// 2026. október 12., hétfő // Miksa

És elkezdődött!

// HIRDETÉS

-

Reggel hét óra óta az ország 3200 települése, és 41 megye élére választhatnak vasárnap önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok.

A választói névjegyzékben szereplő 18 millió 265 ezer polgárt helyi idő szerint 7 és 21 óra között várják az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe.

Mint ismeretes, a voksolás során mindenütt megválasztják a polgármestert, valamint a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait. A megyei tanácsok elnökeit most nem a polgárok közvetlenül, hanem a tanács tagjai egymás közül, később választják. A választópolgárok tehát mindenütt három szavazólapot kapnak, kivételt Bukarest képez, ahol mind a hat kerület élére polgármestert és kerületi tanácsot, a főváros élére pedig képviselőtestületet és főpolgármestert is választanak.

Az egyfordulós rendszerben a legtöbb szavazatot összegyűjtő polgármester-jelölt kerül a községháza vagy városháza élére, függetlenül attól, hogy megszerezte-e voksok legalább felét. A helyi és a megyei tanácsokban azok a pártok jutnak képviselethez, amelyek az adott körzetben megszerzik a voksok legalább öt százalékát. Pártkoalíciók esetében a bejutási küszöb magasabb.

A választás újdonsága, hogy a szavazókörzetekben először beszkennelik a voksolásra jelentkező polgár személyazonossági iratát, majd az újonnan beüzemelt informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrzi: jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, és nem szavazott-e már másutt.

Szavazatát mindenki csak abban a választókörzetben adhatja le, ahova állandó vagy legalább másfél hónapja bejelentett ideiglenes lakhelye alapján tartozik, és ahol neve szerepel a választói névjegyzékben.

A 45 ezer önkormányzati tisztségre 108 párt, kisebbségi szervezet és pártszövetség több mint negyedmillió jelöltet állított. Három magyar politikai szervezet, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), és a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben csaknem 12 ezer jelölt indul.

A központi választási bizottság éjfélre ígér 80 százalékos feldolgozottságú részeredményeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro