A Facebook, mint politikai fegyver. Csak ellenzékieknek.
Egy hatalmon levő erő sohasem tud
Azt szokták mondani, hogy a Facebook-on nyerték meg az elnökválasztást. Elképzelhető, ha elfogadjuk, hogy a mobiltelefóniával kombinált közösségi hálózatok terjesztették el a külföldön szavazók által elszenvedett igazságtalanságot az egész társadalmon belül. De ez könnyen félreérthető is. Azt is mondták, például, hogy üzeneteit közvetítő médiaként Victor Ponta elhanyagolta az internetet. Ennek pedig az lehetne a következménye, hogy a közösségi hálózatoknak kellene a bármiféle politikai kampányok fő terepévé válniuk és – természetesen – a mindenféle diverziók és manipulálások által elárasztott új területté.
Ha megnézzük a november 16-i eseményeket, a cianidozás vagy palagáz elleni tüntetéseket, de az „arab tavasz” megnevezés alá sorolt politikai mozgósításokat is, azt látjuk, hogy az internet volt az a média, melyen keresztül erős, valódi társadalmi és politikai konfliktusokból fakadó alternatív üzeneteket közvetítettek. Más szóval, az internet hiteles, vagyis nem gyártott üzenet elterjesztését segítette elő.
Akinek van valamilyen üzenete és nem fér hozzá a hivatalos kommunikációs eszközökhöz, akkor ezeken a hálózatokon keresztül, lépésről lépésre, emberről emberre haladva elterjesztheti. Ezért hiba azt mondani, hogy Victor Ponta az interneten veszítette el a választást, mert nem is ott folytatta a csatát.
Igaz, hogy a PSD kampánycsapata online is éreztette a hatását, egy adott pillanatig pedig Victor Ponta Facebook-oldalának több „barátja” volt, mint az összes többi jelöltnek együtt. De a Facebookon és a médiában megjelent üzenetei teljesen azonosak voltak. Következésképpen azt mondhatnánk, hogy a Facebook igazán
A lényeg az, hogy nem az egyre szélesebb körű internet-hozzáférés vált ki társadalmi változásokat, hanem a társadalmi bírálatok találnak az internetben egy rendkívül jó népszerűsítési módot. Nem Hollandiában vagy Finnországban történtek politikai tömegmozgósítások, hanem Ukrajnában.
Ez azt jelenti, hogy az internet ezúttal elsősorban a hátrányos helyzetűeknek kedvezett, akik a társadalmi szöveten belüli vagy földrajzi szétszórtságuk miatt nem tudták magukat másképp megszervezni. Ahhoz, hogy a Facebook hasznos politikai eszközzé váljon, a felhasználónak rendelkeznie kell egy tiltakozó üzenettel. Az internet az a közeg, mely a gyengéket segíti, hogy megvédjék magukat.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.