// 2025. február 9., vasárnap // Abigél, Alex
Románia

A föderalista

// HIRDETÉS

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökjelöltje el akarja vágni az egységes, oszthatatlan román nemzetállam gordiuszi csomóját. Sajnos nem Nagy Sándor a neve.

Összegyűjtött több mint 200.000 aláírást, hogy indulhasson az elnökválasztási versenyen, és derűlátóan úgy gondolja, legalább ugyanennyi szavazatot fog kapni az első fordulóban is. Azt mondja, önkéntesek segítették, nem került túl sokba, mint ahogy állítása szerint a kampány sem fog sokba kerülni neki, nagyjából talán 10.000 euró lesz. Szilágyi Zsolt Románia elnöki tisztjéért indul, és azt reméli, hogy a románokat és a magyarokat is egyaránt meg tudja majd győzni, támogassák, annak ellenére, hogy terve kényes pontra tapint:

autonómiát, sőt, föderalizálást akar.

Szilágyi Zsolt az első az elnökjelöltek közül, aki kedvezően válaszolt a vreaupresedinte.ro kihívóinak azon kérésére, hogy valós időben, még a választás előtt tegyék közzé a kampány-bevételeket és –kiadásokat. „Teljes mértékben egyetértek. Nyilvánosságra fogjuk hozni az adományok mértékét, illetve az általunk elköltött összeget”, állította.

Szilágyi Zsolt azt mondja, a kampányköltségek fedezésére számlát fog nyitni, ahova „azok segítségét kérjük, akik hisznek a régiók erejében”.

Miért támogatja Románia föderalizálását? „A központosított és korrupt rendszer bizonyította, hogy nem hatékony. Meggyőződésünk, hogy egy eltérő régiókból álló országot nem lehet egy gyakran nacionalista egalitarizmust akaró központból hatékonyan irányítani.

A régiók ereje energiát adhat a gazdaságnak.

Régiókról vagy föderalizmusról beszélni nem magáról a román államról szól, hanem a működéséről, a hatékonyságáról. Egy korrupt, egypólusú struktúra nem hatékony. Egy emberek konszenzusán alapuló erős rendszer modernizálási alternatívát jelent Románia számára”, állítja Szilágyi Zsolt.

Az EMNP elnökjelöltje kettős, magyar és román állampolgár és azt mondja: „A magyar közösség – sajnos – eltűnőben van Romániában. Sok román talán ezt is akarja és egyesek, akik figyelemmel kísérnek engem, azt mondják, nagyon jó, menjetek a fenébe innen, vissza Ázsiába, ahogy mondani szokták.

Mi úgy gondoljuk, hogy Románia velünk gazdagabb.

Azt akarjuk, hogy Románia stabilabb és gazdagabb ország legyen, és az az elképzelésünk, hogy Románia felemelése Erdélyen keresztül egy társadalmi szerződés, melyben a hatalmat nemcsak a központból gyakorolják, hanem a Romániát alkotó közösségek is.”

Fotó: Mohácsi László Árpád

// HIRDETÉS
Különvélemény

Se kiköpni, se lenyelni nem tudja a politikai elit Călin Georgescut 

Sólyom István

Egy módja van annak, hogy elkerülje Románia a nemzetközi arcvesztést: hagyják indulni a májusi elnökválasztásokon a decemberi első forduló nyertesét.

Călin Georgescu, az influenszerek és az M-elmélet – soha nem tudtunk ilyen sokat és ilyen keveset a világról

Fall Sándor

„Az emberiség” soha nem látott tudományos és technológiai eredményeiből „az emberek” egyre kevesebbet értenek. Tényleg csak egy Isten menthet meg minket?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Miért sarkalatos Románia számára az Egyesült Államokkal való barátság?

Sólyom István

Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.

Valláselhagyás Erdélyben – megkönnyebbülés vagy kihívás?

Sánta Miriám

Személyes krízis, az egyházban való csalódás, vagy intellektuális kétely következményeképpen hagyják el az emberek a vallásukat.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Hajrá, Daniel David, menj csak neki buldózerrel az oktatási rendszernek!
Főtér

Hajrá, Daniel David, menj csak neki buldózerrel az oktatási rendszernek!

A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.

Mind a négy óriásvakond nekiment a hegynek Erdélyben
Krónika

Mind a négy óriásvakond nekiment a hegynek Erdélyben

Immár mind a négy „óriásvakond” a hegy mélyében vájja az alagutat a Brassó megyei Alsórákos térségében az egyik legnagyobb erdélyi közlekedési beruházás, a Brassó–Segesvár vasútszakasz felújítása-megépítése során.

Románia: az ország, ahol történhet bármi, az államelnök, a miniszterelnök nem akar lemondani…
Főtér

Románia: az ország, ahol történhet bármi, az államelnök, a miniszterelnök nem akar lemondani…

… közben kiderült, hogy a román hadsereg, rendőrség, titkosszolgálatok emberei Kongóba utazgattak kicsit zsoldoskodni (megáll az ész!)… és láss csudát: így vezet egy kolozsvári trolisofőr… lábbal.

Nem találták meg az eltűnt fiatalembert, szombaton is folytatják a keresését
Székelyhon

Nem találták meg az eltűnt fiatalembert, szombaton is folytatják a keresését

Második napja keresnek egy fiatalembert a zetelaki víztározóban, aki alatt feltehetően beszakadt a vékony jég.

Egyre aggasztóbb ütemben fogynak a romániai gázkészletek, irigykedve sandítanak át Magyarországra
Krónika

Egyre aggasztóbb ütemben fogynak a romániai gázkészletek, irigykedve sandítanak át Magyarországra

Egyre csökkennek a romániai gáztárolókban levő készletek a hideg időjárás miatt, ezt pedig a zsebünkön is meg fogjuk érezni.

Fotókon a víztározónál zajló keresőakció
Székelyhon

Fotókon a víztározónál zajló keresőakció

Felfüggesztették szombaton délután a keresőakciót a zetelaki víztározónál, egyelőre eredmény nélkül. Noha délelőtt még a fagy nehezítette a munkát, délutánra már kedvezett az időjárás, de így sem jártak sikerrel.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.