// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
PNL

A bizalmatlansági indítvány sikere: pirruszi győzelem?

// HIRDETÉS

Erősen jól kell lavíroznia az új román kormány hajójának a PSD által hátrahagyott vízi aknák között, ha nem akar nagyon hamar a levegőbe repülni.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányból távozása által keltett eufóriának gyorsan át kell adnia a helyet az elkövetkezőkre vonatkozó komoly és alapos elemzéseknek. Az új kormányról szóló tárgyalásokat pénteken, szombaton és vasárnap le kellene folytatni, sok ok miatt nincs idő laca-facára. Ezúttal Iohannis elnök áll a vezérlőpultnál, nem Dragnea vagy Dăncilă.

Ha a következő időszakban nagy kudarcok történnek, az új kormány megalakításában vagy az általa megtett első lépések esetében, akkor az október 10-i győzelem bumerángként fordul a kormány új vezetői, de Iohannis ellen is.

Az új kormány megalakítása

A PSD-ben kevés volt a Dăncilától megszabadulni akaró áruló. Így aztán bukik Ponta terve, hogy a PSD-vel és más kalandvágyóval alakítson parlamenti többséget. Viorica Dăncilă elnökjelöltségét nem vonják vissza, ahogy azt Ponta kérte, a PSD pedig ellenzékben nyalogatja majd a sebeit, maximálisan kihasználva azt a lehetőséget, hogy keményen bírálhatja a következő kormány által esetlegesen megtett népszerűtlen lépéseket.

Ahogy azt Iohannis elnök bejelentette, valószínűleg Ludovic Orban lesz a kijelölt kormányfő, ami azonnal ellenük fordítja a Pro Romániát és lehetséges módon a Népi Mozgalom Pártot (PMP) is. Orban a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR), az Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE), de akár még az RMDSZ-szel és néhány kisebbségi parlamenti képviselővel is csak maximum 170-180 képviselőt gyűjthet össze, ami távol van az új kormány elfogadásához szükséges 233 szavazattól. A másodjára jelölt, valószínűleg szintén Orban-kormány átmenne, de azután azzal a lehetetlen küldetéssel szembesülne, hogy keresztül kellene vinnie törvényeit a parlamenten és bármikor beleütközhetne egy bizalmatlansági indítványba. Vagyis rendkívül nehéz lenne az élete, miközben Romániának sürgős, de népszerűtlen, a PSD által sebesen kihasználható lépésekre lenne szüksége. Második próbálkozásra akár egy Pro Románia és PMP által is elfogadható kormányfőt jelölhetnének, hogy kényelmes többségük legyen a parlamentben. Előrehozott választásról nem érdemes beszélni, mert nem látok túl sok parlamenti képviselőt, akik készek lennének lemondani egy mandátumról úgy, hogy semmi biztosítékuk nincs egy újabb elnyerésére.

Az új kormány sürgős lépései

Sok és nyomasztó lépésről van szó:

* A minisztériumok átadását-átvételét, főleg a pénzügy és a kormány főtitkársága esetében rendkívül gondosan és alaposan kell elvégezni, hogy aztán a PSD ne mondhassa azt, hogy milyen jók voltunk mi és milyen ostobák vagytok ti. Az átadási-átvételi bizottságoknak kötelezően tartalmazniuk kell semleges, hazai és külföldi szakértőket.

* Új kormányzati struktúra. Kevesebb, 14-15 minisztérium, hogy drasztikusan csökkentsék az állam működési költségeit. A megmaradó minisztériumokban a magas rangú tisztségviselők második és harmadik szintjén levőket másokra kell lecserélni, szakmai teljesítményi kritériumok alapján. Teljes mértékben elengedhetetlen egy pontos lista az állam működési költségeinek további csökkentéséről, de figyelembe kell venni az egyszerű polgárok védelmét, továbbá a különleges nyugdíjak és a PSD-s rezsim volt parazitái által érdemtelenül felvett óriási bérek kiiktatását.

* Lépések a 2019-es állami költségvetés „lezárására”.

Rendkívül nehéz és sürgős feladat, tekintettel arra, hogy a 3 százalékos hiánycélon belül kell maradni. Eugen Teodorovici már ki is jelentette, hogy a kormányra lépésre vonatkozó szándékukat kifejező pártok nem lesznek képesek „lezárni” az idei költségvetést. A volt pénzügyminiszter azt állítja, hogy állítólag csak ő rendelkezett volna a mentőötletekkel.

* A 2020-as költségvetés kidolgozása. Szintén nehéz feladat, mert a költségvetési források nem fedezik a bér- és főleg nem a nyugdíjemeléseket (2020 szeptemberében 40 százalékos emelés lenne), melyeket a PSD „átpasszolt” az új kormánynak. A beruházásokra, hadseregre és más sürgősségekre szükséges összegekről nem is beszélve. Az ezen tervek megvalósításában elszenvedett bármilyen kudarcot vagy baklövést azonnal kihasználna az ellenzékben lévő PSD.

* Az elnökválasztás előkészítése. Ha a külföldön élő románok nem tudnak majd tisztességes körülmények között szavazni, akkor a hivatalban lévő kormány lesz a hibás, nem az előző.

* A 114-es és a 79-es sürgősségi kormányrendelet azon rendelkezéseinek a kiiktatása, melyek eltorzították az energiapiacot.

* A magisztrátusokat vizsgáló különleges részleg, a SIIJ felszámolása, a Velencei Bizottság és a GRECO kérésének megfelelően.

* Hatékony lépések a polgárok biztonságának növelésére.

* Új európai biztosi javaslat megnevezése.

Az új kormánycsapat

A Nemzeti Liberális Párton és más pártokon belüli politikai tisztségeken túlmenően az új minisztereknek rendkívül hozzáértőknek és alkalmasaknak kell lenniük, ami néha ellentmondásban van a politikai tisztségekkel. De létfontosságú, hogy az új miniszterek részletesen ismerjék az általuk irányított területet, hogy leszűkítsék az új tisztségekhez való alkalmazkodáshoz szükséges időt is. Ugyanakkor vissza kell hívni a kormányba a más politikai területeken tevékenykedő szakembereket, vagy a pártok által javasolt független személyeket, hogy ezeknek a pártoknak a támogatását is biztosítsák. Az új kormány feladatai – sajnos – olyan nagyok és sürgetőek, hogy nem nagyon marad idő elmélkedésre és alkalmazkodásra. Gyorsan és hatékonyan kell cselekedni.

Új kormányprogram

A kormányfőn és a miniszterek listáján túlmenően az új kormány által előterjesztett kormányprogram is alapvető fontosságú. Látnunk kell az új kormány által tervezett lépéseket és azt, hogy milyen mértékben esnek egybe Románia nemzeti érdekeivel.

A bizalmatlansági indítvány elfogadása a második jelentős lépés afelé, hogy az európai parlamenti választás után Romániát visszatérítsék egy racionális és gazdaságilag, pénzügyileg és társadalmilag kiegyensúlyozott pályára. De óriási kockázatokkal is jár, melyeket a Dăncilă-kormány által a gazdaságban, a pénzügyekben, a közrendben és más jelentős területeken hátrahagyott „bombák” kezelése okoz. A jövendőbeli kormány kudarca a PSD azon esélyével egyenértékű, hogy megnyerje a következő parlamenti választást és magas lovon ülve térjen vissza Románia élére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.