// 2026. március 20., péntek // Klaudia

A magyar autonómia feladta az új vírussal szemben

// HIRDETÉS

Egymás mellett élni csak pontosan, szépen, ahogy a többségnek megfelel. Ez a sajátos mioritikus demokrácia vonatkozó alapelve.

Jelen szöveg a Reporter Global oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Minden magyar, bárhol él is, ünnepnapként őrzi a szívében március 15-ét. A magyar forradalom költője, Petőfi Sándor a következőket jegyezte fel 1848. március 15-én a személyes naplójába: „Szabad sajtó! Ma megszületett a magyar szabadság, mert ma lehulltak a sajtó bilincsei.”

Avram Iancu, a mócok forradalmi vezetője a következő üzenetet küldte a magyar forradalmároknak: „Értsétek meg és higgyétek el, testvérek, hogy mi nagyon világosan látjuk és nagyon határozottan hisszük, hogy ebben a két testvéri hazában a magyar nem beszélhet létről és jövőről a román nélkül és a román sem a magyar nélkül. Biztosak lehettek abban, hogy köztük és köztetek sohasem dönthetnek a fegyverek” (nem világos, hogy a szerző honnan vette ezt az üzenetet, de már „elsütötte” 2016-ban; forrás itt – a szerk.).

Ez történt akkor. Aztán március 15-e csaknem három évtizeden keresztül nagy fejfájásokat okozott a román ultranacionalistáknak, de

a dölyfös, nosztalgikus és néha patetikus romániai magyarok

szembeszegültek a gyalázkodásokkal is, a veszélyekkel is és évről évre megünnepelték az anyaország, Magyarország Nemzeti Napját. Ez valójában az Összmagyarság Napja. Minden országban, ahol magyarok élnek, a budapesti kormány segítségével tökéletes az ünnepélyesség, egyfajta jutalomként a tehetetlenségekért.

Amikor Orbán Viktor politikai kezdőként történelmi találkozót tartott Marosvásárhelyen Radu Vasile román kormányfővel, a következőket mondta szűk körben: „A magyarok számára Magyarország az anyaország, Románia csak a tartásdíjat fizető apa”. (A hivatkozott találkozó 1999-ben zajlott, amikor Orbán Viktor már több mint tíz éve a politikai élvonalba tartozott. A szerző itt sem támasztja alá ellenőrizhető forrással az idézetét – a szerk.).

A többségiek nagy félelme az „autonómia” szó volt és maradt, a tüntetők hajtókájára tűzött, Magyarország zászlójának színeiből készült kokárdákat pedig igazi időzített bombáknak tartották.

Ami Funarnak, Vadim Tudornak és az újsütetű ultranacionalistáknak nem sikerült, azt a félelem elérte.

Az RMDSZ vezetői az új koronavírussal való megfertőződés veszélye miatt, az összes március 15-i rendezvény felfüggesztése mellett döntöttek.

„Tekintettel a hatóságok által előírt új megelőzési lépésekre és a közegészségügyi kockázati helyzetre, az RMDSZ idén nem szervezi meg a Negyvennyolcas Forradalomról megemlékező nyilvános eseményeket. Az RMDSZ úgy véli, az a legfontosabb, hogy az emberek biztonságban legyenek, egészségük ne kerüljön veszélybe. Az RMDSZ azt ajánlja a magyaroknak, hogy március 15-én legfeljebb egyéni, vagy kiscsoportos koszorúzásokat szervezzenek. Így fognak eljárni a Szövetség helyi és központi vezetői is. A helyi szervezők bejelentik majd a koszorúzások időpontját. Az RMDSZ felhívást intéz a magyar közösséghez, hogy tartsa be a közegészségügyi szabályokat!”

Erdélyben van egy mondás: hogyan büntetsz meg egy magyart? Berúgatod és nem hagyod énekelni (nyilván románok közt él a mondás – a szerk.). Nagyjából ez a helyzet a szűk körben tartott ceremóniákkal is. A mutogatás volt a magyarok legnagyobb öröme, különösen az idősebbek esetében. A múlttal kapcsolatos szenvedésé, de az erőé is, vagyis annak megmutatása, hogy nemcsak az esővel és a hideggel van erejük dacolni, de a románok gyűlöletével is. Ez ment nagyjából 2000-ig, amikor a rendezvényeik a szerelem igazi tüntetései voltak kolera idején. Ebben az esetben a többségi intolerancia játszotta a kolera szerepét. Aztán mindkét fél kezdte megérteni, hogy valójában tiszteletről és elfogadásról van szó. Lehet, hogy nem sikerült száz százalékosan elsajátítani a demokrácia vezérlőelvét, vagyis azt, hogy az én szabadságom ott ér véget, ahol a te szabadságod kezdődik, de az előrelépések óriásiak voltak.

Az lett volna ideális, ha együtt éljük meg ezt a pillanatot,

de mindkét fél követett el hibákat és egyik sem volt hajlandó más kompromisszumra az elfogadáson kívül. Egyesek gombóccal a torkukban, de elfogadták.

Az nagyon is igaz, hogy 1848. március 15-ét a magyar radikális csoportok túlzásba vitték, egyes román körök pedig gyanakvással figyelték. A történelem átpolitizált újraírásai háttérbe szorították a tényeket. Senkinek sincs joga elvitatni egy nép jogát arra, hogy megemlékezzen történelméről és megtisztelje hőseit, de nem kell eltorzítani a történelmi üzenetet.

Az 1848-as forradalom, de a magyarság többi kárpát-medencei nemzettel szembekerülő törekvéseinek veresége is felbőszítette a magyarokat és ez az érzés az idők folyamán megmaradt. Ugyanúgy, ahogy a politikusok azokat az eseményeket emelik ki a történelemből, melyek egy politikai projekthez hasznosíthatók, Petőfi forradalmárjainak leszármazottai állandóan a nemzet újraegyesítéséről álmodoztak.

A romániai magyarok éveken keresztül az etnikai kritérium szerint szavaztak és szokatlan szolidaritást tanúsítottak a politikusaikkal. Akiket elküldtek Bukarestbe, hogy nagy emberekké váljanak és az érdekeiket képviseljék. Sokan meg is tették, de vannak konkrét példák arra, hogy túlságosan gyorsan ráéreztek a feltörekvés ízére, miáltal a politikai kollégáikhoz idomultak. Kegyetlen szegénységben hagyták a székelységet, szekérutakkal és állandóan azt remélték, hogy a magyarok a választási kampányok idején újra áldozatául esnek az érzelmeiknek. Minél inkább telnek az évek és etűnik az otthon, a szentkép mellé helyezhető piros-fehér-zöld kokárdával átvert nosztalgiázó nemzedék, a magyar etnikumúak annál inkább megértik, hogy a jólét eltompítja a többség és kisebbség között súrlódásokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS