// 2024. december 4., szerda // Borbála, Barbara
egyesülés

1918-ban nem ebben egyeztünk meg

// HIRDETÉS

Valóban, miért is kellene Erdélynek eltűrnie a bukaresti központ zsarnokságát? Sabin Gherman írása.

Igen, nyíltan kell beszélnünk: micsoda valójában Románia? Min alapul, mire támaszkodik? Mik az értékei, a területen és a népességen kívül? Nyugati vagy keleti? Jó itt tanyázni?

Erdélyiként jogom van – és ugyanakkor kötelességem is – kérdéseket feltennem magamnak.

És megteszik ezt a moldvaiak, a bánságiak, a bukovinaiak is. Igen, a bukarestiek is. Amikor Vlachia nyakába szakadt a történelmi szerencse, akkor azt választottuk, hogy elfogadjuk ezt.

Először a moldvaiak tették meg 1859-ben – két-három év után a moldovai metropolitával és Ion Creangăval az élen utcára vonultak és a szétegyesülést követelték; a bukaresti kormány csendőröket küldött rájuk, akik nyomában halottak és sebesültek maradtak.

1918 márciusában a besszarábiaiak is elfogadták; igaz, nem szokás arról a kétmilliós megvesztegetésről beszélni, amit Marghiloman vlach kormánya adott Inculeţ-nek (Ion Constantin Inculeţ, 1918 márciusában a Moldovai Demokratikus Köztársaság országgyűlési elnöke volt – a szerk.) – a besszarábiai képviselők 1924-ben levelet írtak a királynak:

„Fenség, Besszarábiát hat éve – sajnos – oly módon igazgatják, ahogy ma még az afrikai feketegyarmatokat sem lehetne igazgatni.”

A bukovinaiak is bekapcsolódtak ebbe a nemzeti körtáncba: egy év sem telt el az egyesülés óta és Iancu Flondor, a csarnócai (Cernăuţi) Román Nemzeti Nagygyűlés kezdeményezője a Brătianu körüli ügyeskedők rossz szokásaitól megundorodva vonul vissza.

1918. december 1-én az erdélyiek is lecserélik a bécsi keringőt az olténiai szirbára – ugyanakkor hirdetik ki a Bánság egyesülését is, de erről nem nagyon írnak a tankönyvekben; nos, tíz évvel később Iuliu Maniu és a többi erdélyi képviselő Gyulafehérváron gyűlt össze és a szétegyesülést követelték – erről sem írnak a tankönyvek; a múltban a birodalmi hatóságok által a regionális hazafisága miatt üldözött bánsági Sever Bocu pedig Bukarest ellen lázadt: „A központosításnak nincs nemzetisége; akár magyar volt, akár román, mindig ugyanazokhoz a logikus következményekhez vezetett: kizsákmányoláshoz és szegénységhez! Az én programomnak a regionalizmus az alapja.

Az az ember, aki nem a faluját, a szűken vett szülőhelyének számító tartományát szereti első helyen, az nem szereti a hazáját.

A központosítással az erős kulturális határt képező nyugati városok Jászvásár (Iaşi) sorsára jutnak, dicsőséges romokká egyetlen város, Bukarest érdekében!”

Igen, e nagy egyesülés szinte valamennyi harcosa a vlach trükkök miatt csalódva távozott – és ha engem szidni akarnak, akkor olvassák ezt, Traian Vuia írta: „20-30 év után arra fogunk ébredni, hogy elbalkánosodunk, miután azt a szép álmot dédelgettük, hogy mi fogjuk majd balkántalanítani a Kárpátokon túli testvéreinket” (1922).

Betartottak bármit is a Bukarest alatt egyesült tartományoknak tett ígéretekből? Szó sincs róla: a „puszit az orrára és edd el mindenét” volt az igazi himnusz, amit apró betűkkel írtak, mint a bankok.

Aztán jött a háború, majd a kommunizmus, és a párizsi szelet volt a pótzászlónk, a csirke farhát pedig a gerincünk.
És eljött 1989 decembere is – és 30 évnyi szabadság után olyan zűrzavarban találtuk magunkat, amire nem volt még példa.

Mi van ma? Egy semmirekellők, bukott diákok, videlei üresfejűek által vezetett ország.

Sertéspestis közeleg? Az állam csökkenti az ellenőrzéseket. 42 százalék funkcionális analfabéta? Az állam idióta tankönyveket nyomtat ki. Vissza nem térítendő pénzeket kapunk az Európai Uniótól autópályákra és regionális kórházakra? Az állam tíz éve úgy tesz, mintha térképeket rajzolgatna és zászlócskákat tűzöget a térképre. Eltávozott az országból a munkaerő ötöde, méghozzá a képzett része? Az állam masszívan felpörgeti a szociális segélyeket. „Nukleáris opcióval” fenyeget bennünket Brüsszel? Az állam – a pillanat hatalmasai révén – olyan piszkozatokat ír, melyekkel megmenthetné a börtöntől a pillanat hatalmasait.

Miért kellene nekem, az erdélyinek, mindezeket eltűrnöm?

A moldovainak, a bánságinak, a bukovinaianak? Végül is mindegyik azzal a gondolattal vett részt ebben az egyesülésben, hogy együtt jobbak leszünk valamire. Jobban fogunk élni, mindenki képes lesz megépíteni egy utat, egy iskolát, egy kórházat – vagyis pontosan azt, ami mindig is erőssé tesz.

Mi lett a december 1-i gyulafehérvári kiáltványból? A hangzatos ígéretekből? Az új tartományok által hozott csodálatos sokszínűségből? Hát a Jászvásáriak Memorandumából, abból a – szinte ismeretlen – 1919-esből, melyben az emberek egy Nyugat felé vezető utat kértek, melyet már 1859-ben megígértek nekik, de amiről aztán nagyon sebesen meg is feledkeztek?

1996-ban megszavazták a Mócok Törvényét – 22 év telt el azóta, és még mindig nem alkalmazzák. Az az igazság, hogy akár tetszik, akár nem:

Vlachia hatalmasai nem tartották be az idegeneknek tett ígéreteket, de nem tartották be a románoknak tett esküjüket sem.

Mit sikerült megvalósítanunk az elmúlt száz évben, azon kívül, hogy összegyűjtöttük az ostobákat és állami tisztségekbe ültettük őket? Igen, az erdélyieket is muszáj közéjük sorolni.

Ebben az országban az írók, a parasztok, a gyermekek nyugodtan éhen halhatnak – de a szekusok vagy a politikusok soha. Igen, ez a tükör: nincs egy tisztességes kórházunk a rákbeteg gyermekek számára, de eltapsolunk negyvenhárom millió eurót annak kőbe vésésére, hogy Jancsi csakis Mariskával fekhet le.

Több ezer nyugdíjast küldünk ingyenes vakációra Görögországba, de nem vagyunk képesek kifizetni egy szőcsvásári (Suceava) tantárgyolimpikon útját a világ legnagyobb csillagászati versenyére.

Az udvar végébe szarunk, de belenyomunk egymilliárd eurót a Megváltás Katedrálisába –

hadd lássák a külföldiek, hogy nemcsak Jézusnak, hanem Istennek is trikolór buletinje (személyi igazolványa – a szerk.) van.

És akkor miként határoznád meg azt az országot, melyben élsz? Ide költöznél, ha az Unió más részén élnél? Miért kellene erdélyiként elfelejtenem a nyugatbarát történelmemet, akármennyi is volt az? Azért, hogy az új szuperhatalom előtt hajbókoljanak, melynek most Teleorman a neve, a hajdani Scorniceşti helyett (Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor szülőfaluja – a szerk.)? Mi van Vlachiában, ami nincs Erdélyben? Mi van Vlachiában, ami nincs a Bánságban, Moldvában, Bukovinában?

Hogyan lett abszolút kulturális értékké a trükközés és a nevetségesség?

Tudom, az oktatás a megoldás; de azt is tudom, hogy ezzel a javaslattal csak feleslegesen jártatjuk a szánkat.

Ezek a kérdések, még ha kényelmetlennek és rosszkedvűnek is tűnnek, nemcsak ebben a vezércikkben szerepelnek – az emberek nyíltan beszélnek, bejárják a Nyugatot és látják a különbséget, látják, hogy ott néhány másolt mondatért egy disszertációban a miniszter benyújtja a lemondását, meg azt is, hogy a tolvajok börtönben ülnek, nem törvényeket gyártanak.

Egy nap majd azt fogják mondani: amivé mára az ország lett, ezzel a nyomorultakból és analfabétákból álló egész bandával, amikor az egyik rész nem tartja be a szerződést, akkor a másiknak már nincsenek kötelezettségei. És jól meg kell jegyezni: talán nem véletlen, hogy éppen a történelem- és földrajztankönyveket rontották el – Isten nem ver bottal.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
Főtér

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Georgescu, a magyarbűvölő
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.