Á, nem, a magyarok jogaiért küzd. Csak a palotákban jobban lehet küzdeni. Már ha összejön a viszony.
Kétségtelenül kérdéseket vet fel, ha a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) hirtelen késznek mondja magát bevonni az RMDSZ-t a kormányba, amikor látszólag semmi sem kérdőjelezi meg a koalíció stabilitását, amikor Liviu Dragnea lépten-nyomon a választással elért „masszív többséggel” dicsekszik, az ellenzék pedig mintha nem is létezne.
Ilyen körülmények között számomra nehéz megmondani, hogy valóban a PSD csábítgatja az RMDSZ-t, vagy ellenkezőleg, ez utóbbi könyököl, mert úgy hiszi, hogy most kapás van és lenne miről alkudozni.
Egyelőre azt látom, hogy
Tăriceanut az utóbbi időben nem hallottam erről beszélni és nehéz kideríteni, arra készül-e, hogy a következő napokban megtegye, vagy tényleg vannak fenntartásai.
Sokkal inkább az az érzésem, hogy diplomatikusan kifarolgat a helyzetből, tekintettel arra, hogy nem vett részt az RMDSZ legutóbbi kongresszusán, de küldött egy – eléggé dormálisan udvarias – üzenetet: „… Emlékszem az RMDSZ-szel meglévő gyümölcsöző együttműködésemre, amikor miniszterelnök voltam. Ez egyaránt hasznos együttműködés volt a román társadalom és a magyar közösség számára…”
Persze, amikor a politikában szép szavakat hallunk, felmerül a kérdés, hogy vajon mi rejtőzik mögöttük és semmi kétségem, hogy Tăriceanu úrban a mesterien forgatott szavak mögött pragmatikus kérdések merülnek fel. Minek kell Dragneának a társulás az RMDSZ-szel? Már nem jó neki, ha csak az ALDE-val (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) működik együtt? Nincs abszolút többsége? Nem tud elfogadtatni és eldönteni bármit, ami megfordul a fejében?
A Szenátus elnöke számára az a legrosszabb forgatókönyv, ha Dragneának esetleg az fordult meg a fejében, hogy
mely képes belerondítani a szociáldemokraták balos politikai imázsába.
Ennél jobb, Tăriceanu esetleges félelmeit csillapítani képes forgatókönyv lenne az, ha valóban egy stabil PSD+ALDE+RMDSZ koalíció lenne a cél, melynek lennének bizonyos előnyei, melyeket valószínűleg maga Dragnea is számba vett:
Az első a jobboldali ellenzék szétzúzása, a mindenkori összes szociáldemokrata aranyálma, a kommunistákat is beleértve. Fontos lépés lenne, ha nem is az egypártrendszer felé, amilyen Ceauşescu idejében volt, de legalább az egyszövetségi, egyfajta struccteve által vezetett állam felé. Dragneával az élen, természetesen.
A második előny a parlamenti többség növelése lenne, ami mellett már semmiért sem kell izgulni, ha új törvényeket akarnak keresztülvinni és úgy akarják meghunyászkodásra kényszeríteni az ellenfelet, ahogy csak szeretnék.
A harmadik előny Dragnea számára az lenne, hogy egy esetleges PSD+ALDE+RMDSZ szövetség lehetővé teszi az első számára,
Ezzel kénye-kedve szerint kijátszhatja a partnereit, mindegyiket rákényszerítve arra, hogy szófogadóan a helyén üljön.
Ellenkező esetben Tăriceanu a szenátusi elnöki tisztséget kockáztatja, az RMDSZ pedig elveszíthetné az összes etnikai kritériumok alapján szerzett előnyeit, azokat, melyekért úgy tűnik, hogy most éppen könyököl.
A negyedik előny külpolitikai lenne. Romániát mindig is nagyra értékelték a nemzeti kisebbségek iránti toleráns politikája miatt és számon tartották, hogy az RMDSZ kimaradt a PSD-s kormányokból. Egy RMDSZ-szel létrehozott koalíció azt sugallná az európaiaknak, hogy íme, Dragnea valamivel európaibb Pontánál.
Véleményem szerint egy új koalíció, még ha háromtagú lenne is, továbbra is aggasztó lenne az ALDE számára. Dragnea korábban nem mindig viselkedett jóindulatúan Tăriceanuval, de a választás utáni körülmények akarva-akaratlanul közelebb hozták őket egymáshoz.
Bár jelenleg még néha megemlíti a sajtó előtt, hogy „konzultálni fogok Tăriceanu úrral és együtt hozunk majd döntést”, azt hiszem, alig várja az alkalmat, hogy már ne kelljen senkivel sem konzultálnia, és egyedül dönthessen. Nem tudom, hogy miért, de nekem
De a PSD+ALDE+RMDSZ felállás egyelőre csak terv. A felek kölcsönösen méregetik egymást, az RMDSZ pedig már a koalíció asztalára tett egy határozattervezetet, melyben kölcsönös engedmények elfogadását kéri.
Tekintettel arra, hogy sem a PSD, sem az ALDE nem tette közzé a saját határozattervezetét, egyértelmű, hogy az RMDSZ-es tervezet lesz a vita alapja. Ez a gyorsan ébredő előnye.
Ilyen körülmények között nem világos számomra, hogy a PSD csalogatja-e be az RMDSZ-t a kormányba, ahogy azt Dragnea úr mondta, vagy ellenkezőleg, az RMDSZ furakodik előre és könyököl azért, hogy bevonják akkor, amikor – véletlenül – éppen kidolgozta az együttműködés tervezetét.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.