// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

27 éve Temesvár felvette a harcot a kommunista diktatúra ellen

// HIRDETÉS

Tulajdonképpen ez volt a forradalom. Ugyanis később az államcsíny szépen ráült.

1989. december 15-én a temesvári református templom lett a legforróbb pont Romániában. Néhány száz magyar hívő érkezett Tőkés László református lelkész – a kommunista rezsim egyik opponense – megvédésére, akit bírósági határozattal lakoltattak ki a református templommal közös épületben lévő paplakból. Ez még nem rezsim- vagy Ceauşescu-ellenes, hanem Tőkés-párti tüntetés volt.

Egy adott pillanatban sok román érkezett a baptista templomból is. Akkor énekelték először az „Ébredj, román!”-t. Meggyulladt a láng!

Temesvár számára drámai hét következett december 16-a és 22-e között.

A lázadás december 16-a délutánján a Mária téren folytatódott. A Temes Megyei Securitate Megfigyelési Szolgálatának Jegyzőkönyve szerint, december 16-án 14:00 órakor skandálták azt, hogy „Le Ceauşescuval!” és „Szabadságot!”.

Útját állták a villamosoknak, a forgalom is leállt, a tüntetők száma pedig meghaladta a 2000 főt.

A hatóságok erőszakos fellépése következett. A Belügyminisztérium (MI) egyik bevetési szakasza és tűzoltóautói működésbe léptek. Ceauşescu azt kérte a Megyei Pártbizottság első titkárától, Radu Bălantól, hogy egy óra alatt oldja meg a helyzetet.

Menetoszlopokba rendeződő tüntetők indultak a város fő lakónegyedei és a PCR (Román Kommunista Párt – a szerk.) Megyei Bizottsága felé, ahol gazdasági és politikai követeléseket fogalmaztak meg.

A megye politikai vezetősége megtagadott bármiféle párbeszédet

a tüntetőkkel és brutális fellépésre adott utasítást, gumibotokkal, vízsugarakkal és kutyákkal próbálva meg szétkergetni őket.

Radu Bălan és a Központi Bizottság éppen Temesváron tartózkodó titkára, Ilie Matei megkezdték a Belügyminisztérium 002600. számú utasítása alapján kidolgozott bevetési terv végrehajtását.

A Temes Megyei Milícia Ioan Popescu ezredesből, a Milícia főnökéből, Ion Deheleanuból és a Securitate főnökéből, Traian Simából álló irányítócsoportja a tüntetők erőszakos szétkergetésére adott parancsot. Ennek alapján a Milícia bevetési szakaszaival, valamint a Securitate- és tűzoltócsapatok alegységeivel támadták őket. Több tucat személyt sebesítettek meg és vettek őrizetbe. Őket

a formai követelmények teljesítése nélkül a Milícia fogdájába és a Popa Şapcă börtönbe szállították.

A tüntetők egyik menetoszlopa a Megyei Pártbizottság felé haladt, át a Michelangelo-hídon. A tüntetők megtámadták a székházat, betörték az ablakait és megpróbálták leverni a kommunista jelképeket. Az első titkár erősítést kért a Milícia Felügyelőségétől. Szakasznyi kezeslábasba öltözött, pajzsos, gumibotos és sisakos harcos érkezett az antiterrorista alegységtől (USLA), akik többek között könnygázt is bevetettek. Helyreállították a rendet.

Ilie Matei első titkár 20:45 órakor azt kérte Constantin Zeca alezredestől, a Temesvári Gépesített Nagyegység parancsnokának helyettesétől, hogy a Milíciának nyújtott segítségként vezényelje ki a laktanyából a csapatokat és a haditechnikát.

A MApN (Honvédelmi Minisztérium – a szerk.) két hadosztályának parancsnokai 24, egyenként 10 felfegyverzett, de lőszerrel nem rendelkező katonából álló őrjáratot küldtek a városba.

A tüntetők a Mária téren gyülekeztek újra. 23 óra után a Katedrális felé indultak. Tüntetők mentek az Egyetemi Komplexumba is, azt remélve, hogy a fiatalokat is megmozdítják, de itt nem jártak túl nagy sikerrel.

A kollégiumokban lakóknak nem sok közük volt a temesvári szellemhez.

A temesváriak elindultak a Circumvalaţiunii, Aradi és Lippai úti lakótelepek felé is, hogy tüntetésre hívják az embereket.

Radu Bălan utasítást adott, hogy „minden erőt be kell vetni a tüntetők szétkergetésére és aztán a városban sétálók letartóztatására”. Reggelig több mint 200 személyt tartóztattak le.

Vasárnap, december 17-e korai óráiban Temesvár ostromlott és feldúlt város benyomását keltette. Zajlott a betört kirakatüvegek pótlása, rendfenntartó erőket helyeztek el a város különböző pontjain. Helyreállították a nyugalmat. Egyelőre.

Ilie Matei első titkár: „Nem lépnek fel teljes eréllyel!”

A tüntetés elfojtására irányuló tevékenység a Temes Megyei Milícia egyik belső dokumentumából derül ki, melyet Romeo Bălan bíró ismertetett.

„1.000 személy található a Mária téren… Két Securitate-szakasz és 100 milicista állítja helyre a rendet.”

22:10 óra – A Banatul Vállalatnál 150 személy az „Ébredj, román!”-t énekli. Be akarnak menni a vállalat területére, de nem engedik be őket.

22:15 óra – A rendfenntartó erők 14 őrizetbe vett személyt hoznak a Milícia székházába. Popescu Ioan ezr. a megyei pártbizottsággal beszél és jelentést tesz az műveleti helyzetről, új eligazítást kap.

22:25 óra – Matei Ilie titkár közli Popescu Ioan ezredessel, a főfelügyelővel, hogy nem uralja megfelelően a helyzetet a Máriánál.

22:30 óra – Radu Bălan közli Popescu Ioan ezredessel, hogy bizonyos ellenszegülő elemek a Központi Parkba vezető hídon tevékenykednek, ahova utóbbi erősítést és egy tűzoltókocsit küld.

22:50 óra – Sima Traian ezredes jelenti, hogy uralja a műveleti helyzetet.

23:07 óra – Sima Traian jelenti Vlad Iuliannak (a Securitate parancsnoka – a szerk.) a pillanatnyi műveleti helyzetet.

23:15 óra – Popescu Ioan ezredes jelenti Tudor Postelnicunak (a belügyminiszter – a szerk.), hogy 16 személyt vettek őrizetbe, további 34-et a későbbiekben hoznak a székházba, a Securitate tisztjei pedig 75 személyt ismertek fel a tüntetők közül…

23:50 óra – Popescu Ioan ezredes jelenti Radu Bălannak, hogy bekapcsolódik a két aradi szakasz is.

A terepen lévő egység jelenti, hogy az AEM-től 200-an haladnak a város felé.

0:15 óra – Popescu Ioan ezredes jelenti Postelnicunak, hogy 1.000 személy a Máriáról és 700 a Buziaşului útról a Megyei Pártbizottság felé indult. Parancsot adnak a feloszlatásukra.

0:35 óra – Bunoaică alezredes egy kutyás szakaszt küld a térségbe a helyzet megoldására.

0:45 óra – Popescu Ioan ezredes jelenti Postelnicunak, hogy a Megyei Pártbizottságnál Deheleanu Ion ezredes irányítja a fellépést, és meghiúsították a 700 személy akcióját.

1:15 óra – A Securitate-csapatok 20 tüntetőt vettek őrizetbe, akiket majd az egységbe visznek. Sima Traian ezredes a börtön vezetőségével tárgyal, hogy készítsenek elő néhány cellát azoknak, akiket a térségből bevisznek.

1:50 óra – Sima Traian jelentés tett Vlad Iuliannak a térségbeli helyzetről. A Securitate-zászlóalj parancsnokától azt követelik, hogy akciói során minél több személyt vegyen őrizetbe.

Ilie Matei december 17-én arra hívja fel Popescu figyelmét, hogy: „Nem lépnek fel teljes eréllyel!”

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS