Alapos elemzés arról, hogy mennyi mindent oldana meg a régiósítás... és hogy miért fáznak tőle a román kormányok.
Egy sor, a közbeszédben az utóbbi időben megjelent esemény, hír késztetett ennek a cikknek a megírására. Egy részük frissebb, mások régebbiek, de mind azzal kapcsolatos, ahogy a közigazgatás a helyi ügyeket kezeli, különösen a falvak helyi közigazgatása.
Megjelent a Világbank A kevésbé fejlett régiók újragondolása (Rethinking Lagging Regions) című tanulmánya a régiók közötti fejlődési különbségekről és az ezek csökkentését szolgáló lehetséges lépésekről. Ebben a tanulmányban, természetesen, Románia is szerepel, az itteni helyzet pedig olyan, amilyennek a legtöbben nagyjából ismertük:
Ezen kívül megjelent egy másik jelentés is, melyet a Raiffeisen Bank készített az Országos Statisztikai Intézetnél (INS), az EUROSTAT-nél és más szakintézményeknél elérhető statisztikai adatok alapján. Ebben számos kérdés merül fel a közpénzügyek fenntarthatóságával kapcsolatosan a jelenlegi konstrukcióban, a közalkalmazottak fejezeténél tapasztalható magas kiadásokkal – ahol egyaránt nő az alkalmazottak száma és a bérszínvonal is, valamint a beruházások alacsony szintjével, amely GDP-arányosan az utóbbi 13 év legalacsonyabbika.
Még hozzátehetnénk ezekhez néhány régebbi eseményt és hírt:
* A Képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének nyilatkozatai, melyekben rendreutasította a decentralizálást ellenző minisztereket. Véleménye szerint a decentralizálási folyamat már nem tűr halasztást. Azóta semmilyen további lépést, konkrét cselekedetet sem tapasztaltam.
* Egyes polgármesterek számításai szerint nagyjából 20-30 százalékkal csökkentek a helyi költségvetésekben a beruházásokra szánt összegek a jövedelemadó 16-ról 10 százalékra csökkentésének és e lépésnek a helyi és megyei tanácsok rendelkezésére álló összegekre gyakorolt hatásának következményeként. A legfejlettebb megyei jogú városok polgármesterei elsőkként jelezték a gondot, Bukarest polgármesterével az élen. Emil Boc Kolozsvárról, Ilie Bolojan Nagyváradról fejezte ki az új pénzügyi politikákkal szembeni elégedetlenségét (ld. itt).
* A Botoşani megyei Dimăcheni község polgármestere múlt év végén nyilatkozott a sajtónak, (aztán sokan mások követték), amikor is azt állította, hogy
Ennek oka az, hogy a közpénzből fizetett alkalmazottak bérezéséről szóló 153/2017. sz. kerettörvény elfogadásának következtében Dimăcheni község Polgármesteri Hivatalában 6.000 lej lett az átlagbér. Ennek kifizetéséhez a polgármesternek hozzá kellett nyúlnia ahhoz az összeghez, amelyből 3 nagymélységű kutat kellett volna megfúratniuk, vagyis a 2017-re tervezett egyedüli beruházásoktól kellett elvonni a pénzt (ld. itt). Ezután tovább sokasodtak a példák, egyre több polgármester figyelmeztetett arra, hogy 2017 végére nem marad pénzük a bérek kifizetésére. A kormány válaszképpen megvonta a vállát, tekintettel arra, hogy a Románia által az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségek értelmében 3 százalék alatt kellett tartani a költségvetési hiányt.
Mindezekre az eseményekre és nyilatkozatokra úgy került sor, hogy az utóbbi években már lezajlott egy sor vita egy új közigazgatási-területi rendezési modell romániai létrehozásának és megvalósításának időszerűségéről/szükségességéről.
A gazdaság helyzetének erősödéseket és gyengüléseket tartalmazó ingadozó alakulásán kívül, melyek hatással vannak az országos és a helyi költségvetésekre, a jelenlegi helyzetnek strukturális, elsősorban Románia közigazgatási-területi rendezési modelljével összefüggésben lévő okai is vannak.
Jelenleg nem kevesebb, mint 2.861 község, 217 város és 103 megyei jogú város van (az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint), melyek egy – kis módosításoktól eltekintve – 1968 óta hatályos törvényen alapulnak. A községek száma 1990-hez képest 6 százalékkal, a városoké 6 százalékkal, a megyei jogú városoké pedig 84 százalékkal nőtt. Miközben a lakosság száma 1990-től 2015-ig nagyjából 14 százalékkal csökkent, szintén az INS adatai szerint. Politikai okok és kormányzati szintű komoly elemzések hiánya vagy semmibe vétele vezetett a községekké vált falvak (mint például Dimăcheni község esetében 2003-ban), a városok és megyei jogú városok számának megnövekedéséhez.
különösen a falvak szintjén. Ezek többsége a központi és a megyei tanácsi költségvetéstől függ. Az Expert Forum egyik 2013-as jelentése (13. oldal) arra mutatott rá, hogy e községek és városok nagyjából 25 százaléka képtelen saját forrásokból és a jövedelemadóból a települést megillető részből finanszírozni saját működtető apparátusát. Sőt, ezek 24 százaléka esetében a személyzeti kiadás kétszerese volt a fent említett jövedelemforrások értékének. Ez a helyzet minden valószínűség szerint tovább súlyosbodott annak a törvénynek a tavalyi elfogadását követően, mely a helyi tanácsokra bízza a bérkeret kérdését.
a régiók, megyék, városok és községek közötti jelenlegi jelentős fejlettségbeli különbségeknek. A kormányon lévő pártból/pártokból származó vezetőségekkel rendelkező polgármesteri hivatalok és megyei tanácsok több pénzt kapnak, míg az ellenzéki pártokból származók nyilvánvalóan kevesebbet. Számos tanulmány elemzi a politikai klientúrarendszer és az olyan kormányzati források szétosztásának kérdését, mint amilyen az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL), a Környezetvédelmi Alap, a Kormány Tartalékalapja és más hasonlók.
Itt egyaránt utalok általában véve a közigazgatási alkalmasság – emberi, anyagi erőforrások és az ehhez tartozó működési mechanizmus (közügyek kezelése, törvények és működtetési eljárások) – hiányára, és főleg a közigazgatás krónikus alkalmatlanságára, hogy hatékonyan kezelje a visszatérítendő alapokból származó forrásokat, mind az általános menedzsment, az Európai Alapok Minisztériuma szintjén, mind a fejlesztési alapok közvetlen haszonélvezőjeként.
A legrelevánsabb példák között van a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Nemzeti Vállalat (CNAIR), mely az országos autópálya-, gyorsforgalmi- és országút-hálózat fejlesztésére képtelen felhasználni a Nagy Infrastruktúrára vonatkozó Operatív Program összegeit. Következésképpen jelen pillanatig nagyjából 980 millió eurót volt képes lehívni a 2014–2020-as időszakra biztosított 5,1 milliárdból. 2018-ban vagyunk és rendkívül kevés projekt elég előrehaladott ahhoz, hogy bekerüljön a megvalósíthatók közé. A 2007–2013-as költségvetési időszakban
És a példákat tovább lehetne folytatni a Környezeti Operatív Program, a Versenyképességi Operatív Program és más hasonlók esetében.
A Regionális Operatív Program egy másik releváns példa. Ezt nagyrészt központosítva kezelik, holott a regionális kiegyenlítés a célja, így központi szinten határozzák meg az elsődlegesen elindított finanszírozási irányvonalakat, az elindítási menetrendeket és az eljárásokat. A 8 régió regionális fejlesztési tanácsainak korlátozott szerepük van.
Miként tudjuk egyszerűen számszerűsíteni ezeket a hazai közigazgatási-területi egységek közötti fejlettségi különbségeket? Nos, például az egy főre eső GDP 2015-ben 41 százalékkal volt magasabb a Nyugat régióban (kihagytam a Bukarest–Ilfov térséget, mert mintha más pályán játszana a maga több mint 85 ezer lej/fő értékével), mint az ország legszegényebb régiójában, az Északkeletiben. Hasonlóképpen jelentős különbségek vannak az ugyanazon megyén belüli közigazgatási egységek között. Ezek a különbségek a biztosított szolgáltatások minőségében (vagy hiányában) érzékeltetik a hatásukat és évről évre növekednek.
Egy főre eső GDP régiók szerint (lejben) 2015-ben (balról jobbra: Nyugat, Közép, Északnyugat, Délkelet, Dél–Munténia, Délnyugat–Olténia, Északkelet)
Ilyen körülmények között talán hasznos lenne egy összehasonlítás a szomszédos országokkal, vagy azokkal a fejlettebbekkel, melyek teljesítménye felé törekszünk.
Albánia, például, melyhez gyakran lekezelően viszonyulunk, nemzetközi támogatással már 2014-ben sikerült kidolgoznia egy új helyi közigazgatásról szóló törvényt, és többek között egy új területszervezési modellt is elfogadott.
1992 után, akikor elfogadták a posztkommunista közigazgatási-területi rendezési törvényeket, az albán területet 65 törvényhatósági joggal felruházott településre és 309 községre osztották elsődleges közigazgatási-területi szintként, és 12 regionális tanácsra (a helyi közigazgatás második szintje). A közigazgatási-területi reformkezdeményezés kontextusában elkészített elemzések arra a következtetésre jutottak, hogy ezeknek az egységeknek a 48 százaléka, melyek az ország lakosságának a 17 százalékát képviselték, 5.000 lakónál kisebb közösségekből áll.
A közigazgatási-területi szervezésről szóló, 2014-ben elfogadott és 2015-től hatályos új törvények 61 új törvényhatósági joggal felruházott településre (a korábbi reform 373 törvényhatósági joggal felruházott települése és községe után) és 12 régióra osztották a területet. Gyakorlatilag a helyi közigazgatás megerősítésére került sor, egyetlen új egységbe olvasztva 8-9 korábbi közigazgatási-területi egységet.
Lengyelország, melynek modelljét Románia követni szeretné, az 1998-as reformmal vezette be közigazgatási szintként a régiót (vagy hivatalos nevén a vajdaságot), a 2004-es EU-csatlakozás után pedig ezt a közigazgatási-területi egységet használta a vissza nem térítendő alapok tervezésére és hatékony felhasználására. Ezáltal a fejlesztési elsődlegességek közül sokat azok jelölték ki, akik a legjobban ismerték az igényeket, az európai pénzeket pedig sokkal hatékonyabban használták fel a helyi fejlesztés támogatására. Az eredmény? A Románia lakosságánál kétszer népesebb, 40 milliós Lengyelország GDP-je nagyjából háromszor nagyobb, mint a mienk.
Görögország. Bár néhány évvel a görög válság előtt kezdődött el, a (Kallikratisz-reform néven ismert) közigazgatási-területi reformot a válság kirobbanása felgyorsította és 2011-től kezdődött meg a végrehajtása. Ennek nyomán a törvényhatósági joggal felruházott települések számát 1.034-ről 325-re csökkentették és szintén megszüntettek 54 úgynevezett prefektúrát, melyeket 13 régióval váltottak fel.
Dánia. Bár magas fejlettségi szinttel rendelkezik, az Európai Unió államaik közül 2016-ban az első helyet foglalta el a Világbank kormányzati hatékonyságra vonatkozó rangsorában (az EU-ban Románia az utolsó ebben a rangsorban), 2007-ben nagyszabású közigazgatási-területi reformot hajtott végre. Ennek nyomán 271-ről 98-ra csökkent a törvényhatósági joggal felruházott települések száma, a román terminológia szerinti 15 „megyét” pedig 5 nagyobb régióval váltották fel.
A romániai politikai osztálynak – Albániával és Lengyelországgal ellentétben – még a közigazgatási-területi reformról szóló viták szintjéig sem sikerült eljutnia, még kevésbé valamilyen konkrét javaslatig, vagy egy sor megoldásig. Úgy emlékszem, hogy 2013-ig még egy Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett közbeszerzési eljárás is volt a közigazgatási-területi átszervezési folyamat megalapozását szolgáló elemzési szolgáltatások megrendelésére. Az eljárást megsemmisítették, miután – elég furcsa módon – az összes jelentkezőt kizárták.
Röviddel később egy mindenki által bírált és intenzíven vitatott decentralizálási törvényjavaslat került a közvélemény elé. Az sem volt hosszú életű. Ezért Románia megmaradt az 1968-as területi és közigazgatási felosztásnál, a 8 fejlesztési régió 1998-as megjelenését nem számolva, amelyek nem rendelkeznek jogi személyiséggel, vagy közigazgatási szinttel.
Bár nyilvánvaló, hogy a jelenlegi közigazgatási-területi szervezési modell már semmilyen közigazgatási vagy pénzügyi hatékonyságot sem képvisel, a román közigazgatás és politika működési módja megakadályozott bármilyen valós vitát. Miért?
Ez utóbbiak pedig a pártjuk vezetői iránti lojalitásuktól és elkötelezettségüktől függően részesülnek jelentős kormányzati és megyei szintű pénzügyi „serkentőkben”.
Ennek ellenére a közigazgatási reformra vonatkozó összes programatikus és stratégiai dokumentum a célok között szerepelteti a decentralizálás bővítését és a helyi autonómia növelését. Valójában az eredmények egyáltalán nem bátorítóak, bár történtek lépések az ilyenfajta célok elérése érdekében. Ennek megfelelően a helyi közigazgatás számára továbbra is az áfá-ból és a jövedelemadóból származó részesedés és az állami költségvetésből kapott támogatások jelentik a fő jövedelemforrásokat. Az európai pénzek esetében is hasonló a helyzet. A temesvári, bákói (Bacău), suceavai, kolozsvári elkerülő utak – például – és sok más hasonló beruházás a Közlekedési Minisztérium döntésére és finanszírozására vár, holott ezek a kedvező gazdasági kontextusban és földrajzi helyzetben lévő megyei jogú városok és községek (mint például az ország nyugati részén lévők, illetve Bukarest, Konstanca) jelentős összegeket hajtanak be telek- és épületadó formájában, ezáltal egészítve ki a központi szintről érkező összegeket, melyeket aztán beruházásokra használnak fel. De még itt is visszalépések történtek a jövedelemadó 16-ról 10 százalékra csökkentésével, ahogy arra fentebb már rámutattam.
A legutóbbi közigazgatási-területi reform után 50 évvel (nem hiszem, hogy reformnak lehetne tekinteni a 8 fejlesztési régió 2004-es létrehozását), csaknem 29 évvel az 1989. decemberi forradalom és 11 évvel az EU-csatlakozás után azt hiszem, elég érv szól amellett, hogy a politikai nyilatkozatok szintjéről tovább kell lépni a komoly elemzés, a viták és a konkrét cselekedetek szakasza felé. Ennek a következő reformjavaslatok állhatnának a középpontjában, melyek közül sokat egyaránt felvetettek már politikusok és szakértők is:
különösen az 5 ezer fő alatti népességű községek esetében. Ez csökkentené a működési költségeiket és az alkalmazottak számának növelésével és a jóval nagyobb pénzügyi forrásokkal növelné intézményi képességüket. Ezen kívül egy másik hatás a nagyobb pénzlehívási képesség lenne, amellyel az infrastruktúrába és szolgáltatásba való beruházást lehetne támogatni.
a közigazgatási szinti jelleggel rendelkező régió bevezetésével, mely döntéshozó és végrehajtó szervekkel, saját költségvetéssel rendelkezne, hatáskörök és források központi szintről történő egyértelmű átadásával.
A vissza nem térítendő európai pénzalapoknak az Európai Bizottságon belüli struktúrákkal folyó tervezésekkel és tárgyalásokkal kapcsolatos hatáskörök egy részének átadása a régióknak. Ez csökkentené a kormány és a minisztériumok vagy az alájuk rendelt cégek „jóindulatától” való függést,
csökkentené a román közszolgáltatásokra jellemző különféle közigazgatási formaságokra fordított időt.
Azt hiszem, már nem tűr halasztást az áttérés az egy helyben toporgás és a mesék szakaszáról a cselekvésére, tekintettel a helyi hatóságok, különösen a községek közügyek kezelésével kapcsolatos intézményi és pénzügyi képességére. Annál is inkább, mivel ezek többsége – az egyre nagyobb finanszírozási igények mellett – masszív elnéptelenedésben szenved, vagyis helyi szinten csökken az alkalmazottak és ebből következően az adófizetők száma.
A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.
A Gyilkos-tó környékén nem volt gravifoci a kollégákkal, meg bioszkenneres testzsír-optimalizáló mélykozmetikai kezelés, mint Kolozsváron.
Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.
Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.
Időről időre bejelentik az illetékesek: na, most aztán tényleg felújítjuk a kincses város ikonikus helyszínét. Aztán eltelik pár év, a Fellegvár meg ott áll és csepeg róla az elmúlásba oltott romantika. Megnéztük, hogy néz ki ezen az őszön.
Új, kétszer három sávos autópálya építését tervezik Bukarest és Giurgiu között, amely a várakozások szerint jelentősen javítja majd a közlekedést a térségben.
Vissza a jövőbe: hátratekerték egy hivatali autó kilométeróráját, hogy kevesebbet mutasson. Romániai állampolgárok is eltűntek a pusztító spanyolországi árvízben.
Egy teherautó és egy személyautó ütközött össze Gernyeszegen vasárnap délután, a személyautóban utazó négy személy a helyszínen életét vesztette.
A közlekedésügyi minisztérium kibocsátotta az építési engedélyt a Szatmárnémeti–Óvári gyorsforgalmi út kivitelezéséhez. A partiumi megyeszékhely terelőútjától induló 11 kilométeres autóút újabb összeköttetést teremt majd a magyarországi úthálózattal.
Dulakodásra lett figyelmes egy olvasónk kedden reggel röviddel 8 óra előtt, amely Csíkszeredában, a Kossuth Lajos utcai Electrica előtt tört ki, több ember között.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.
A Gyilkos-tó környékén nem volt gravifoci a kollégákkal, meg bioszkenneres testzsír-optimalizáló mélykozmetikai kezelés, mint Kolozsváron.
Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.
Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.