Hogyan hat Klaus Iohannis imázsára a román állami szervek gerinctelensége? Alexandru Gussi írása.
Mandátuma felénél az elnök továbbra is a kétértelműség csillagzata alatt marad, de a körülmények változásra kényszeríthetik.
Minden pénzügyi vagy politikai „lufit” a diskurzus és valóság közötti különbség táplál. A „lufi” kialakulása már körvonalazza a válság horizontját és már csak a kirobbanás pillanata marad talány. Annál talányosabb, minél inkább úgy tesz mindenki, mintha a virtuális valóság a tények fölé kerekedhetne. Így aztán a válság szükséges visszazuhanás a valóságba. Minél jobban elodázzák, annál keményebb lesz.
A szovjet rendszer évtizedekig halogathatta válságát, míg egy tőzsdei lufi néhány éven belül elkerülhetetlenül kipukkan.
Ezekből kiindulva lehet megközelíteni a különleges nyugdíjak kelevényének kifakadása és a híres „erőszakszervek” csúcsán bekövetkezett (ön)tisztogatások miatt kirobbant válságot. Az az obszcén műsor, amit ez a sok csillagos és doktori címes elit nyújt nekünk, valós képet fest a román állam „gerincoszlopáról”. Egyesek szerint az is volt az egyik cél, hogy gyengítsék ezeket az intézményeket. Lehet, de elég könnyen sikerült.
Bármelyik állam sebezhető, főleg a belülről érkező csapásokkal szemben. De a társadalmi szintű ellenállási képesség a mozgósítható polgárok azon képességével kapcsolatos, hogy felfogják a pillanatnyilag fontos dolgokat. Ma ez a képesség minimálisnak tűnik, mert azok, akik magukról azt állítják, hogy a PSD-ellenes (PSD – Szociáldemokrata Párt – a szerk.) társadalmat képviselik, nem nyújtják azt a tisztázó diskurzust, melyre ez utóbbinak szüksége van. Így aztán nem véletlen, hogy sokan az államfő felé fordulnak elvárásaikkal. Ez utóbbi reakcióját egy mini szakaszmérleg részeként kell értelmezni.
Már volt szerencséje négy miniszterelnökhöz (elődje 10 év alatt találkozott ennyivel), hármójukat ő nevezte ki (Cioloş, Grindeanu, Tudose). Imázsa két válságból nyert sokat (Colectiv, 13. rendelet), de választási szempontból elvesztette az elnökpárti parlamenti többség létrehozásáért folytatott csatát. Ez a kudarc még feszültebbé tette kapcsolatát azzal a párttal, mely belehajtotta a 2014-es elnökválasztási versenybe.
Az elnöki program szemszögéből nézve egy elkerülhetetlenül improduktív további két és fél évnyi társbérlet körvonalazódik a horizonton. Támogatói közül nem kevesen már „bundázással” vádolják. Ennek ellenére Iohannis csak részlegesen okozott csalódást választóinak, a non- és anti-PSD-s rétegnek, sőt, még egy új elnöki modellt is sikerült bevezetnie. Itt most nem írhatjuk le részletesen, de a kétértelműségből való kilépés elkerülése a fő jellemzője. Talán nem ez a stratégiai imperatívusz, de legalábbis azoknak az egymást követő taktikai elemeknek az eredője, melyek az elnöki imázs megvédésére és néha érvényesítésére összpontosítanak. Az eredmény viszont egyértelmű: a minimális ellenállás elnöksége, mely ügyesen képes erénnyé változtatni a nemcselekvést. A non-PSD-s választók a Băsescu-modelltől eltérő elnököt akartak, ezt is kapják, és még mindig működik a kereslet és a kínálat találkozása.
Válságmentes időszakokban a kétértelműség tűnik a megfelelő megoldásnak, a nyerő megoldásnak Iohannis elnök imázsa tekintetében. De képes túlélni a válságos időszakokat ez az elnöki modell? Mindenesetre lehet, hogy
Ez pedig absztrakt gond maradna, ha Iohannis elnököt nem azonosítanák már most a majdani Iohannis jelölttel. Az elnök tekintélye mostantól a jelölt esélyeitől függ majd. Ettől kezdve az elnöki imázs egyszerű megóvása diszkréten elválik, majd egyre fokozódó mértékben szembekerül a jelölt esélyeivel, a jelölt azon képességével, hogy megfeleljen potenciális választói új elvárásainak.
A kétértelműségi stratégiának az elnöki politikai diskurzus kiherélése volt a perverz hatása. Ha egy jól körvonalazódott politikai identitású vezetőről lett volna szó, ez a helyzet a „minden román elnöke” logikában végzett üdvözlendő semlegesülési erőfeszítés eredménye lett volna. De a románok 2009-ben, amikor az USL (a PSD és a PNL által létrehozott Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) miniszterelnöknek jelölte és 2014-ben, amikor alig néhány hónapig a „nagy” PNL (PNL plusz PDL) (Nemzeti Liberális Párt és Demokrata-Liberális Párt – a szerk.) elnöke volt, éppen azt értékelték, hogy a politikai világon kívülről érkezett nem-polarizáló elemként, aki kibékíthet sok érzékenységet a non-PSD-s területet középen ketté vágó pro- és anti-Băsescu törésvonal mindkét oldalán. Bármelyik 2014 elejei elemzés azt mutatta, hogy a beazonosíthatatlan, de viszonylag népszerű Iohannis az egyetlen politikai projekt, mely képes egyesíteni a két elcsábított és magára hagyott választói csoportot, a volt elnökét és az USL-st.
De az ennek az imázstőkének az egyszerű megőrzésére tett erőfeszítés a kontextus megváltozásával veszélyessé válik. Egy beazonosíthatatlan politikai tárgy nem rendelkezhet választói talapzattal. Jelenleg Iohannis tűnik az anti-PSD-s réteg egyetlen alternatívájának. Emil Constantinescu is ebben a helyzetben volt két évvel a választás előtt. A hasonlatnak megvannak a maga korlátai, de elég egy rosszul kezelt válság, hogy az elnökből hirtelen „jövőbeni ex” legyen. Akkor viszont már túl késő lesz.
A gazdasági, pénzügyi és szociális politikák szintjén tapasztalható hihetetlen kormányzati vonaglások valószínűleg annak a kísérletnek a következményei, hogy létrehozzanak egy valószínűtlen kompromisszumot a PSD mélységesen populista gazdasági programja és a rendszerszintű túlélés, egy jelentős válság elkerülésének imperatívusza között. Az elnöki mozdulatlanság annak jele lehet, hogy aktív része ennek a kompromisszumnak. De „imázsa” már az ellenségévé vált, ez az imázs pedig a kompromisszumot neo-USL-s „bundává”, a hallgatást pedig a tekintély hiányává változtatja. A valószínűleg bekövetkező válság a kétértelműség kötélpályájának közepén egyensúlyozva éri majd az elnököt. Akkor már csak a (korai nyugdíjazását jelentő) kilépés és egy salto mortale közül választhat majd. Vajon melyik mellett fog dönteni?
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
A tavaly novemberi, érvénytelenített voksoláshoz hasonló arányban járultak az urnákhoz a romániai választópolgárok vasárnap a megismételt államfőválasztás első fordulójában.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.
Reggel hét órakor elkezdődött Romániában a megismételt elnökválasztás első fordulója, amelyben 11 jelölt közül választhat a több mint 18 millió választópolgár.
Székelyföld három megyéje közül tíz óráig a Maros megyei szavazók 6,54 százaléka járult az urnák elé. Hargita megyében 5,76 százalék, Kovászna megyében pedig 5,36 százalék szavazott tíz óráig.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.