// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Gulyás Gergely: politikai értelemben mindenképpen érvényes lesz a népszavazás

// HIRDETÉS

-

Politikai értelemben akkor is érvényes lesz a népszavazás, ha a részvételi arány nem haladja meg az 50 százalékot - mondta Gulyás Gergely, a magyar parlament fideszes alelnöke az El País című spanyol baloldali napilapnak adott, vasárnap megjelent interjújában.

„Ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen, szükséges a szavazók több mint 50 százalékának a részvétele. Habár politikai nézőpontból akkor is érvényes, ha nem éri el ezt a számot. Mi a nemek nagy többségét szeretnénk, hogy az állampolgárok így adják támogatásukat ahhoz, hogy a magyar kormány tárgyaljon az EU-ban más kormányokkal" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy szerinte az európai állampolgárok nagy többsége is ugyanezeket a nézeteket osztja.

Mint mondta, a magyar referendum jó példa lehet más uniós országoknak, hogy ki lehet nyilvánítani: az Európai Bizottság által hozott megoldások szemben állnak az európai szavazók véleményével.

A kormány álláspontját firtató felvetésre hangsúlyozta: az nem kérdés, hogy szolidaritást kell mutatni és anyagilag segíteni kell azokat a biztonságos országokat, ahová a menekültek elsőként érkeznek, például a szírek esetében Törökországot, de „nincs semmilyen nemzetközi törvény, amelyik azt mondja, hogy a menekültek dönthetnek, melyik országban akarnak élni".

„Hiba azt gondolni, hogy képesek vagyunk millióknak segíteni Európában" - jegyezte meg.

A politikus beszélt arról, hogy a párizsi támadások után nem kérdés, a menekültek és a jobb életet kereső bevándorlók között érkeztek terroristák is Európába.

„Nem mindenki, aki Európába érkezik terrorista, de őrület engedni, hogy milliók lépjenek be Európába ellenőrzés nélkül. Ez veszély a társadalmunkra, függetlenül a százaléktól" - hangsúlyozta.

Az El Paísban megjelent interjúban azt is elmondta, hogy az uniós áthelyezési rendszer nem működik, noha 160 ezer ember áttelepítéséről döntöttek, eddig mindössze 5 ezer embert helyeztek át.

„Ráadásul van egy másik javaslat Brüsszelben az asztalon a korlátlan befogadásról. Ez az, amit el akarunk kerülni" - mondta az alelnök, és hozzátette, hogy ez a népszavazás nem az aktuális megállapodásról szól, hanem a jövőbeli döntésekről, eljárásokról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro