Dragnea vezérék ordasszemet néznek a valósággal.
Az a költségvetésben keletkezett hiány, melyet Liviu Dragnea – neki megfelelő módon – a nehéz örökség rovására akar írni, nem más, mint egy egyszerű bizonyíték arra, miként működik Románia a kampányígéreteken túl.
Nem valósultak meg a 2016 utolsó hónapjaira tervezett bevételek. Nem is volt rá túl nagy remény. Az adók csökkentése serkentheti a bevételeket, de csak bizonyos mértékig. Fejlesztési lépések, elsősorban beruházások nélkül a fogyasztáson alapuló növekedés csak egy bizonyos határig fokozható. A román gazdaságban pedig
mert az importot fokozza túlzott mértékben. Végül az adók csökkentésével elért vásárlóerő-növekedés a külföldi munkahelyeket finanszírozza, a bevételek csökkenése viszont közvetlenül a nemzeti költségvetést sújtja.
Most látható, hogy teljes mértékben jelentkeznek e politika hatásai. Az új kormány a valósággal szembesül. Nem léteznek a sokat hangoztatott bevételek, nem lehet elérni azt a behajtási szintet, mely 2017-ben biztosítani tudná annak a számos kampányígéretnek a teljesítését, melyek jelentős mértékű győzelmet biztosítottak a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) számára a múlt decemberi választáson.
Indítson vizsgálatot Dacian Cioloş és miniszterei ellen? Megteheti, de ennek inkább a propagandához van köze, mint a gazdasághoz. Ám a tervezett vizsgálat, melyet végül nem egy eseti, hanem a költségvetési bizottság fog lefolytatni, képes-e biztosítani a kormányzáshoz szükséges pénzt?
Románia már 2008-ban is megtapasztalt egy jelentős bevétel-zuhanást, amikor a gazdaság ugyanúgy dübörgött, mint most, de gyors léptekkel közelített a pénzügyi válság katasztrófája felé. A politikusok akkor sem akarták tudomásul venni a valóságot. Akkor is a választási kampány kellős közepén álltunk és nagy igény volt ígéretekre. A tanárok megkétszerezett fizetéssel kezdték 2009-et, hogy aztán 25 százalékos csökkentést szenvedjenek el a többi közalkalmazottal együtt 2010-ben.
Nyilvánvaló, hogy
Liviu Dragnea magyarázhatja a lakosságnak, hogy ezért a technokraták a hibásak, de továbbra is kérdéses a 2017-es költségvetés felépítése.
Ha továbbra is az összes ígéret teljesítésének útján fog haladni, a PSD-s kormányzat hamar pénzzavarba kerül. Néhány hónap múlva negatív és drasztikus kiigazításra szorul. Bár választási és kormányzati programjában a megszorítás előtti jó idők visszatérését jelentette be, a PSD ígéretei nagy részének befagyasztására kényszerül majd. Ha racionális.
Ha nem, akkor a költségvetési hiány és az ország eladósodottsági mértékének növelésével járó kétségbeesett lépésekhez folyamodhat. Ami a görög tapasztalat miatt már nem működik. Többé már senki számára sem elfogadható megoldás hitelből fizetni a béreket és nyugdíjakat.
A Dragnea-kormány számára a vártnál hamarabb jött el az igazság pillanata. A költségvetési hiányt nem emelheti 3 százalék fölé, a beruházások visszametszése pedig már nem opció. A beruházások ágazata adott, amennyit tudott, és most rendkívül nehéz helyzetben van. Beruházások nélkül európai pénzek sem jönnek és nincs sem több munkahely, sem fejlődés, sem gazdasági növekedés, sem költségvetési bevétel, sem pénz bérekre és nyugdíjakra. Mit fog tenni Dragnea?
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.