-
Nagyon meg volt hatva, amikor a nemzetközi zsűri ma bejelentette Bukarestben, hogy Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben – mondta Nicolae Robu, a város polgármestere. A neheze viszont még csak most jön – figyelmeztetett, hatalmas felelősséggel jár, hogy a város tisztességesen készüljön fel és viselje ezt az értékes címet.
Temesvár 48,5 millió eurós költségvetést állított össze az kulturális fővárosi programok megvalósításához. Ebből húszmilliót a helyi költségvetés, ötmilliót a megyei, másfél milliót pedig az Európai Bizottság fog biztosítani. A polgármester arra számít, a maradék 22 milliót Románia központi büdzséje állja.
Pályázatát a fény metaforájára és a Béga csatorna összekötő erejére építette fel, ezt itt részleteztük.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.