// 2026. március 1., vasárnap // Albin

Leszavazott Orbán Viktor

// HIRDETÉS

-

Leadta a szavazatát Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő azt tartja a vasárnapi kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.

A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak - akik között sok külföldi tudósító volt -, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában. A szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval érkezett reggel fél kilenc után.

Orbán Viktor úgy nyilatkozott, arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak.

„Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen" - fejtette ki.

Az alkotmánymódosítás lehetőségét Orbán Viktor nem zárta ki, de nem ezt tartja a jövő hét legfontosabb feladatának, hanem a brüsszeli tárgyalásait arról, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: „ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.

Utalva arra, hogy az EU-ban Magyarország az első, amely népszavazást tart a kérdésről, azt mondta, „büszkék vagyunk, hogy mi vagyunk az elsők", és örülne, ha ezt mások is követnék.

Közölte továbbá: itthon többpárti megbeszélést indítanak arról, milyen jogi formában illesszék be az emberek akaratát a magyar jogrendbe.

Elmondta azt is, hogy szombaton ő maga is részt vett telefonos kampányolásban, és „nagyon megértő, együttérző, az ügy fontosságát átlátó választópolgárokkal" beszélt.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro