A közös autonómianyilatkozat Budapest hibrid háborújának része?

Már az elején meg kell említeni egy észbontó információt, amire a romániai közvélemény eddig még nem figyelt fel. A NATO-n belüli szövetséges és EU-tag Magyarország kormányának néhány éve van egy, a magyar kisebbség területi autonómiájával foglalkozó magas rangú képviselője, Szili Katalin ismert magyar politikus, a magyar parlament volt elnöke személyében.

A karácsony és újév közötti napokban arról írtunk cikket, hogy az RMDSZ a képviselőházban benyújtotta a székelyföld (így! – szerk.) autonómiastatútumát (valójában azt az RMDSZ frakciójában ülő, de MPP-s Kulcsár-Terza József képviselő nyújtotta be egyéni indítványként, abban a formában, ahogyan azt az SZNT kidolgozta és elfogadta – szerk.). Akkor nem voltunk biztosak abban, hogy a kezdeményezés egyszerű választási lépés az RMDSZ és a budapesti hatóságok részéről, vagy önmagában a gesztus is

annak a hibrid háborúnak az egyik eleme, amit Magyarország már egy ideje Románia ellen folytat.

De íme, alig néhány nap telt el és az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezetői tegnap, január 8-án, Kolozsváron aláírták egy autonómiával kapcsolatos közös nyilatkozat elveit, amely a személyi elvű és kulturális autonómia mellett a területi autonómiát is a három erdélyi magyar párt elsődleges célkitűzései közé emeli.

A mélységesen alkotmányellenes gesztus gyakorlatilag annak az évnek a bevezetője, amelynek során Románia a Nagy Egyesülés Centenáriumát ünnepli, és azt bizonyítja, hogy Budapest az általa ellenőrzött magyar szervezeteken keresztül minden eddiginél behatóbban tevékenykedik majd Románia ellen és igyekszik majd továbbra is lejáratni a Centenáriumot.

Bár a kolozsvári sajtóértekezleten Kelemen Hunor, Szilágyi Zsolt (EMNP) és Biró Zsolt (MPP) is tagadta, hogy a kezdeményezés Magyarországról származna, a tények teljesen más mutatnak.

A három reprezentatív magyar szervezet vezetői által aláírt

közös autonómiapárti nyilatkozat gyakorlatilag Szili Katalin agyszüleménye,

akinek a budapesti illiberális kormányon belül az a fő feladata, hogy „összehangolja” a különböző területiautonómia-koncepciókat (ahogy Magyarország kormányának hivatalos honlapján szerepel), melyek mindegyikét etnikai határok mentén rajzolták meg. További feladata az autonomista folyamat koordinálása a Magyarországgal szomszédos országokban, amelyek között két NATO-tagállam – Románia és Szlovákia –, valamint egy olyan állam – Ukrajna – is szerepel, amely egy Moszkva által felügyelt szeparatista háborúval szembesül és melynek államiságát Budapest folyamatosan aláássa, holott úgy a NATO, mint az EU Kijevet védelmező politikát folytat.

Annak ellenére, hogy a területi autonómia mélységesen alkotmányellenes koncepció és olyan provokációk és feszültségek folyamatos témája, amelyek tökéletesen megfelelnek az Orosz Föderáció érdekeinek, eddig sem Washington, sem Brüsszel nem reagált az oroszbarát Orbán Viktor által vezetett kormány ezen döntésére, amellyel magas rangú hivatalosságot jelölt ki az autonómia kérdéskörének kezelésére, aki az utóbbi években folyamatosan annak érdekében tevékenykedett, hogy a romániai magyar politikai vezetők megállapodásra jussanak az autonómiakoncepció ügyében.

Más szavakkal – mint általában – az RMDSZ, az EMNP és az MPP kezdeményezése nem a magyar kisebbség tagjaitól származó igény, akik sürgető vágyat éreznének az autonómia iránt (a magyar szervezetek egyes múltbeli felmérései szerint, az autonómia legkevésbé sem szerepel az egyszerű magyart foglalkoztató kérdések között, akit sokkal inkább a bérek tényleges növekedése, illetve egy hatékonyabb oktatási és egészségügyi rendszer érdekel).

Kelemen Hunor, sajnos, újra Budapest aljas játékait űzi

és belemegy abba, hogy – ki tudja, hanyadjára – azokkal a magyar entitásokkal fogjon össze, melyeket radikális elképzelésűeknek tartanak, és szándéknyilatkozatot írjon alá velük, aminek bár nincs tényleges jogi értéke, minden bizonnyal olajat önt majd a tűzre a román–magyar vitában. Nem véletlen, hogy a nyilatkozat aláírására néhány nappal azután került sor, hogy Budapest 100 millió eurót utalt ki a romániai magyar szervezeteknek és egyházaknak, a legvalószínűbb módon azért, hogy bebiztosítsa magának a szavazatokat a 2018 áprilisában tartott választáson.

Az előző cikkünkhöz hasonlóan felmerül bennünk a kérdés, mi lehet az oka, hogy Kelemen Hunor újra teljesítette Budapest egyik követelését, elutasítva a nyilvánvaló valóság elismerését. Felmerül bennem a kérdés, vajon

mennyi hitele lehet még ennek az alaknak a magyar etnikumú becsületes polgárok körében,

amikor a nyilvános gesztusait látják, de ugyanúgy senki sem ismeri annak a több milliónyi eurónak a tényleges sorsát, amit az RMDSZ és a többi magyar szervezet Budapesttől kap.

Nem tudom, hogy milyen feladatai vannak a romániai, szlovákiai, szerbiai vagy ukrajnai hírszerző szolgálatoknak, de egy hasonló tisztséget és szerepet betöltő személyt nyilvánvalóan nem kívánatossá kellene nyilvánítani az általa támogatott durva provokációkért, melyek levegőbe röpíthetik Európa ezen részének stabilitását, a közömbös vagy félrevezetett euroatlanti stratégiai partnerek szeme láttára.

De kicsoda ez a személy? A Wikipédia szerint Szili Katalin legmagasabb funkciója a magyar parlament – ahová a Magyar Szocialista Párt listáján jutott be – elnöki tisztsége volt (2002–2009).

Érdekes, hogy a magyar törvényhozás elnöki tisztségét olyan vitatott személyeknek szánják, akik

tevékenységükkel károkat okoznak Románia érdekeinek és feszültségeket keltenek két szövetséges állam között.

Elég csak arra gondolnunk, hogy Magyarország parlamentjének jelenlegi elnöke, aki gyakorlatilag Szili Katalin utóda lett, nem más, mint Kövér László, a magyar hírszerző struktúrák volt koordinátora és a fasiszta és antiszemita író, Nyirő József földi maradványainak – Románia területén történő – újratemetésére tett kísérletek fő kitervelője, ami a 2012-es jelentős román–magyar diplomáciai konfliktust okozta.

Felmerül bennünk a kérdés, hogy a meggyőződéses jobboldali politikus, Orbán Viktor miért a szocialista irányultságú Szili Katalin szolgálatait vette igénybe a határon túli magyar szervezetek autonómiakérdéseinek kezelésére, szervezett módon, a budapesti kormány küldötteként…

Az egyik lehetséges válasz az lehetne, hogy Szili Katalin a 2010-es magyarországi választásra létrehozta a saját pártját (Szövetség a Jövőért), amely nem tett egyebet, mint még töredezettebbé tette a 2010. áprilisi választáson óriási kudarcot elszenvedő magyar baloldalt. Ezen kívül Szili Katalin a parlament elnöki tisztségéből koordinálta a Kárpát-medencei Magyar Kisebbségi Fórumot (valószínűleg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról van szó – szerk.), amely entitás a Magyarországgal szomszédos országokban a közigazgatásban tevékenykedő főbb magyar képviselőket fogja össze.

Ami pedig az arra a kérdésre adandó választ illeti, hogy az RMDSZ, az EMNP és az MPP autonómiára vonatkozó nyilatkozata

a hibrid háború újabb eleme vagy csak egyszerű kampányfogás,

amely elsősorban a magyarországi érdekeket szolgálja, hajlamos vagyok azt hinni, hogy egyre inkább az első változat kezd valószínűvé válni, tekintettel arra, hogy még csak nyolc nap telt el a Centenárium évéből, Magyarország pedig, a hazai magyar politikai pártokon keresztül, máris kezdeményezett egy Romániával szemben egyáltalán nem barátságos lépést. Vajon mi lesz a folytatás és meddig terjed majd a nyugati kancelláriák türelme Budapest egyre súlyosabb kisiklásaival szemben?