üzenete. A most, választás előtt fontos hazai választóknak, de a nagyon érzékeny brüsszeli és más európai fővárosban lévő jelfogóknak is. Akik így

arról értesülnek, hogy meg kell hallaniuk egy elnyomott közösség hangját,

mely nem használhatja a jelképeit és a nyelvét, és amely azt mondja, hogy „csalódottak vagyunk, mert úgy tűnik, a politikai eszközök elvesztették erejüket. E 27 év alatt kevesebbet kaptunk, mint amennyit reméltünk”.

Ha ez így van, akkor Románia mélységesen vétkes abban, hogy nem teljesített néhányat az európai csatlakozás alapvető kritériumai között. És így aztán nagyon súlyos büntetésben részesülhet, az EEM (Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus – a szerk.) fenntartásával kezdve.

De mi van akkor, ha hazugság?

Ha a mieink, amennyiben felébrednek aktatologató és kényelmes álmukból, mellyel megpróbálnak úgy túlélni, hogy távol tartják magukat bármilyen konfliktusforrástól, amit a magyar politikusok ki is használnak lépéseik során, végre kidolgozzák a „Román aktát”, melyben konkrétan, példáról példára haladva bemutatják, hogy ki és mit tett a kisebbségek védelme terén Romániában (hiszen, talán még emlékeznek rá, több is van, beleértve a németet, melyből Románia mostani elnöke származik és aki – ha jól emlékszem – sohasem fogalmazott meg ilyenfajta vádakat)?

Ez egy kampánytéma? Természetesen. De ugyanakkor, ha tisztességesen játszunk, akkor egyformán fontosnak kellene lennie minden politikai párt számára. Vagy újra sokkal fontosabbak azok a százalékok, melyeket az RMDSZ hozhat majd magával?

Ha ez a végső megfontolás, akkor valódi és mélységes elnézést mindazért, amit ebben a cikkben leírtam, hiszen Kelemen Hunor úrnak igaza van és jobban ért a politikához, mint a mieink együtt valamennyien…

(Mivel a szerző nem jelezte, hogy az idézett Kelemen Hunor-beszédből több szövegrészt kihagyott, az alábbiakban az eredeti szövegnek a román szerző által idézett szövegrészek első és utolsó mondata közötti részét közöljük. A teljes szöveg itt érhető el. –  a szerk.)

Az alcímeket a szerkesztőség adta.